betegség nők rák (betegség) melldaganat lelki egészség Szuperhős: az ember gyógyulás
Váradi Fanni gyakorló pszichológusként, közel 3 évig dolgozott együtt melldaganatos betegekkel. Ebben a cikkben megosztja veletek tapasztalatait és leírja, hogyan lehet leküdzeni nem csak magát a betegséget, de önnön korlátainkat is! Mert még a legrosszabb dolgokból is lehet profitálni.

1980 májusában egy napsütéses vasárnapon Cari Lightner egy egyházi karneválra tartott, mely csak pár háztömbnyire volt otthonától. Egy autós elütötte, melynek következtében 125 láb magasra repült a levegőbe. A vezető meg sem állt. A vezető éppen a börtönből távozott óvadék ellenében, ahova szintén cserbenhagyásos gázolásért vitték be. Cari nem élte túl a balesetet.

Öt hónappal Cari halála után az édesanyja sajtótájékoztatót tartott és bejelentette, hogy megalapítja az MADD-t (Mothers Against Drunk Drivers), az Anyák a Részeg Autósok Ellen szervezetet. Az azóta eltelt időszakban a nonprofit szervezet több mint 300.000 életet mentett meg.

Forrás: Getty Images/iStockphoto

Christopher Reeve, a Superman film sztárja, miután egy lovasbalesetben megsérült és nyaktól lefele teljesen lebénult, megalapította saját alapítványát, mely hozzá hasonló mozgássérült embereken segít.

Az alapítvány a halála után is létezik, és több mint 81 millió dollárt adományozott olyan kutatóknak, akik a paralízis gyógymódját kutatják.

Cari édesanyja és Christopher Reeve igazi szuperhősökként viselkedtek.

Tragédiájukat követően küldetésszerűen kiálltak egy ügyért, mellyel sok ember életét mentették meg.

Nem ők voltak az egyetlenek, és nem is az elsők, akik egy traumát követően képesek voltak pozitív módon tovább élni, a filozófia és pszichológia tudománya számos példával szolgál ezt illetően. Szinte az összes kultúra rendelkezik olyan mondával vagy legendával, ahol a főhős megpróbáltatásokat legyőzve nemesebbé válik, lelke gazdagszik az események folyamán.

De nem csak a nagyvilágban láthatunk ilyen példákat, hanem mindennapi életünkben is.

Személy szerint melldaganatos nőkkel végzett munkám során figyeltem fel a jelenségre.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Dolgachov

A betegekkel való beszélgetések során tapasztaltam, hogy sokan nem csak egyszerűen megküzdöttek a betegséggel, hanem még profitáltak is belőle.

Volt, aki megtanulta, hogy változtatnia kell életvitelének tempóján; volt, aki erőt kapott ahhoz, hogy új párkapcsolatot keressen; sokan át- és felértékelték személyes kapcsolataikat és többen számoltak be arról, hogy olyan erőt éreznek magukban, mint még soha.

Tehát, mi az, amit tanulhatunk a betegséggel való küzdelem során?

1. Kérj és fogadj el segítséget!

A diagnózis után a legtöbb nő azon aggódik, hogy mindent ugyanúgy tudjon csinálni, mint azelőtt. Ugyanúgy hajnalban akar kelni, majd reggelit készíteni, gyerekeket kelteni és iskolába vinni, munkába menni, vacsorát főzni, sportolni, mosni, takarítani és állandóan 100%-on pörögni.

A betegség tanítson meg arra, hogy egy kicsit lelassíts és másokra hagyatkozz. Nyugodtan fogadd el a párod segítségét vagy kérd meg a közeli rokonaidat, hogy vegyenek le pár terhet a válladról.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Darko

2. Tégy minden napot értékessé!

Ez persze elég közhelyesen hangzik és könnyebb mondani, mint megtenni. A diagnózis során a betegek szembesülnek saját halandóságukkal és sérülékenységükkel. Használd fel ezt a negatív tapasztalatot úgy, hogy hasznod is legyen belőle!

Vedd észre az élet apró örömeit, mint például a napsütést, egy gyermek nevetését vagy egy finom sütit. Ne foglalkozz felesleges dolgokkal és ne bosszankodj apró-cseprő ügyeken. Inkább a mindennapok azon részére fókuszálj, melyek örömet okoznak.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Milleflore Images

3. Értékeld a kapcsolataidat!

A kutatások azt bizonyítják, hogy minél szorosabb közösség része vagyunk, annál tovább élünk és annál boldogabbak leszünk.

Ne hagyd, hogy a betegség elszakítson a barátaidtól és rokonaidtól! A betegség megértése és a megküzdés nagyobb támogatást igényel, ezért fontosabbá válhatnak bizonyos kapcsolatok, míg néhány kapcsolat viszont megszűnik. Egy ilyen helyzet alkalmas lehet arra is, hogy megtudd kikre számíthatsz igazán.

A rák diagnózisának több olyan hozadéka is lehet, melyből építkezhetünk és erősebbé válhatunk általa.

Persze, ha igazán szerencsések vagyunk, akkor észrevesszük, hogy ezeket a változtatásokat megtehetjük akkor is, ha nem vagyunk betegek!

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.