tévedés transzneműség transzneműek káros veszélyes Barok Eszter
Két nagyon nagy tévedés kering közszájon a másságról - azon belül is a transzneműekről.
  • Az egyik az, hogy ez valamiféle új keletű, a sarkaiból kifordult, modern világban megjelent perverzió - ami eddig nem volt, de most hirtelen lett.
  • A másik pedig az, hogy olyan jelenségről van szó, amely a fennálló társadalmi rendet, sőt, az emberiség fennmaradását veszélyezteti.

Nézzük most meg mindkettőt!

Új, modern őrület?

Először is: olyan emberek, akik férfi testben női lélekkel vagy női testben férfi lélekkel éltek, mindig is voltak. Annak, hogy nem kerültek az újságok címoldalára, oka volt. Méghozzá az, hogy a társadalom elutasított és súlyosan szankcionált mindent, ami a kor normájától kicsit is eltért. Ezért az elmúlt korok transzneműinek többsége rettenetes elfojtásban, tagadásban, de minimum titkok között élt.

Jobb esetben" legfeljebb a falu bolondjaként, cirkuszi látványosságként, fura komédiásként tartották számon. De ettől még léteztek. Lehet, hogy még önmaguk előtt is szégyellték az igazságot. Ezért a felszínen "példás" életet éltek, de az sem kizárt, hogy senki sem tudta, miért fordultak ital felé, vagy kötötték fel magukat idejekorán.

Vagyis attól, hogy a környezetük nem tudott róla, ők még nagyon is köztük éltek - sajnos boldogtalanul. Legfeljebb a biológiai nemükhöz kötődő sztereotípiáktól eltérő külsejük és viselkedésük árulkodott mindarról, ami a lelkükben zajlott. Ők voltak azok, akik nőként örömmel forgatták a fegyvert, ülték meg szőrén a lovat, vagy férfiként szöszöltek a konyhában a gyerekekkel, ruhákkal, frizurákkal. (Ők, és még persze azok, akik heteró cisznőként vagy férfiként is túlláttak a koruk kínálta társadalmi szereplehetőségeken.)

És azt se felejtsük el, hogy mindenki csak a maga mikrovilágát ismerte: nem volt internet, tévé, rádió, hogy az ország-világ túlsó felén élő furcsaságokról is halljon az ember. Így ami a faluban, esetleg a közeli városban, netán - ha jómódú, jól tájékozott, széles látókörű emberről volt szó - a megyében nem volt, az nem is létezett a korabeli ember számára. Mert nem is tudott róla. De ettől még a világ elég nagy volt ahhoz, hogy ne csak egyetlen falunak legyen "bolondja".

Forrás: Shutterstock

Káros?

A másik hazugság az, hogy az emberiség pusztulását hozza magával az a rengeteg deviáns, fura ember, aki már "azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány", és jókedvében azon lamentál, melyik mosdót használja a kettő közül. Merthogy a tudomány jelen állása szerint gyermeket ugye kizárólag férfi és nő bír csak létrehozni. Márpedig ha itt a nemi szerepek és szervek keverednek és összemosódnak, akkor erre a jövőben aligha kerülhet sor. És máris jól kihalunk.

Mielőtt teljesen megrendülnénk és összeomlanánk e súlyos jövendölés súlya alatt, tisztázzuk: ez a jelenség a mindenkori társadalomnak egy elenyésző hányadát érinti csupán. És olyan terhekkel jár, amelyeket úri passzióból vagy divatból senki sem vállalna fel.

Sőt, fertőzéssel sem terjed: aki ebben a cipőben jár, az egy igen küzdelmes, nehéz úton halad előre, ezer veszéllyel és száz hétfejű sárkánnyal dacolva. Miattuk aztán nem kell aggódni! Az egyébként is túlnépesedő bolygó kihalása nem az ő lelkükön szárad majd.

A transzneműeket - csak úgy, mint egyéb kisebbségi csoportokat - nem kell persze szeretnünk, az ésszerűség azonban azt kívánja: a hazug, félelemkeltő, bűnbakkereső retorika helyett ideje megértünk, hogy ők is léteznek. És ugyanolyan emberek, mint bárki más: mint azok, akik kezdettől könnyedén azonosultak velük született nemükkel.

Noémi úgy döntött, férfiként folytatja életéthttp://www.she.hu/nofilter/20170714-ferfi-no-transzszexualitas-nemvaltas-kiteljesedes.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.