pszichológia tanács nárcizmus
„Eleget beszéltem már magamról, most beszélj egy kicsit Te rólam” – ez lehetne a nárcisztikusok mozgalmának jelmondata. De mit jelent az, hogy nárcizmus?
Már a görögök is...
Narkisszosz, görög mitológiai alak születésekor megjósolták neki, hogy csak akkor érheti meg az öregkort, ha nem ismeri meg önmagát. Ez a jóslat valóra is vált. Egyszer egy vadászat közben egy folyó partjára ért, és mivel inni akart, belenézett a víztükörbe. Ekkor megpillantotta önmagát. Ez lett a veszte: olyan csodálatosnak találta a látványt, hogy egyre közelebb és közelebb hajolt hozzá –egészen addig amíg, bele nem fulladt saját tükörképébe...

De hogyan is válik valaki nárcisztikussá?

Az ember nem úgy születik, hogy tud szeretni. Vagyis jól szeretni. Azt meg kell tanulnia – általában az édesanyjától. Ugyanígy tanulandó dolog a bizalom, az egészséges önértékelés és a társas kapcsolatok kialakításának képessége. Ez a tanulási folyamat általában a korai anya-gyermek kapcsolatban meg is valósul. Jó esetben.

Forrás: iStockphoto/Tatyana Tomsickova

Ehhez arra van szükség, hogy az anya kiegyensúlyozott legyen, és meg tudja adni a megfelelő szeretetet gyermekének.

Ám azokban a családokban, ahol a szülők érzelmileg nem kiegyensúlyozottak, a kisgyermek énképe súlyosan megsérülhet. Ennek következtében önértékelése nem fejlődik megfelelően.

Úgy élni, hogy értéktelennek tartom önmagamat, nem kellemes dolog. Így hát a sérült személy védekezésként mélyen eltemeti magába valódi énjét, és ezt egy hamis, grandiózus önképpel kompenzálja. Leaglábbis, ha nárcisztikus hajlama van az illetőnek.

Mert ha már önmagam nem akarok lenni, akkor miért ne válasszak egy lenyűgözően fantasztikus álszemélyiséget az igazi helyett?

Valami ilyesmi játszódik le a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberekben, persze nem tudatosan.

Forrás: iStockphoto

9 jel, hogy párod nárcisztikus:

  1. A saját fontosságáról nagyzoló érzése van, teljesítményét eltúlozza, és elvárja, hogy ezért csodálják.
  2. Gyakran fantáziál sikerről és hatalomról.
  3. Különlegesnek és egyedinek tartja önmagát.
  4. Túlzott mértékű csodálatot vár el másoktól.
  5. Feljogosítva érzi magát, hogy különös bánásmódot igényeljen.
  6. Társas kapcsolataiban önző, kihasznál másokat.
  7. Empátia hiánya: képtelen mások érzéseit felismerni és átérezni.
  8. Sokszor érez irigységet, vagy azt gondolja, hogy mások irigylik őt.
  9. Gőgös, fennhéjázó magatartást tanusít.

Hogyan bánj egy nárcisztikussal?

Csak azért, mert valaki nárcisztikus, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lehet őt szeretni. A nárcisztikusok gyakran viccesek, karizmatikusak és sikeresek. Mielőtt megszabadulsz tőle, érdemes megfontolni pár szempontot vele kapcsolatban.

1. Döntsd el, hogy neked mire van szükséged!

Ha olyan emberre van szükséged, aki a nap minden percében kifejezi szeretetét, és állandó lelki támogatást nyújt, akkor nyilvánvaló, hogy neked nem egy nárcisztikus ember lesz a megfelelő társad.

Viszont ha ellensúlyozni tudja nárcisztikus tulajdonságait, például a humorával vagy az energikusságával, és neked sincs szükséged extra támogatásra, a kapcsolatotok működhet is egy ideig.

Fontos, hogy csak akkor maradj egy nárcisztikus mellett, ha ezzel nem ártasz saját magadnak. Ha rosszul bánik veled (például manipulál, lenéz, úgy kezel, mint egy darab rongyot), azonnal menekülj!

2. Fogadd el a korlátait!

Ha a párod igazán fontos neked, és úgy döntesz, hogy mellette maradsz, akkor el kell fogadnod őt a nárcizmusával együtt. Ne várj el tőle olyan dolgokat, amikről tudod, hogy úgysem képes megadni neked. Követelőzéssel nem fogsz elérni semmit, sőt még frusztráltabb és dühösebb leszel.

Hiába nyaggatnád állandóan a vele kapcsolatos sérelmeiddel, nem lesz képes arra, hogy megértse ezeket.

Sőt még élvezi is, hogy róla beszéltek – már megint. Mert abban biztos lehetsz, hogy el fogja érni, hogy kizárólag róla szóljon a beszélgetés!

3. Tanúsíts együttérzést!

Most nyilván azt gondolod, hogy "Könnyű azt mondani!" De ne felejtsd el, hogy akármennyire is magabiztosnak tűnik nárcisztikus párod, mélyen legbelül csak egy törékeny kisgyerek, akinek állandó elismerésre van szüksége.

Ez persze nem azt jelenti, hogy engedj meg neki mindent!

Csak jusson eszedbe, hogy a nárcisztikus is emberi lény, aki gyermekkori sérülései folytán nem képes igazán kapcsolódni másokhoz.

Forrás: iStockphoto/"Evgeny Atamanenko "


+1. Kérj szakmai segítséget!

A legjobb dolog, ami történhet, ha maga a nárcisztikus dönt úgy, hogy változni szeretne. Ebben az esetben mindenképpen vegyetek igénybe szakmai segítséget. Keressetek fel egy pszichológust, aki semleges és tapasztalt szemlélőként segíteni tud a nárcisztikusnak. A pszichológus fel fog ajánlani különböző terápiás megoldásokat.

Az egyéni és csoportos terápia is eredményesnek bizonyul a nárcisztikus személyiségzavar esetében. Ennek segítségével a nárcisztikus megtanulja kezelni saját személyiségét, és képes lesz másokra is értékes emberként tekinteni!

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.