Jelek abúzus bántalmazó bántalmazó kapcsolat Barok Eszter
A #metoo kampány kapcsán nemcsak a munkahelyi zaklatás, de a bántalmazó kapcsolatok is előtérbe kerültek. Ilyenkor persze nem minden esetben a verekedő, törő-zúzó, párját hálószobába záró emberről van szó, mert az abúzusnak léteznek finomabb, alig észrevehető válfajai is.

Még ha rövid ideig is, de én is megjártam a hadak útját. Dávid - akit a valóságban persze nem így hívnak - egy olyan időszakomban talált meg, amikor egy leginkább függőséghez hasonló, de akkoriban szerelemnek hitt vergődésből igyekeztem kigyógyulni. Azok után, hogy a másik kihasznált és ignorált, igazán jólesett Dávid kényeztetése. Ugyanis valósággal rajongott értem. Leste minden kívánságomat, és úgy nézett rám, mint egy istennőre. Ráadásul úgy tűnt, nem zavarják a hiányosságaim és a gyengeségeim sem.

Persze, hogy nem zavarták - értettem meg később -, hiszen épp ezekre épített. És utólag már tudom, hogy mindaz, amit tett, a bántalmazás kategóriájába sorolható. Íme, néhány példa, hátha így elkerülhető, hogy más is a sorsomra jusson...

  1. Kisajátított - Fontos volt számára, hogy minden szabadidőmet vele töltsem, és óriási patáliákat csapott, ha mással szerveztem programot. Eleinte bűntudatom volt, aztán kezdtem fullasztónak érezni a helyzetet. Onnantól kezdve menekültem.
  2. Szidta a barátaimat - Az egy dolog, hogy a gyerekkori barátnőmet az első találkozás után elmebetegnek nyilvánította, de Dávidnak bizony az összes ismerősömre volt valamilyen megjegyzése. Aztán egy veszekedés alkalmával a fejemhez vágta, hogy nekem mindenki fontosabb, mint ő...
    Forrás: Shutterstock
  3. Kiröhögte a világnézetemet - Soha nem akartam senkit meggyőzni a világnézetemről, de Dávid ettől függetlenül minden alkalmat megragadott, hogy kigúnyolja mindazt, amiben hiszek. Egy egészséges kapcsolatban nem kell mindenben egyezni, de fontos, hogy a felek tiszteljék egymás világát.
  4. Lenézte a munkámat - Ha büszke voltam valamire, amit elértem, ő biztos talált benne valami kivetnivalót. Hogy az adott projekt gagyi, az ügyfél röhejes, és egyébként is, miért pazarlom ilyesmire az időmet? Amikor egyszer elsírtam magam, amiért ennyire nem értékeli a munkámat, kedvesen közölte, hogy hagyjam az egészet a csudába, majd ő szerez nekem új megrendelőket.
  5. Imádta, hogy kikészít, aztán vigasztal - Hamar feltűnt, hogy bármiről is legyen szó, Dávid zseniálisan tud vigasztalni. Csak aztán az is szemet szúrt, hogy rendszerint azért szorulok vigasztalásra, mert ő maga húzta ki a lábam alól a talajt... Ma már tudom, hogy Dávid abból nyert energiát, hogy engem taccsra vágott. Mert így erősnek és okosnak érezhette magát, amikor felsegített a padlóról.
  6. Sértő viccekkel üldözött - Örömét lelte abban, hogy megalázhat. Akár a közös ismerőseink előtt is, mintha csak viccelődne: "Ó, nagyon ügyes szakács, még a tojásrántottát is oda tudja égetni" - aztán ha kibuktam, lazán közölte, hogy ő csak viccelt, és nekem nincs humorérzékem.
    Forrás: Shutterstock
  7. Érzelmileg manipulált - Mindig ő volt a szegény, sokat szenvedett mártír, a hűséges, csupaszív jófiú, aki csak boldoggá akar tenni engem. Én pedig egy érzelmi kötődésre képtelen, önző liba vagyok, aki maga sem tudja, mit akar.
  8. A végén megzsarolt - Mikor végre szakítottam, először könyörgött, aztán ostromolt, majd megpróbált megzsarolni. Fenyegetőzött, káromkodott, és mindenkit meg akart verni, akivel szóba állok. Csak egy hajszál választott el attól, hogy rendőrt hívjak egy-egy őrjöngésekor.
  9. Utána úgy csinált, mintha mi sem történt volna - Ez volt talán a legkülönösebb az egészben. A balhék után mindig kedves és előzékeny volt - amiről utólag már tudom, hogy hozzátartozik a bántalmazás ciklikusságához. A szakítás után azonban barátságot szorgalmazott, és úgy csinált, mintha nem manipulált és zsarolt volna a lehető legbrutálisabb módon. Mintha tényleg legjobb barátok volnánk.
A bántalmazó kapcsolat 3 szakaszahttp://www.she.hu/nofilter/20171228-bantalmazo-kapcsolat-3-szakasza-greta-may.html

Utólag már nem haragszom Dávidra. Tudom, hogy a maga módján jót akart, de nem volt képes egészséges párkapcsolat kialakítására. Akkoriban én sem - épp ezért találtunk egymásra. Már jó ideje terápiára jár, hogy képes legyen maga mögött hagyni a dühkitöréseit és a beteges ragaszkodását. Kívánom, hogy sikerüljön is neki.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.