A védekezés mellett becsúszott baba

És hiába hittem magam felkészültnek, túl fiatal voltam ahhoz, hogy ezt higgadtan tudjam kezelni - így csak sírtam... A velem szemben ülő nő tekintete melegséget sugárzott, ez pedig kissé megnyugtatott. Mindannyian tudtuk, hogy miért vagyunk ott, de a kedvessége - vagy a rutinja - jó hatást gyakorolt rám.

Nem árultam el senkinek, csak a legjobb barátomnak és a fogantatásban érintett férfinak. Féltem, hogy a családom felelőtlennek tartana, hiszen nincs bizonyítékom rá, hogy tisztességesen szedtem a gyógyszeremet. Féltem a megalázó érzéstől, hogy ennyire sem vagyok képes: hogy vigyázzak magamra és a kis babszemre, akinek nem szabadna még itt lennie.

Emlékszem, milyen tanácstalanul álltam a ruhásszekrényem előtt, hiszen a hirtelenjében megduplázódott mellméretemet nem volt könnyű elrejteni. Emlékszem arra a pokolian hosszú 4 napra, mikor bezárkóztam a lakásba az ultrahang felvétellel, és senkinek nem nyitottam ajtót. A könnyek annyira kicsípték az arcomat, hogy úgy festettem, mint akit vernek. A józan ész és az ösztönszerű érzelmek élet-halál harcot vívtak a fejemben - szó szerint...

Van az a pont az életben, mikor be kell ismerni a vereséget. Mikor el kell fogadni, hogy hiába vagyok erős és elpusztíthatatlan, ez nem elég mindenre. Akkor szembesültem azzal először, hogy nem vagyok/leszek szuperhős. Egy olyan helyzetben, mikor a leginkább az szerettem volna lenni. El kellett ismernem, hogy mindannyiunk életét pokollá tenném, ha az ösztöneimre hallgatnék. És bátorságot kellett gyűjtenem ahhoz, hogy végigcsináljak egyedül egy olyan tortúrát, ami sokszor még a legösszeszokottabb párokat is megviseli.

Így kerültem ahhoz a nőhöz, kinek hivatali kötelessége volt, hogy megpróbáljon engem meggyőzni babszem életben tartásáról. Azt hiszem, életemben nem fájt még úgy semmi, mint mikor ki kellett tartanom a döntésem mellett. De életemben nem voltam még olyan biztos abban, hogy hosszú távon minden más opció rosszabb lett volna.

Végül kiállította nekem a csekket, amit miután befizettem, mehettem a kórházba. Hogy elszakítsanak egy darabomtól, amit már soha többé nem kaphatok vissza...

Bánfalvy Renáta

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock