eredmény szemlélet hála Kalla Timi pozitív köszönet
Corrie ten Boom egy átlagos holland keresztény nő volt, aki családja órásüzletét irányítgatta a zsidóüldözés kezdetekor. Házuk a háború alatt búvóhely lett: menedék az üldözöttek számára.

Hamarosan letartóztatták őket, és Corrie nővérével, Betsy-vel a ravensbrücki koncentrációs táborba került. Betsy a hideg, nyirkos, sötét barakkokban is fáradhatatlanul kereste, miért is lehetne hálás. A Bibliában ugyanis azt olvasta, mindenért hálát kell adni. Hálát adott hát a zsúfoltságért, a sötétért és a bolhákért is. Corrie felháborodott ezen, másnap viszont megtudta, hogy éppen a bolhák miatt hagyták őket békén az őrök. Szabadon énekelhettek, beszélgethettek és imádkozhattak, mert a felügyelőnő és az őrök nem voltak hajlandóak belépni a paraziták miatt.

Betsy hamarosan meghalt a tábori kórházban. Corrie túlélte a háborút, és beutazta a világot a megbocsátást hirdetve. Egyik előadása során még azzal az emberrel is kezet fogott, aki lemészárolta a családját.

Forrás: Wikipedia

A hála nem új keletű dolog. Mondhatni, amióta ember van a Földön, hála is van. A hálára, az elfogadásra és megköszönésre épít a legtöbb vallási könyv, de a mai divatos terápiák is. A hála ugyanis megváltoztat minket: ha hálával kezdünk el szemlélni mindent, még akkor is jobbnak, szebbnek, értékesebbnek látjuk életünket, ha valójában nem változik semmi körülöttünk.

De hogyan tudjuk hálára hangolni magunkat?

Olyan ez, mint egy lelki életmódváltás. A hála, mint életmód sem megy egyik napról a másikra: sokat kell gyakorolni, és türelmesen várni, hogy megérjen bennünk az eredmény. És elkezdjen gyógyulni a lelkünk. De a jó hír, hogy a hála tanulható!

Mondd ki!

A hálaadás legegyszerűbb aktusa a beszéd: mondd ki hangosan, hogy miért vagy hálás! Ha csak egy dolog jut eszedbe, mondd ki: "Köszönöm, hogy van egy édes kiskutyám!" Másnap próbálj meg még egy hálaokot felsorolni! Nem feltétlenül kell beszélgetőtársat találnod ehhez: kimehetsz az erdőbe, és beszélhetsz a fákhoz. Vagy a háziállatodhoz. Esetleg az előtted gőzölgő leveshez. A lényeg, hogy ne csak gondolj rá, hanem mondd is ki!

Énekelj!

Nem kell dalszerzőnek lenned... És nem, nem baj az sem, ha nincs vájt füled. Egy gyermekdal vagy egy vidám sláger is megteszi, ha azt hálás szívvel énekled el! Az ének és a mozgás felszabadítja merev lényünket valami új, valami jó befogadására.

Forrás: iStockphoto/brickrena

Írd!

Vezess hálanaplót! Esetleg írd fel a napi hálaokot egy kis cetlire, tedd egy befőttes üvegbe, és olvasd el az év utolsó napján! Hálára hangol, ha meglátod, milyen sok jó dolog történt veled egy év alatt.

Cselekedj!

Nem elég csupán hálásnak lenni, tenni is kell érte, hogy legyen miért. Nyilván senki sem gondolja, hogy ha nem tanul, csupán előre hálás az ötösért, akkor sikerülni fog a vizsgája! Egy üres kávéautomatától sem várunk ízletes feketét!

Kerüld a "hamis hálát"!

Sokan mondják, hogy "Légy hálás, hiszen másnak még ennyi sem adatott, mint neked!" vagy (megtörtént eset!) "Hálás lehetnél a leszakadt lábkörmödért, mert X-nek még lába sincsen!" Van, hogy ez még csak nem is más szájából hangzik el, hanem a saját fejünkben visszhangzik, örökös lelkiismeret-furdalást okozva. Pedig az igazság az, hogy ez nem verseny: nem "kell" hálásnak lennünk csak azért, mert másnak rosszabb! Azt kell vizsgálnunk, mink van, ami jó, amiért hálásak lehetünk, ami jobb, mint tegnap...

Forrás: Getty Images/Jb-Yapr

Álljunk ellen a bűnbakkeresésnek, hibáztatásnak, szapulásnak!

Ha "lelki életmódváltásod" elején jársz, jobb, ha a negatív véleményeket egy ideig tudatosan kerülöd. Nem, ez nem azt jelenti, hogy homokba kéne dugni a fejed, vagy, hogy nem nézhetsz meg egy híradót sem... De tény, hogy könnyebb a negatív szemléletet táplálni akkor, ha a napodat például egy-egy megosztó téma kommentjeinek olvasásával kezded.

Ehelyett az első három hétben - ennyi idő kell, hogy valami szokássá váljon - próbálj meg a nap első óráiban jó dolgokat olvasni, kellemes dolgokra gondolni! Ha zavar a tömegközlekedés, gyalogolj egyet, és a rád zúduló e-mailekkel is várj egy kicsit: délelőtt tízkor is ugyanúgy várnak majd rád, de addigra "szép nagyra pumpálhatod" magadban a hálát!

Maradj itt és most!

Sokszor olvasunk róla: szakítsd meg a kapcsolatot ezzel vagy azzal, költözz el innen oda, és majd minden megváltozik. Hát, nem feltétlenül. A hálás szemlélet kialakítása nem a feladásra, kirekesztésre, menekülésre buzdít: hálásak lehetünk az "ittben" és a "mostban".

Ha cudar körülmények között élünk, az valóban nehezített terep, hogy ráhangolódjunk a hálára, de semmi sem lehetetlen: Nick Vujicic - a paralízis miatt kezek és lábak nélkül élő férfi - körbeutazta a világot, ma már nagycsaládos apuka, és kicsattan a derűtől és a hálától!

Ha már nem segítesz, legalább adj hálát!http://www.she.hu/herself/20161215-egyutterzes-hala-lelkiismeret-tisztelet-ertekrend.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.