Csernus Imre interjú: "A nők elférfiasodtak!"

Csernus dokival nehéz interjút készíteni. Főleg azért, mert nagyon mélyen a zsigereibe ivódott, hogy ő kérdez. És ha csak egy pillanatig nem figyelsz, máris te válaszolgatsz neki - és nem fordítva. De keményen tartottam magam!

Az apropó, amely kapcsán sor került a beszélgetésre, az volt, hogy a híres-hírhedt pszichiáternek új könyve jelent meg. Méghozzá önéletrajzi, amelyben egy egészen új arcát is megmutatja - egy olyan kedves, mosolygósat. De azért ne legyenek illúzióitok, a könyörtelen szókimondása még a régi.

Például nem rejti véka alá a véleményét a modern nőkről, akik szerinte nagyon elférfiasodtak. Mit elférfiasodtak? Egyenesen "tökös hermafroditák lettek"! És akármennyire is bántja az önérzetemet ez a szóhasználat, kénytelen voltam belátni: ez egy létező probléma.

De akkor mi a megoldás?

A doki azt mondja:

Az első lépés, hogy a nőnek észre kell vennie azt, hogy maszkulinizálódik. Ha ez megvan, akkor jöhet a következő szint, amikor nekiállhat kibogozni, hogy az élete mely területein jelentkezik ez a probléma, és miként lehetne rajta változtatni.

Na, de itt jön a neheze: mert attól, hogy változtat, még nem biztos, hogy jobban is érzi magát. Ám ez nem azt jelenti, hogy rossz úton jár, és minden úgy volt jó, ahogy azelőtt volt. Nem. Addig kell próbálgatni a különböző lehetőségeket, míg megtalálja a számára ideálisat.

Már az is hatalmas teljesítmény, ha mindezt képesek vagyunk elrendezni magunkban. De ez a változás nemcsak ránk van hatással, hanem az egész életünkre, beleértve a párkapcsolatunkat is. És a párunk reakciója akár nagyon meglepő is lehet - és ebből fontos következtetéseket vonhatunk le.

- "Tegyük fel, hogy a másik fél észre sem veszi, mi játszódik le bennünk! Miért nem veszi észre? Nem akarja? Nem meri? Kényelmes neki? És itt jön a következő és egyben legfájdalmasabb felvetés: hogy van társam, vagy nincs társam?"

Forrás: Asztalos Gábor/Jaffa Kiadó

Szóval, ember legyen a talpán, aki végigvisz egy ilyen személyiségfejlődést! Tetszik, vagy sem, ez az ára annak, hogy helyreállítsuk a megbomlott egyensúlyt. De tényleg ekkora baj, hogy férfiasabbak lettek a nők? Nem lehet, hogy jól érzik így magukat?

- "Úgy szoktam fogalmazni, hogy egy határozott, erős nő gömbölyű. Egy maszkulin nő pedig szögletes, mint egy kocka. Képzelje el - ekkor mélyen a szemembe néz -, hogy ugyanazzal az erővel gurít el egy kockát és egy golyót! Melyik jut tovább? Persze, hogy a golyó. Akkor vajon lehet-e harmóniában egy alapvetően gömbölyű nő, ha szögletesre férfiasítja magát? Feltehetően nem. De akkor miért játssza ezt a szerepet? Azért, mert a külvilág elvárja tőle? Csak akkor kinek az életét éli? A külvilág által feltételezett szép életet, vagy azt az életet, amiben ő hisz? Mert az egyikben ott a megfelelési kényszer, ami mindig önbizalomhiányt feltételez. Mert ha én állandó pozitív visszacsatolást várok valakitől, akkor valójában a magam szemében nem vagyok jó."

- Hogy lehet a leghatékonyabban újra felfedezni a saját gömbölyűségünket?

- "Le kell írni - állítja határozottan a doki. - Feketén-fehéren meg kell fogalmazni, hogy miben vagyunk túl szögletesek, és mi az, amiben lágyulni szeretnénk. Viszont azt is tudni kell, hogy ezekben mind ott lesz a félelem. Kicsi, közepes és nagy félelmek. És ezeket rangsorolni kell. A legfontosabb, hogy mindig a legkisebbel kell kezdeni. Egyszerűen azért, mert így lesz sikerélményünk, ami fejleszti az önbizalmat."

Mindezt alátámasztotta egy nagyon egyszerű, de igen szemléletes példával: "A hegy csúcsára sem tudunk felugrani, hanem alulról kezdjük el lépésről lépésre megmászni a hegyet."

- A könyvben időnként szóba kerül a feminizmus is. Így aztán adta magát a kérdés: hol csúszott félre a feminizmus?

- "Szerintem akkor csúszott félre, amikor a hölgyek nem vették észre: ahelyett, hogy a férfiakkal egyenrangú nőkké váltak volna, elkezdtek maszkulin tulajdonságokat felvenni. Valószínűleg azért, mert azt hitték, csak így érvényesülhetnek majd. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdték elhanyagolni azokat a területeket, amikben ők voltak jók. Vagyis nem voltak tudatosak. És ha valaki nem tudatos, akkor az elbukik."

A fenti szösszenet valójában csak bevezető volt Dr. Csernus Imre A harcos című önéletrajzi könyvéhez, amelynek a tanulságát így fogalmazta meg: "Az élet ott kezdődik, amikor én azt mosolyogva tudom élni."

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitgókép: Asztalos Gábor/Jaffa Kiadó

    Ezt olvastad már?