gyermek félelem nevelőszülő szeretet biztonság Benedetto bántalmazás
Gyerekkorom éjszakái azzal teltek, hogy álltam az ablaknál, és néztem a távolban az egyik háztetőn világító reklámtáblát. A villogó szavakból kis verset írtam, amit magamban mantráztam. Valahogy ez lett az önnyugtató módszerem.

Az alvás nem ment. Mindig lefekvéskor tört rám a legerősebb pánik, remegett mindenem, zakatolt a szívem, így tök esélytelen volt, hogy elaludjak. Futottak az agyamban a napi emlékek, ahogy a nevelőapám ordít, hogy "Leszakítom a fejed!", vagy, ahogy a hajamnál fogva húz a konyha felé azzal, hogy "El fogom vágni a torkod!" Ma már tudom, hogy nem tette volna meg. Akkor viszont folyton rettegtem. Ez rosszabb volt, mint a verések, mert ezek mérgezték meg az éjszakákat. A félelem, hogy ha elalszom, álmomban biztosan megöl.

Forrás: Shutterstock

Aztán szerencsére csodálatos, független felnőttkorom volt, ám nem akartam családot. Mert a család a terrort jelentette. Amikor mégis teherbe estem, terápiára kellett járnom, olyan ellenérzések voltak bennem. Aztán megszületett a fiam. Szánalmas közhely, hogy ez megváltoztat mindent, de mégis így történt: egyszer csak átlökött a túloldalra - már nem a gyerek szerepét éltem egy családban, hanem a szülőét. Aki látja, hogy egy pici baba milyen kiszolgáltatott és elesett.

Tudtátok, hogy az összes élőlény közt az ember gyermeke az egyetlen utód, aki a szeretet hiányába képes belehalni?

Akkor iszonyatos erővel zuhant rám, hogy én nem akarom, hogy gyerekeknek így kelljen felnőni: hideg ablakokban, idióta reklámmantrákkal a rettegés ellen. Sőt, ha lehet, egyáltalán ne kelljen gyerekeknek így felnőniük. Ezért csináltam meg a gyermekvédelmi szervezetemet.

Mert igenis minden gyereknek jár a biztonság és a szeretet!

Forrás: Shutterstock

Most olyan gyerekekkel foglalkozom, akiket kiemeltek a családjukból bántalmazás vagy elhanyagolás miatt. Nevelő családokat keresünk nekik, akiket felkészítünk a kihívásokra, és támogatunk mindvégig, amíg a gyerekek náluk élnek.

Nem tudom megváltoztatni azt, amit átéltek, de tudok nekik olyan családokat teremteni, ahol szeretik őket és gondoskodnak róluk. Néha baromi nehéz velük, akkora sérülés csomaggal érkeznek, és volt már, hogy bárhogy igyekeztünk, kudarcot vallottunk. Tudom, hogy nem tudok minden gyereket megmenteni. De nagyon erősen törekszem rá.

Szotyi, akit nem akartam odaadni a nevelőszülőknekhttp://www.she.hu/nofilter/20170202-gyermek-bantalmazas-neveloszulok-angyal-lelek-szeretet-egy-kicsi-elet.htmlNevelőszülők és nevelt gyermekeik: bármikor eljöhet a búcsúhttp://www.she.hu/nofilter/20170616-neveloszulo-gyermek-neveles-erzelmek-szeretet-egyutteles-bucsu.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.