betegség SOTE leukémia gyermek játszóház gyógyulás mosoly
Eltelt az első három nap a sokkolóan friss leukémia diagnózis után, az intenzív osztályról a hematológiai osztályra kerültünk Marcival. Egy úgynevezett elkülönítő lett az új otthonunk.

Olyan két héttel számoltak az orvosok, hogy itt megerősödik a kisfiam annyira, hogy az osztályos kórterembe is kikerülhetünk - más hasonló betegséggel küzdő gyerekek közé. Ebből a két hétből két hónap lett. És nem mondhatom, hogy erősen, és fitten költöztünk, de többek közt a nyugtatóknak is köszönhetően pár nap után képesek voltunk egy picit kifele is kukucskálni a belső poklunkból.

Arra lettem figyelmes, hogy a jobb állapotban lévő gyerekek emlegetnek egy bizonyos Kati nénit, akihez aztán "ki is mennek" és mindig vidáman, apró ajándékokkal térnek vissza a kórterembe. És minden reggel nagyon várják, hogy elkezdődjön a vizit, mert csak azután lehet kimenni játszani.

Forrás: SOTE Játszóház Alapítvány/ Facebook

Kíváncsivá tett, mit lehet ott csinálni az oly' messzinek tűnő kis házikóban. Amikor egy picit kiszámíthatóbbak és elviselhetőbbek lettek a hétköznapok, nekiindultunk, hogy felderítsük Kati néni birodalmát, ami Marcin kívül sok beteg gyermek legpozitívabb élményeit adta kezelésük ideje alatt.

Akkortájt, amikor Polcz Alain pszichológus és író elkezdett a II. sz. Gyermekklinikán dolgozni, az édesanyák hetente egyszer egy órára mehettek be meglátogatni tartós, hosszú betegséggel kezelt gyermeküket. Nagy ellenállásba ütközött eleinte a pszichológus javaslata, hogy legalább a gyermekonkológiai részlegre naponta egy órára jöhessenek be gyermekükhöz az édesanyák. De sikerült. Polcz Alain 1976-ban elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát gyerekeknek.


1980-ban pedig már egy egész játszóház is épült a gyermekek nagy örömére, amit 19 éve Mina Katalin népi játék és kézműves szakoktató vezet.

Az első találkozás nagyon furcsa volt. Marci nem is tudta, hogyan reagáljon. Itt van ebben a nem túl rózsás helyzetben, legyengülten, fájdalmakkal, rosszkedvvel, infúziós állványhoz kötve, és amikor az ajtó kitárul, ott pedig egy valódi játékbirodalom fogadja.

Hirtelen nehéz volt eldönteni: ez álom vagy valóság?

Ezt most tényleg lehet? Lehet élvezni is kicsit a napot? Legalább 10 percet, amíg nem kell újra kimenni pisilni, vagy nem szól a pumpa, hogy lejárt a kezelés. Vagy esetleg fél órát is, ami alatt már össze lehet rakni egy legó targoncát. Később már órákat is el lehetett itt tölteni, amikor már annyira erős volt Marci, hogy a megszakítások ellenére volt ereje visszatolni az állványát a mosdó után.

Forrás: SOTE Játszóház Alapítvány/ Facebook

Ebben az apró palotában minden korosztály megtalálja a neki örömt jelentő elfoglaltságot. Kati néni mindenhez ért, mindent kitanult az évek alatt, ami a gyermekeknek örömet okoz. De amihez a legjobban ért, az maga a gyermek. Aki persze nem mind vidáman érkezik, hanem sokszor mérgesen, nyűgösen, lehangoltan, veszekedősen. Kati néni akkor is tudja, mit ajánljon, ami felvidítja a kicsit és nagyot. Mindenkit ismer évekre visszamenőleg. Mert a gyerekek hosszú évek után is visszatérnek egy-egy kontroll alkalmával, és amikor tehetik, beköszönnek neki.

Aztán néha érkezik egy meglepetés is, akit rég látott már Kati néni. Egy fiatalember kopogtat és öleli meg, majd ragyogó arccal újságolja: ő az egyik új rezidens. Betegségéből kigyógyulva orvosként szeretné visszaadni, amit kapott. És persze, hogy pont itt, ezen a klinikán.

Anya a kórházban - Leukémia 4. rész http://www.she.hu/nofilter/20170321-leukemia-korhaz-betegseg-anya-gyerek-gyogyulas-ero-helytallas.html“Nem tudtam megmenteni a gyerekem a szondától!” - Leukémia 2. részhttp://www.she.hu/nofilter/20170202-elet-halal-leukemia-etel-taplalas-korhaz-gyomorszonda.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.