SHE

Az úszók menőbbek, mint a rocksztárok!

Valamilyen oknál fogva különleges szerelem fűz a vízi sportokhoz - főleg az úszáshoz, így nagyon örülök, hogy idén Budapesten lesz a vb. Ez nekem olyan, mintha két hétig tartana a karácsony.

Tavaly még az életünket is úgy szerveztük, hogy hajnal háromkor lássuk a riói döntőket. Azt hiszem, ez már a nem normális kategóriát súrolja... Egy szó, mint száz, nekem elhihetitek: számomra az úszók olyanok, mint másnak a rocksztárok. Íme, az én 5 személyes kedvencem, akik megszerettették velem ezt a gyönyörű sportot.

Darnyi Tamás

Darnyi volt az első olyan úszó, akire nagyon felnéztem. Gyerekkoromban volt tőle egy dedikált fényképem. Sokáig az asztalomon volt, de sajnos elveszett - kicsi voltam még, nem vigyáztam rá eléggé. Azóta minden egyes sportereklyét kincsként őrzök! Darnyi 4 olimpiai aranyérme és a kitartása ma már legendás. Maximalista volt mindig is, nem érte be sosem kevesebbel, csak az arannyal. Így vegyesúszásban soha nem győzték le világversenyen.

Egerszegi Krisztina

Ki más is lehetne a másik nagy gyerekkori kedvencem, mint mindenki Egérkéje!? Szerintem mindenki fülébe cseng a "Gyere, kicsi lány, gyere!" ikonikus mondat, ha róla van szó. Hihetetlen, hogy milyen fiatalon lett ötszörös olimpia bajnok, úgy, hogy közben nem volt nála bájosabb lány a medencében. Természetesen én is odavoltam érte, és ha ma kérdeznek valakitől egy nagy úszót, biztos, hogy az ő nevét fogja mondani mindenki, mint példakép. Ma már háromszoros anyuka, de mindig, amikor megpillantom egy újság címlapján azt látom, hogy nem fog rajta az idő: ugyanolyan bájos, mint régen.

Risztov Éva

Risztov Éva ígéretes karrierje a kétezres évek elején kezdődött, majd az "ezüstlányként" lett ismert. Megszakadt a szívem, amikor az athéni olimpia után magyarázkodott a negyedik helye miatt. Te jó ég, én szeretnék egyszer a világon valamiben a negyedik legjobb lenni! Ott valami megtört, és nem sokkal utána vissza is vonult.

De valahonnan újra erőt merített, és újrakezdte, csak helyszínt váltott: kiment a nyílt víz és hosszútávúszó lett. És jött 2012 és London. Emlékszem a rajtra. Éva rögtön az élre tört, mindenki mondta, ennek nem lesz jó vége, hosszú a táv, 10 km, nem fogja bírni. Szinte rajt-cél győzelmet aratott, ami majdnem lehetetlen ebben a sportban. Tisztán emlékszem, ahogy ordítok a kommentátorral együtt az utolsó pár száz méteren, és ahogy bőgök, amikor az olimpiai aranyat a nyakába akasztják.

Számomra Risztov Éva a kitartás bajnoka.

Forrás: AFP/Luis ACOSTA

Cseh László

Kevés olyan sportoló van, akit ennyire szeret egy egész ország. Laci ilyen. Mindig kedves, udvarias. Csak az a fránya olimpia arany nem jön össze, ami a legnagyobb vágya! Már minden megvan a készletből, csak az az egy hiányzik.

Mégis, amikor tavaly az olimpián ezüstérmet nyert 100 méter pillangón, semmi bánatot nem láttam rajta. Az a hármas holtverseny közte és a szupersztár Michael Phelps és a szintén olimpia bajnok Chad Le Clos között történelmi pillanat volt. Ott voltak ők hárman a dobogón, és csak örültek. Igen, Lacit ezért is szeretem, mert ilyen. Nagyon remélem, hogy egyszer valóra válik az álma, és hiánytalan lesz az a bizonyos kollekció!

Forrás: AFP/Christophe Simon

Hosszú Katinka

Katinka az ország és a világ legjobb úszója. Ő is hasonló pályán ment végig, mint Risztov Éva, csak neki pont az a bizonyos londoni olimpia volt a mélypont. De felállt. Vele kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy számára egyszerűen nincs lehetetlen. Ő és Shane egy olyan csapatot alkotnak, ami kivételes és megbonthatatlan.

Sokan támadják a párosukat, de szerintem csak nem értik őket. A ma már háromszoros olimpiai bajnok Iron Lady nemcsak a medencében, hanem az üzleti világban is sikeres. Hogyan van ennyi ereje, energiája és kitartása mindehhez!? Nap, mint nap posztolja a képeket, edzésről, versenyről, olyan időpontokban, amikor én még átfordulok az egyik oldalamról a másikra az ágyban. Azt hiszem, itt meg is van az oka, hogy miért ő az olimpia bajnok és nem én.

Forrás: AFP/Odd Andersen

A cikk megjelenését támogatta: FINA Budapest 2017.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?