Így lett egy romantikus sétából lidércnyomás.

Balzsamos, balatoni nyári este volt. Házibuli zajlott a háttérben, lányok-fiúk egymásba fonódva táncoltak, csókolóztak. Mindenki párra talált, kivéve engem.

A srác, aki miatt itt vagyok, épp a barátnőm miatt sír egy sarokban. Én meg kint ülök egyedül, egy sörpad melletti fapadon. Fapados lettem. Vagyis inkább tartalékos? 16 éves vagyok, és még szűz. Az osztálytársaimtól már mérföldekkel le vagyok maradva, mind pasizásban, mind egyéb dolgokban. Unom már hallgatni a nyári szünet után csivitelő osztálytársaimat, hogy mennyi kalandon mentek keresztül a nyár folyamán: csókok tömkelege, és a többiekkel már "az" is megesett. El sem tudtam képzelni, hogy valaki megérintsen "ott". Egészen eddig a nyárig.

Egy nálam pár évvel idősebb barátnőmmel, Ercsivel meghívást kaptunk egy balatoni nyaralóba. Krisztiánt, a házigazdát még egy korábbi családi nyaralás alkalmával ismertem meg, és azóta is maradt a baráti kapcsolat. Mindkettőnk szülei szerették volna, ha mi a későbbiekben összejövünk. Persze akkor én erre gondolni sem tudtam. Hiszen 4 évvel idősebb nálam, szeptembertől már főiskolás lesz! Túl öreg hozzám. Már a gondolat is megrémített, hogy két hétig össze leszünk zárva...

Egyszerűen éretlennek és felkészületlennek éreztem magam bármilyen intimebb viszonyra vele - vagy akárkivel. Belül egy rémült kislány voltam, súlyos önértékelési komplexusokkal és némi túlsúllyal. Így indultunk el Pestről, Ercsi lelkére kötöttem, hogy terelje el Krisztián figyelmét rólam.

Hát, mit mondjak, sikerült neki. Már az első napokban észrevettem, hogy Krisztián - és az összes többi srác, akik a házban megfordultak - kötényként lógnak a barátnőmön. Igaz, ami igaz, Ercsi egy bombázó. Óriási - Pamela Andersont is meghazudtolóan nagy - mellekkel, és hozzá sudár, karcsú alakkal.

Eleinte nyugodt voltam, hiszen így én biztonságban vagyok. De amikor feltűnt végre egy korombeli srác is a parton, aki megtetszett nekem, akkor minden megváltozott. Pechemre ezt a titkomat megosztottam Ercsivel is. A fiút Balázsnak hívták. Ő a nyári szünidejét a strandon töltötte, és némi zsebpénzért a csónakokat felügyelte. Napszítta szőke, vállig érő hajával és szikáran izmos, napbarnított testével egyből felkeltette az érdeklődésemet.

Ercsi nagyon komolyan vehette a nyaralás kezdetén kért "védelmemet", mert Balázst is gyorsan lekapcsolta. Bakker. Olyan volt, mint egy erényöv. Nem maradt itt már senki parlagon, csak én, meg a sörpad. Így morfondírozok magamban a buli közben, amikor egyszer csak odalép hozzám egy magas, barna fiú. "Egyedül vagy itt?" - kérdezte. "Igen" - válaszoltam. "Van kedved egy kicsit sétálni?" - kérdezte. Mivel már meguntam az ücsörgést és az Ercsin csüngő fiúk látványát, így igent mondtam.

Forrás: Shutterstock

Hosszú sétát tettünk, egészen a partmenti parkig. A srác is ahhoz a társasághoz tartozott, akik Krisztiánnál nyaraltak, így nem gondoltam, hogy bármilyen hátsó szándéka lenne. Vagy fél órája sétáltunk, majd leültünk egy padra, senki sem volt a környéken. A kezdeti kedves, beszélgetős-sétálós fiú eltűnt. Magához húzott, és elkezdte kigombolni a blúzomat. Teljesen lefagytam. Úgy megijedtem, hogy a tarkómról induló fagyos érzés teljesen lemerevített, védekezni sem tudtam. Most komolyan, ennek itt és most és ííígy kell megtörténnie??? Sivítottam belül.

Hirtelen, a felgyűlt adrenalintól felbátorodva pofon ütöttem, és úgy, ahogy voltam, kigombolt blúzzal elrohantam onnan. Abban a nyamvadt blúzban és szoknyában, amit Ercsi erőltetett rám még a buli előtt. Mondván, így csinosabb leszek, mint a megszokott (és biztonságos) farmer-póló kombóban.Reszketve értem vissza a házba. Rémület és szégyenérzet tombolt bennem. Tudtam, hogy ha visszajön a házba, le fog tagadni mindent, vagy más lesz az ő verziója. Elbújtam a szobámban, ledobtam magamról a szoknyát és a blúzt, mintha égette volna a bőrömet. Visszavettem a farmeremet és a pólómat. A sminkemet is lemostam. Utáltam a testem, viszolyogtam magamtól, hányingerem volt. Ercsi nincs sehol. Biztos valamelyik pasi szobájában van.

Másnap csak később mentem a csapat után a strandra, senki előtt nem mertem mutatkozni. Már messziről kiszúrtam, hogy ez a fiú is ott van. Ercsi mellett ült a padon, és a hátát simogatta. Össze voltam zavarodva. Nem értettem az egészet. Kérdőn néztem Ercsire, tud vajon minderről? Kimondatlan kérdésemre mosolyogva csak ennyit mondott: "Tamás az este látta, hogy mennyire egyedül vagy, csak megtette a kötelességét."

Mintegy nyugtázva mindezt, Tamás egy barackot nyom a fejemre. Anyád. Nekem ez azért nem volt ilyen magától értetődő, hétköznapi dolog. Ez az eset egész életemre nyomot hagyott bennem, és nagyban befolyásolta a szexualitáshoz fűződő viszonyomat. A szoknya-blúz kombót pedig teljesen megutáltam. Ez az élmény ösztönzött arra, hogy testépítő legyek, és önvédelmet oktassak fiatal lányoknak, hogy ők mindig biztonságban érezhessék magukat.

Melinda történetét Hingyi Boglárka jegyezte le.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?