otthonszülés vita Gál Beatrix érvek
Szeretnénk már az elején leszögezni, hogy 2011 óta Magyarországon van törvényi lehetőség az otthon szülésre - ez az úgynevezett "intézeten kívüli szülés" intézménye. Természetesen csak abban az esetben, ha az ehhez meghatározott körülmények biztosítva vannak.

Így felesleges arról vitatkozni, hogy meg kéne-e engedni az anyáknak, hogy megválasszák a szülésük helyszínét. De arról, hogy milyen szempontokat kell figyelembe vennie egy szülésre készülő nőnek, lehet beszélni, elmélkedni, érveket meghallgatni és véleményt mondani - sőt, kell is. Bea most az ellenérveket gyűjtötte össze. Nemsokára a mellette szóló szempontokat is körbejárjuk!

Otthon szülés - kontra

Számomra mindig nehezen értelmezhető volt ez az otthon szülési kampány. Hiszem, hogy minden nőnek joga van megválasztani azt, hogy hogyan, milyen körülmények között, milyen pózban és társaságban szeretné a gyermekét világra hozni. Szerencsére ma már szinte minden kórházban van kis labda, nagy labda, bordásfal, fürdőkád. Lehetőségünk van orvost és helyszínt választani. De még ennél is erősebben hiszem, hogy minden gyermeknek joga van a lehető legnagyobb biztonsághoz és a legjobb ellátáshoz.

Forrás: Shutterstock

Bevallom, személy szerint én nem misztifikálom túl a születést. Maga a gyermek egy csoda, ahogy létrehozni egy másik életet is az. A világrajövetelben azonban nagyon racionális és tárgyilagos vagyok. Ott a kis emberke a pocakban, akinek lehetőleg úgy kell megérkeznie, hogy ő és az édesanyja is a legnagyobb biztonságban legyenek - ami egyikük számára sem kis feladat.

Tudom, vannak kórházi fertőzések, és vannak trehány, arrogáns, agresszív orvosok. Lehet olvasni számtalan horrorisztikus szüléstörténetet az interneten. Sajnos ezeket a helyszíneket és orvosokat is a szülők választották. És néha tévedünk.

Forrás: Shutterstock

Felmerült már valaha is bárkiben, hogy beugorjon a szomszédhoz, legurítson egy jó erős pálinkát, aztán a régi szerszámosládából elővett fogóval kihúzassa a fogát? Nem? Pedig évszázadokig működött ez így, miért nem alkalmazzuk most is?

Kikényszerített császármetszéshttp://www.she.hu/nofilter/20180110-kikenyszeritett-csaszarmetszes-baranyai-kata.html

Foglalkoztat a kérdés, hogy vajon egy bába, aki otthon szülést vezet le, képes-e ugyanazt a biztonságot nyújtani, mint egy kórház. Akinek van gyermeke, tudja, hogy egy csecsemő milyen sérülékeny. A szülés pedig kockázatos vállalkozás. A baba lehet nagyocska, és elakadhat. Belegabalyodhat a köldökzsinórba, amit magára tekerve fojtogathatja, vagy hátráltathatja magát. Ezek "hétköznapi" esetek... Mégsem mindig előreláthatóak. És vajon egy felszerelt kórházat kívánnál a fuldokló babádnak, vagy várnád vele a mentőt?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.