Kerekesszékes anyukák és az ítélkezés

Nagy port kavart a pár héttel ezelőtti tragédia: egy nagymama a vonat elé ugrott - négyéves unokájával a karjában. Lánya kerekesszékes, közösen nevelték a picit.

Az eset kapcsán felrobbant a komment szekció: sokan az édesanyát tartják felelősnek a tragédiáért, mondván: ne vállaljon gyermeket az, aki még saját magáról sem tud gondoskodni.

Mélyen érintett az eset, hiszen Brigi - az anyuka, aki egyszerre vesztette el az édesanyját és a gyermekét - a szobatársam volt a gimnáziumi kollégiumban. Az utóbbi években már nem tartottam vele a kapcsolatot. Annyit tudtam csupán, hogy szerény körülmények között él anyukájával és kisfiával.

Megfogant a fejemben a gondolat: valóban Brigi "tehetetlensége" vezetett ehhez a szörnyű végkifejlethez? Igen vagy nem? Ilyen egyszerű lenne?

Kerekesszékes vagyok, és egy nap szeretnék gyereket. AMENNYIBEN:

  • Önmagam ellátása mellett az ő ellátására is képes leszek.
  • Megfelelő anyagi körülményeket fogok tudni biztosítani magunknak.
  • Olyan társ lesz mellettem, akire számíthatok.

Számomra ez a három feltétele annak, hogy gyereket vállaljak, de hangsúlyozom: számomra. Mert ezek az én személyes elképzeléseim. Másnak talán más, és akkor még is nem beszéltünk a váratlan helyzetekről. Előfordulhat, hogy a jövőm nem a tervek szerint alakul: romolhat az egészségi állapotom, súlyos anyagi nehézségekbe ütközhetek, és a párom is elhagyhat. Persze mérlegelni fogok, mielőtt belevágok, de mi van akkor, ha már a gyerek születése után üt be a krach? Talán Briginél is így történt... De mivel pontos részleteket nem tudok, így információk hiányában véleményt sem kívánok nyilvánítani a helyzetéről.

Az viszont sokkolt, amilyen megkérdőjelezhetetlenül elítélte a társadalom azokat a kerekesszékeseket, akik családot alapítanak. Ha önellátóak, ha nem. Ha jó egzisztenciával rendelkeznek, ha nem. Ha van párjuk, ha nincs.

  • Mert mi van, ha a gyerkőc kiszalad az autó elé?
  • Vagy nem tudja megélni azokat a dolgokat, amiket egy gyermeknek meg kéne?
  • Vagy, ha csúfolni fogják az iskolában?

Ilyen, és ehhez hasonló aggályokat fogalmaztak meg azok, akik lesújtó pillantások és csípős megjegyzések formájában nyilvánulnak meg egy-egy kerekesszékes kismama vagy anyuka láttán. Olyan édesanyákat kérdeztem a mindennapjaikról, akik korukat, családi állapotukat és élethelyzetüket tekintve is különböznek. Mégis, egy közös bennük: mindannyian kerekesszékesek.

Andi (32) szintén kerekesszékes férjével neveli két gyermekét:

"Amikor a kislányom járni tanult, eszünkbe sem jutott a babahám (bébipóráz), sőt kifejezetten idegenkedtünk tőle. A mi kapcsolataink mindig is a bizalmon alapultak, így, ha a kicsi például belendült az utcán, inkább két irányból bekerítettük, de sosem mentünk tőle kartávon kívül. Miután a lányom megtanulta a közlekedés szabályait, "hangvezérléses" lett, elég volt szólni. A környékünkön zárt játszóterekre járunk: természetesen barátkozik más gyerekekkel, de idegen felnőttekkel nem áll szóba, és mindig szól, ha épp más játékra mászik. Ugyanerre tanítjuk a kisöccsét is."

Forrás: Shutterstock

Kriszti (33) egyedül boldogul, miután párjával különváltak útjaik:

"A volt párommal 7,5 évig voltunk együtt. Már régóta szerettem volna családot alapítani vele, végül 2016 júniusában ez az álmom teljesült: megszületett a kisfiunk. Aztán valami megváltozott. Már nem működtünk jól együtt, ezért úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább a kapcsolatunkat. Ahol jelenleg élünk, ott van segítségem, de javarészt mindent meg tudok oldani egyedül is, ami a gyermekem körüli teendőket illeti. Nyilván vannak dolgok, amik nehezebben kivitelezhetőek egy egyedülálló, kerekesszékes anyuka számára, de nem lehetetlenek. A kisfiam a legnagyobb motiváció, rengeteg erőt ad, hogy nem szabad feladni! Én vállaltam, és eszerint is szándékozom élni."

Csilla (50) 28 éve él boldog házasságban mozgássérült férjével, két gyermeket nevelnek közösen:

"Az első kisfiam születésekor még kicsit félve fogtam bele a gyerkőc körüli teendőkbe, de időközben olyan baráti kör alakult ki, akik közül többen mozgássérült szülők voltak, így egymásnak adogattuk a gyakorlati tanácsokat. Ennek köszönhetően a 2 és fél évvel később érkező Gergőt már rutinosabban tudtam ellátni. Előfordult, hogy a férjem elvitte a nagyobbik fiút sétálni, én pedig otthon maradtam a kisbabával, és amíg ő aludt, még a házimunkára is maradt időm. A fiaimat szerencsére az iskolában sem érte semmilyen hátrány a kerekesszékemből kifolyólag, de ehhez nyitottságra és pozitív hozzáállásra volt szükség mind részemről, mind pedig a pedagógusok részéről: így az összes fogadó órán, szülői értekezleten ott tudtam lenni, és jelenleg is SZMK tag vagyok."

Ezekből az élettörténetekből is láthatjátok: nem vagyunk egyformák. Nem minden kerekesszékes magatehetetlen, ahogyan az egyedülálló anyukák között is van olyan, aki biztos jövőt tud biztosítani a gyermekének. Ne csak fekete-fehérben lássunk!

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?