hátrányos megkülönböztetés nők férfiak nőnap2017 esélyegyenlőség elismerés
Biztos mindenki emlékszik az ominózus esetre, amikor az ország egyik legismertebb énekese azt mondta: a nőknek nem az a dolguk, hogy annyit keressenek, mint a férfiak. Ezért az egyik legnagyobb kommunikációs cég szerződést is bontott vele.

Valószínűleg az sem csak nálam verte ki a biztosítékot, amikor az egyik magyar valóságshowban egy szexuális zaklatást követően a tévécsatorna letagadta, hogy erőszak történt volna. Ezt követően egy másik kommunikációs cég bejelentette, hogy felfüggeszti a csatornán tervezett hirdetéseit.

Ezek az események nagyon szépen mutatják, hogy igenis éri hátrányos megkülönböztetés a nőket Magyarországon, és a munkáltatók rendelkeznek olyan eszközökkel, amikkel hatékonyan tehetnek ez ellen.

Forrás: Getty Images/Yuri Arcurs

Természetesen a fentieken kívül még egy nagyon fontos dolgot tehetnek: egyenlő esélyeket és bánásmódot biztosíthatnak női és férfi munkavállalóiknak is.

És miért fontos erről beszélni?

Ugyan a problémakör nem ugyanolyan súlyos a világ minden részén, de azt hiszem, hogy a magyarországi helyzeten bőven van még mit javítani.

És még mielőtt sokan felháborodnának, hogy "De ez nincs is így, nálunk tisztelik a nőket!" vagy "Az én munkahelyemen egyáltalán nincs hátrányos megkülönböztetés." vagy "Ez már megint csak a feministák picsogása!", akkor nekik most szeretnék néhány tényszerű, nyers és valóságszagú statisztikai adatot az arcukba tolni.

A tények makacs dolgok

Magyarországon a legnagyobb cégek vezetésének csak 5%-a nő, illetve a parlamentben alig 9% a női képviselők aránya. Egy friss kutatás szerint minden harmadik nő és minden negyedik férfi is úgy gondolja: a nőket és férfiakat nem kezelik ugyanúgy az előmenetel és a fizetések szempontjából.


A fizetésbeli különbséget az Eurostat adatai is alátámasztják: egy férfi vezető átlagosan 33,7 százalékkal keres többet, mint egy ugyanolyan vezetői munkakörben dolgozó nő. Ha pedig a mindennapi munkahelyi helyzetekre, megbeszélésekre gondolnak, a nők 28, a férfiak 24%-a nyilatkozott úgy, hogy itt sem kezelik ugyanúgy a nőket és a férfiakat.

Mikre gondolok itt?

A mindennapi munkahelyi helyzetekben sok formában megjelenik a nemek közötti egyenlőtlenség: a nemekre vonatkozó általánosító megjegyzések, a saját név helyett beceneveken szólítás, vagy szexuális ajánlatok.

Természetesen mindkét nemet érik ehhez hasonló rossz élmények, de a statisztikák alapján a nőket kétszer annyi! Ezen kívül nagyon sok nő számol be arról, hogy dupla annyit kell küzdenie az elismerésért, mint egy férfi munkatársának.

Forrás: Getty Images/Yuri Arcurs

Sokaknak ismerős lehet az a helyzet is, amikor egy megbeszélésen a nagyhangú férfiak dominálnak és a nők csendesen ülnek, mert szóhoz sem jutnak. Persze lehet ilyenkor joggal kérdezni, hogy:

Feltenném a kérdést: hogyan szoktak reagálni arra a nőre, aki öntudatosan, ambiciózusan és határozottan kiáll magáért? Hisztis. Erőszakos. Törtető. Maszkulin. Banya. (Az ennél obszcénebbeket most kihagynám.)

De beszéljünk azért a jó dolgokról is, hogy ne csak siránkozzak!

A Vodafone és a Nyitottak vagyunk kampány kutatása szerint 1 100 000 munkavállaló tartja sürgetőnek Magyarországon, hogy munkahelye tegyen azért, hogy egyenlő lehetőségeket, esélyeket kapjanak a nők és a férfiak is.

Egy friss kutatás szerint a nők 77, a férfiak 69%-a gondolja úgy, hogy munkahelyük sikerességének szempontjából fontos - vagy fontos lenne -, hogy mindkét nem ugyanolyan mértékben képviseltesse magát minden felelősségi szinten.

Sok adat támasztja alá azt, hogy egy sokszínűbb munkahelyen jobban teljesítenek a munkavállalók, ami lássuk be: megéri a cégeknek is. Ebben a jobb teljesítményben szerepet játszik a különböző vezetői készségek párhuzamos jelenléte, a tehetség optimálisabb kihasználása, a felelős vezetés és a kockázatkerülés.

Pár éve indult egy közösségi akció, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, hogy nők és férfiak azonos esélyekkel, lehetőségekkel találkozzanak a munkahelyeken. A Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez eddig már 800 cég, szervezet és közösség csatlakozott.

Őket arra kérik: vizsgálják meg, hogy a saját cégükön belül min kellene változtatni azért, hogy nők és férfiak minden nap ugyanolyan lehetőségekkel és esélyekkel találkozhassanak a munkahelyen. Ez után pedig vállalják nyilvánosan a nyitottakvagyunk.hu oldalon, hogy ezeket a területeket fejleszteni fogják.

Forrás: iStockphoto/© Milenko Đilas - Veternik; Serbia

Vállalások szólnak például a női vezetők számának növeléséről, a részmunkaidős és távmunkában végezhető állások számának emeléséről, a fizetéskülönbségek feltárásáról, illetve azok csökkentéséről, valamint iskolásoknak (elsősorban lányoknak) szóló programokról.

Az a cél, hogy minden cég, szervezet vagy közösség olyan vállalást tegyen, amit ő gondnak lát, és képes megoldani.

A Nyitottak vagyunk idén videoüzeneteket gyűjt cégvezetőktől és ismert emberektől, nőktől és férfiaktól, akik arról nyilatkoznak: mit kérnének vagy adnának nőnapon #virághelyett vagy #virágmellett a munkahelyükön, mivel hoznának pozitív változást az év minden napjára.

És hogy én mit kérnék nőnapra?

Én azt szeretném kérni, hogy egy ronda, celofánba tuszkolt piros szegfű és az 1 napig tartó áltisztelet helyett az év minden napján és az életem minden területén ugyanolyan esélyekkel indulhassak, mint a férfiak, és mindig a cselekedeteim és a teljesítményem alapján ítéljenek meg.

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.