Noémi úgy döntött, férfiként folytatja életét

Hogy miért? Mert női néven mutatkozott be, de teljesen úgy nézett ki, mint egy férfi. Akkor még nem tudtam, hogy Noémi transznemű, azaz a nemi identitása valamilyen okból eltér a születésekor meghatározott biológiai nemétől. Csak annyit láttam, hogy rövid a haja, férfias ruhákban jár, úgy ül és úgy is néz rám, mint ahogy a pasik szoktak.

Ekkor én is megnyugodtam. Itt értettem meg ugyanis, miért voltam zavarban vele kapcsolatban: a felhatalmazás hiánya miatt! Mert látszott, hogy férfiként viselkedik, és úgy is néz ki, de női neve van. Én magamtól férfiként tekintettem volna rá, de nem lehetett. De ezzel most helyreállt a világ rendje. Ha ez nekem ekkora megkönnyebbülést jelentett, még elképzelni is nehéz, hogy számára milyen felszabadító lehetett "helyrerakni a dolgokat".

Fiúnak várták

A nővére születése után a szülei nagyon szerettek volna egy Petikét, de szemmel láthatóan lányként jött a világra. A viselkedése viszont egyáltalán nem ezt tükrözte: gyerekkorában is kisfiú szerepben érezte magát a legjobban: focizott, barkácsolt, horgászott. A szomszéd nő ébresztette rá először, hogy ő igazából nő: "Noncsinak elkezdtek nőni a mellei!" - mondta a középkorú nő. És Noémi bár nem tudta miért, de borzasztóan szégyellte magát.

Nem akart kilógni a sorból, ezért az osztálytársak mintáját követve elkezdett ő is csajosan öltözni, hosszú hajat növesztett, és fiúkkal randizgatott. Egészen 18 éves koráig, amikor is először csókolt meg egy lányt. Addig nem értette, hogy mikor fiúkkal csókolózik, miért nem történik meg az a varázslat, amit a filmekben lát. Azzal a lánnyal viszont végre megtörtént a várva várt csoda.

Melyik WC-be menjen?

Noé elmesélte, hogy a transzneműek számára a legnagyobb para a WC és az öltöző. Biológiailag női teste van, de férfinak néz ki. Most akkor hova menjen?

"Az egyik legkellemetlenebb történet tesiórán esett meg velem az egyetemen. Az úszást választottam, ahol az első alkalommal a tesitanár minden hallgatót egyesével elkísért az öltöző bejáratáig. Velem is elindult a férfi öltöző felé. Tök ciki volt, nem tudtam, ebből hogy jöjjek ki. Állítsam meg, hogy rossz felé megyünk? Nem akartam zavarba hozni a tanárt, az öltöző bejáratánál azonban már nem volt más lehetőségem... Tudtam, hogy ha megszólalok, a hangomból kiderül, hogy a női öltözőben a helyem, így feltettem valami teljesen ártatlan kérdést neki:

- És hányszor kell majd járni hetente?

A tanár megtorpant.

- Egyszer elég - válaszolta, majd szó nélkül sarkon fordult, és elkísért a női öltözőbe."

Sok ilyen eset volt. Előfordult, hogy a biztonsági őr akarta kizavarni a női mosdóból, vagy a hitelkártyáját nem fogadta el a pénztáros, mert azon női név volt. Szegény kasszás utána borzasztó zavarban érezte magát, mikor kiderült az igazság. Noé pedig amellett, hogy sajnálta őt, mélyen belül nagyon örült, hogy férfinak nézik, hisz férfiként szeretett volna élni.

Több év gondolkodás után eldöntötte, hogy nemet vált

18 éves kora körül találkozott először a transzneműség definíciójával, és egyből magára ismert benne. És ettől nagyon meg is rémült:

"Én ezt nem tehetem! Mit fognak szólni a szüleim?! Ki fognak tagadni!" - végül annyira bepánikolt, hogy az egész gondolatot jó mélyen eltemette magában (egy pár évre).

Az tesztoszteron hatására (amit minden reggel krém formájában visz fel a hasára) mélyült a hangja, megváltozott a szőrzete. A fizikai ereje is nőtt. De nemcsak a testében, hanem a lelkében is történtek változások:

"Régen nagyon érzékeny voltam. Veszekedni se nagyon lehetett velem, mert egyből elbőgtem magam."

De a legijesztőbb az agresszió megjelenése volt. Noé elmesélte, hogy bár addig igazi, nyugodt kis bárányka volt, a tesztoszteron hatására elkezdte azt érezni, hogy bizonyos napokon jobb, ha senkivel sem találkozik, mert fél, hogy lobbanékonyságával még megbánt valakit. De azóta már megtanulta ezt is kordában tartani.

Sosem volt ilyen boldog

Noé beszámolóját a Pride héten, az Amnesty International Magyarország szervezésében legalább 80 társammal hallgattam végig. Mosolygott, viccelődött, látszott, hogy nagyon jól érzi magát. Beszámolója végén igazi vastapsot kapott.

"Ha tudnék sírni, most sírnék" - mondta félig viccesen, és közben szikrázott a boldogságtól, büszkeségtől és meghatottságtól. Bár papíron még mindig Noémi, és a mellkas műtétre is várnia kell, de már látszott: Noé megérkezett.

Nyitókép: Aradi Nóri