Takarítónőm van - és nem érdekel, ha emiatt lenézel!

Sosem voltam vérbeli háziasszony típus. Töredelmesen bevallom: nem csak, hogy nem okoz különösebb gyönyört, ha kivasalhatok és főzhetek (ami után nyilván lelkesen mosogathatok is), de egyenesen utálom az összes házimunkát!

Mondjuk, a főzőcskézés gyűlöletéhez az is hozzájárul, hogy genetikailag teljességgel alkalmatlan vagyok jó ízű ételt produkálni. Ki is írtam a konyhám falára jó nagy betűkkel: "Kísérleti konyha" - ezzel is jelezvén az oda betévedőknek: bocs haver, itt ne számíts túl sok jóra!

De persze azért becsülettel próbálkoztam. Az eredmény rendszerint katasztrófa volt. Jellemzően sírva ettük a főztömet. Hol azért, mert heves buzgalmamban só helyett cukrot pakoltam a pörköltbe, hol meg azért, mert annak dacára, hogy mindent a recept szerint készítettem el, mégis ehetetlen lett a bolognai ragum.

Egy idő után beláttam: ha én főzök, jó nagy adag étel készül, de legalább szar is. És mégis miért kéne mindenkinek mindenben jónak lennie? Én sem nézem le azt, aki pont abban nem tehetséges, amiben én az vagyok - akkor nekem miért kéne szégyellnem, hogy nem áll rá az agyam a főzésre?

Nos, a takarítással is pont így vagyok. Azon kívül, hogy teljes szívemből gyűlölöm minden egyes pillanatát a porszívózásnak és úgy általában az összes többi házkörüli tevékenységnek, a legjobban mégis azt is rühellem, hogy soha sincs vége. És ezt kéretik szó szerint érteni. Merthogy Sziszifusz kispályás hülyegyerek az én küzdelmeim mellett.

A mi szennyestartónk olyan, mint a télapó puttonya: soha ki nem fogy.

Én még életemben egyszer sem tudtam nyugodt szívvel és reklám háziasszonyokat megszégyenítő mosollyal hátradőlni és azt mondani: kész vagyok. Vegyük csak például a mosást vagy a vasalást. Nem is! Inkább a folyamatos rendrakást. Vagy legyen a példa a mosogatás? Teljesen mindegy! Épphogy befejezem az egyiket, máris kezdődik elölről a teljes munkafolyamat. Én nem értem: hogy van ez?!

Amint becsukom magam mögött a lakásunk egyik ajtaját, mögötte azonnal eluralkodik a káosz. Ez az igazi kvantummechanikai abszurditás, nem a Schrödinger macskája. És tudom, hogy ezzel nem én vagyok egyedül!

Forrás: Shutterstock

Minden alkalommal, amikor fancsali ábrázattal tilitoliztam a felmosót a konyhakövön, azon kattogtam, hogy már megint lopják az időmet. Ez a munka nemcsak gazdasági értelemben, hanem szó szerint is láthatatlan marad, hiszen csak a hiányát vesszük észre. Ráadásul ahelyett, hogy bújócskáznék a fiammal, vagy kipihenném magam, vagy nyelvet tanulnék, ezzel a megfizetetlen munkával töltöm az értékes időmet.

Pedig, ha valami olyasmivel foglalkoznék, ami épít, és amit szeretek, az nemcsak nekem tenne jót, hanem a környezetemnek is. Merthogy nem leszívná az energiáimat, hanem épp ellenkezőleg, feltöltene. Arról ábrándoztam, mennyivel jobb lenne, ha a családnak azt mesélhetném, hogy "Képzeld Szívem, ma ezt és ezt csináltam, és imádtam minden egyes pillanatát." Ahelyett, hogy azzal szívom a vérüket, hogy: "Hé, vedd le a cipőd, most porszívóztam!", vagy "Tedd a helyére a ruháidat!", vagy "Mosogass már el magad után!"

Aztán gondoltam egyet, és segítséget kértem. És a segítség jött is, egy angyal képében, aki mindezt megcsinálja helyettem. Persze nem ingyen, de az a heti pár ezer forint bőven megéri nekem! Ne érts félre, továbbra sem szabadultam meg minden munkától, de igenis megéri egy szuper takarítónő értékes munkáját megfizetni.

Aztán jött a feketeleves, mert a közvetlen környezetemben is úgy néztek rám ezért, mintha bárókisasszonyt játszanék. Pedig nincs ebben semmi urizálás. Hiszen a gazdaságnak egyértelműen jót teszek vele, hiszen növelem a GDP-t. A segítségemnek is jót teszek vele, hiszen a tisztes munkájáért tisztességes fizetést adok. Magamnak is jót teszek vele, hiszen kevesebb az őszülő hajszálam.

A családomnak is jót teszek vele, hiszen nem egy morgós banyával kell együtt élniük, hanem egy kiegyensúlyozott, jókedvű nővel. Sőt, az így felszabaduló időmet olyan tevékenységre fordíthatom, ami hasznot hoz. Vagy épp kipihenhetem magam, hogy legyen erőm hasznos tevékenységet végezni.

Plusz szabadidőhöz jutottam! Marad időm játszani a fiammal, több időt szentelhetek a páromra, és több idő jut rekreációra is. A fanyalgók körülöttem pedig hamarosan mind lesütött szemmel vallották be, hogy hát, azóta már nekik is van segítségük.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shuttertsock

    Ezt olvastad már?