Évek óta szingli vagy, valami baj van veled?

Mi a legrettenetesebb dolog, ami egy mai fiatal nővel történhet? Az, hogy már egy - esetleg két - éve nincs pasija. Ugyanez igaz a fiatal férfira, aki már jó ideje "képtelen összeszedni" egy nőt.

Ugye, milyen groteszk ez a kijelentés? Pedig tény és való, hogy úgy beszélünk a szingli kolléganőnkről, hogy "Szegény már három éve egyedül van." De kb. olyan sajnálattal teli hangsúllyal, mintha valami ritka trópusi betegséget kapott volna el. Rosszabb esetben ítélkezünk is: "Biztos megvan az oka, hogy nem kell senkinek."

De kérdem én: mikor is kezdtük azt gondolni össztársadalmi szinten, hogy az egetrengető szerelmeknek rendszeres és rövid időközönként fel kell bukkanniuk az ember életében? Értem én, hogy Carrie Bradshaw-ra 5-10 részenként lecsapott Cupido, de azért ez csak a forgatókönyvírók trükkje, hogy fenntartsák a nézők érdeklődését. Az igazi emberek nem így működnek.

Persze, ha valaki csak szexparnert keres, az tényleg minden héten tud találni egy alkalmas alanyt. És az is pillanatok alatt be tud újítani egy fix kapcsolatot, aki csak múlatni szeretné az időt valakivel - hiszen mégiscsak kellemesebb minden program kettesben, mint egyedül. De ne is az ő csajozási/pasizási szokásaikat tekintsük követendő példának!

Ám van egy nem elhanyagolható része a párkeresőknek, akik többet akarnak: jövőt, terveket, egy örök szövetséget. És ezeknek az a záloga, hogy azt a bizonyos pluszt érezzük a másik iránt - lehetőleg kölcsönösen. Na, és az a bizonyos plusz már a legkevésbé sem terem minden bokorban.

Ha a korszellem nem azt sulykolná belénk, hogy komoly baj van velünk, ha nem vagyunk folyton a szerelem felfokozott állapotában, talán nem is esnénk kétségbe egy hosszabb egyedüllét esetén. Pedig fél évvel az előző szakításunk után a következő szerelmet követelni a sorstól pont olyan balgaság, mint júniusban havat várni. Megeshet, de nem ez a normális.

Gondoljunk csak bele: nagyanyáink - akiket nem őrjített meg a romantika kultusza - még nem üldözték a szerelmet. Velük csak megtörtént, a maga természetes ritmusában - életük során kb. kétszer. Nagyon maximum háromszor-négyszer. Talán volt egy iskolai szerelmük, meg a nagypapa, akivel húszévesen találkoztak. Jobb esetben ezzel le is zárultak a szerelmi kalandok.

De mivel számos házasság elsietettnek bizonyult, az elhidegülés után talán még egyszer utolérte a nagyit a nagy szerelem a szomszéd Jóska képében. (Akivel vagy történt valami, vagy nem.) Az egyes esetek közt pedig hosszú-hosszú év(tized)ek teltek el.

Ehhez képest nekünk csupán a gimi alatt több pasink volt. És hát valljuk be, nem ritka, amikor utólag úgy értékelünk egy kapcsolatot, hogy "Talán nem is voltam igazán szerelmes, csak nagyon bele akartam élni magam..."

Forrás: Shutterstock

Az igazi szerelem egy súlyos érzés - hatással van a lelkünkre és a testünkre is. Ha túl sokszor élnénk át, talán bele is pusztulnánk. És még matematikailag is szinte csodaszámba megy, ha egy évtized alatt 2-3 olyan embert találunk, akivel különösen vonzódunk egymáshoz!

Tudom, mindenkinek van a környezetében valaki, aki félévente hulla szerelmes egy vadi új "nagy Ő"-be. De ők vagy a "talán nem is voltam igazán szerelmes" mondatokat ismételgetik minden kapcsolat után, vagy egyszerűen kivételesen szerencsések. Én is ismerek olyat, aki csokis fánkot zabál lekváros palacsintával, mégsem hízik - de azért nem ajánlanám senkinek ezt az étrendet.

Hazudni sem fogok, megesik, hogy tényleg azért nincs párja valakinek, mert valamit nagyon rosszul csinál. Ezért néha-néha érdemes felülvizsgálni a saját viselkedésünket vagy ismerkedési "stratégiánkat".

  • De úgy igazán aggódni, hogy biztos "nagy baj" van velünk, egy-két (esetleg három) év után sem kell.
  • Sőt, én még öt évnél sem vennék mérget rá, hogy nem csak "pechről" van szó - persze, ha útközben rendszeresen felülvizsgáltuk önmagunkat.
  • Az "ezzel azért már kezdjünk valamit" szükségállapot kihirdetését is csak a hetedik-nyolcadik év környékén fontolnám meg. De akkor is csak azért, mert a hosszú társ nélküli magány során rugalmatlanná, merevvé válhat a személyiségünk. Aminek negatív következménye, hogy akkor sem tudunk már nyitni, ha végre tényleg elénk sodorja a szél azt a bizonyost, akit vártunk...

De a jó hír: ha már jó ideje nem lobbantál szerelemre senki iránt (kölcsönösen), akkor nemhogy nincs veled semmi baj, hanem kifejezetten egészségesnek és normálisnak számítasz! ;)

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?