Szépségverseny bikini nélkül = feminista képmutatás

Pár hete a Miss America szervezői bejelentették, hogy lecserélik a bikinis fordulót. Ezentúl egy beszélgetés lesz helyette, ahol a versenyzőket komolyabb, aktuális témákról kérdezik majd.

Az új – kizárólag nőkből álló – elnökség ezzel többek között a #metoo kampányra próbál reagálni, és igyekeznek a nők tárgyiasítása ellen és a szabad akarat mellett kiállni. Az elnökasszony nyilatkozata szerint a jövőben nem a külső alapján döntenek, hanem hogy mit mondanak a versenyzők a társadalmilag fontos kérdésekről. Ez a cél egyébként tényleg üdvözlendő lenne, de a módot túlzásnak érzem. Egyik szélsőségből egy másik szélsőségbe esni óriási hiba!

Ne nézzük már le a szépséget!

Ahogy az intelligencia, a humor, a kedvesség, a kitartás vagy a tehetség, úgy a szépség is érték. Akkor mégis hogyan védi a nők szabad önmegvalósítását az, ha az egyiket – most épp a szépséget – próbáljuk ezentúl lehúzni? Vajon abba belegondoltak a szervezők, hogy pont ugyanolyan megalázó, ha azt állítjuk, hogy „aki csak szép, az értéktelen”, mintha azt mondanák, hogy „egy nőnek a külseje lehet az egyetlen erénye”?!

A feminizmus meg az egyenlőség lényege pont az lenne, hogy végre ne mondják meg a nőknek, hogy milyennek KELL lenniük. Ne erőszakoljuk rá a nőkre a csinosságot, ha ők azt nem tartják fontosnak! De akkor a közéleti tájékozottságot se kényszerítsük rájuk!

Ehhez képest most nemcsak megmondják nekik, hogy mit KELL tenniük, hanem még azt is, hogy mit nem kéne csinálniuk: bikiniben mutogatni magukat. Mert aki így tesz, és nincs egyéb gondolata az aktuálpolitikáról, mint hogy „világbéke”, az az új felfogás szerint csak egy húsdarab.

Na, de kérdem én: mi van akkor, ha valaki pont ilyen „húsdarab” akar lenni, és csak a szépségével érvényesülni? Miért ne tehetné? Kinek van joga elvenni ezt tőle? Miért támasztunk egy újabb elvárást, aminek meg kell felelniük azoknak is, akik esetleg sosem akartak?

Forrás: Getty Images for Dick Clark Productions/2017 Getty Images/Michael Loccisano

Legyen ilyen verseny is, de mi lesz a régivel?!

Persze a Beépített szépségből tudjuk, hogy az amerikai szépségversenyek között sok az ösztöndíjprogram meg a tehetségkutató, és van olyan forduló, ahol a lányok zongoráznak vagy mazsoretteznek. És ezek a lányok bájosak, kedvesek, ügyesek, de legfőképpen gyönyörűek. És ezzel nincs feltétlenül gond. Miért ne lehetne szépség-tájékozottság-tehetség verseny nőknek? Az olimpián is van triatlon. De Usain Bolt is furcsán nézne, ha megszüntetnénk a futóversenyeket, és csak akkor indulhatna, ha biciklizni és úszni is hajlandó lenne a győzelemért.

Szóval, most a ló túloldalán vergődve gyakorlatilag megszüntették az egyik legrangosabb versenyt, ami bizonyos értékeket helyezett előtérbe (szépség), és indítanak egy másikat, más típusú értékekkel rendelkező lányoknak (szépség és tájékozottság). De nem képmutatás ez? Vajon tényleg számítani fog ezentúl a lányok esze és hozzáállása a világ dolgaihoz? Vagy csak parasztvakítás lesz az egész, és csak máshogy megfogalmazva adják majd a szájukba a világbékét? Mert valljuk be, azért ezek a lányok mégsem egy szellemi vetélkedőre készülnek. Ráadásul a bejelentés szerint mindenki eldöntheti majd, miben akar felvonulni. Nagy összegben mernék fogadni, hogy azért nem sokan fognak bokától tokáig krumplis zsákba burkolózni, hogy kizárólag az intellektusukkal keltsenek feltűnést.

Forrás: Getty Images for Dick Clark Productions/2017 Getty Images/Donald Kravitz

Ha viszont ezentúl tényleg csak világmegváltó gondolatokkal lehet majd nyerni, hol marad a megmérettetés azok számára, akik a külsejükért dolgoztak meg keményen? Mert a szépség is olyan, mint a sportteljesítmény: egy rész adottság, meg egy rész kőkemény munka és lemondás. És akik évek óta edzenek, diétáznak, hogy a bikinis fordulón jól teljesítsenek? Nekik nem jár többé elismerés? Most úgy teszünk, mintha a szépség nem lenne többé jó tulajdonság. Pedig a szépség mindenhol kívánatos, és a legtöbb helyen előny. Képmutatás úgy tenni, mintha nem így lenne.

A cél jó, de az eszköz árthat neki!

A szexuális visszaélések nem attól fognak megszűnni, hogy azt mondjuk a nőknek: ezentúl ne vegyenek fel bikinit vagy kihívó ruhát. Hanem attól, ha azt harsogjuk, hogy attól, hogy egy nő lengén öltözött, az nem teszi őt szexuális tárggyá.

És persze az is egy fontos társadalmi üzenet, hogy a szexista elképzelésekkel ellentétben nem az a nőiesség egyetlen kritériuma, hogy milyen a tested. És nagyon fontos elindítani erről a társadalmi párbeszédet, de semmiféleképpen sem azzal, hogy átesünk a ló másik oldalára. Egyébként csak szerintem nem normális, hogy ma már mindenkinek mindenben IS jónak kell lennie? Úristen, remélem, a Nobel-díjak odaítélése előtt meg nem fognak ezentúl bikinis felvonulást tartani!

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?