valóság élmény Három óriásplakát Ebbing határában film Láng Krisztina
Megnéztem a Három óriásplakát Ebbing határában című filmet. Tudtam, hogy nem szabadna, de nem bírtam megállni. Most pedig itt ülök a moziban, egyedül. Már mindenki elment, nekem pedig potyognak a könnyeim. Megállíthatatlanul.

Tíz évvel ezelőtt megölték az édesanyámat. Agyonverték a saját lakásában, azért, mert egy részeg állat rossz ajtón kopogtatott be, amikor a saját feleségét kereste. Anyám pedig gyanútlanul kinyitotta az ajtót. Rosszkor volt rossz helyen. A tettest még aznap elfogták, és rács mögé került. Hosszú és rettenetesen megalázó bírósági procedúra után 12 év börtönre ítélték. 12 év. Ennyit ért a bíróságnak az édesanyám élete. Közvetve pedig egy családé, ami tönkrement a tragédiában.

Forrás: Shutterstock

Ha beszélhetnék Mildreddel, azt mondanám neki, hogy ne csinálja. Ne álljon bosszút mindenkin, aki az útjába kerül. Nem lesz jobb. Sajnos attól sem, ha elkapják az illetőt, vagy ha a bíróság elítéli. Nem ezek a dolgok segítenek feldolgozni azt, ami vele történt. Közhely, amikor azt mondják: a bosszú nem hozza vissza azt, aki meghalt. De tényleg igaz.

Élet egy trauma után: veszteség vagy erőforrás?http://www.she.hu/nofilter/20160901-veszteseg-trauma-feldolgozas-eroforras-rak.html

Először én is azt hittem, hogy segít, ha megkapja a gyilkos a méltó büntetését. Hogy majd enyhül a fájdalom. Ott ültem az összes tárgyaláson, és próbáltam megérteni, vagy inkább felfogni, mi is történt. De képtelen voltam rá. Pedig minden egyes alkalommal felolvasta a bíró, hány helyen tört be az anyám koponyája, és hogyan is vérzett el a saját lakása padlóján.

Mildred is csak azért akarja elkapni a lánya megerőszakolóját, hogy ne tehesse meg újra valaki mással ugyanazt. Hogy másnak ne kelljen átélnie azt, amit Angelának kellett. Én is csak annak az egynek tudtam örülni ítélethirdetéskor, hogy 12 évig ez az ember nem fog bántani ártatlan embereket. Ha ezt egyáltalán örömnek lehet nevezni. A többi nem ér semmit. Szó szerint semmit.

Forrás: Shutterstock

Nem éreztem megkönnyebbülést vagy feloldozást. Megnyugvást pedig pláne nem. Mert ezek nem hozzák vissza az anyámat. Nem várt többet a suli után finom ebéddel. Nem szúrt le többet, ha hülyeséget csináltam. Nem látta a férjemet, sem a gyerekeimet. Nem volt ott az esküvőmön sem. Mert már nem él, és ezen sem bírósági ítélet, sem pedig 12 év börtön nem változtat.

Az ember azt hiszi, ha elégtételt vesz, vagy igazságot szolgáltat, akkor helyreáll a lelki békéje. Talál valamiféle megnyugvást. Van egy rossz hírem: egyik sem jön el. Ürességet fog érezni, amíg él. Ezen pedig nem változtathat semmi. Szó szerint semmi.

Láng Krisztina

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.