állatok állatvilág október 4 odafigyelés állatok világnapja szeretet tisztelet felelősség Györfi András
Sosem felejtem el az egyik első előadást, amin biológus hallgatóként vettem részt, nagyjából tizenkét évvel ezelőtt. A hatalmas terem előszobává zsugorodott össze a közel ötszáz hallgató súlya alatt - mégis izgatottan vártuk, hogy professzoraink a fejünkbe töltsék a tudást.

Egy nagyjából harminc másodperces bevezető után az oktató rátért a lényegre. Épp az evolúció alapjairól volt szó, amikor határozottan ránézett a padsorokra, és elhagyta a száját egy egyszerű mondat: "Önök mind állatok."

Néha mondanak az embernek olyasmit, amin nem tudja magát felhúzni, és bántónak sem hat, mert mindkettőt megelőzi a döbbenet. Ez is egy ilyen pillanat volt. Viszont az utána következő fantasztikus előadás erősen tudományos alapokra helyezte azt, amit persze már addig is tudtunk: az ember bizony az állatvilág tagja.

Az evolúció megkérdőjelezése szerencsére ma már egyre ritkább, valamiért mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyire fontos odafigyelnünk az állatokra. Elcsépelt közhely, mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy az állatok ugyanúgy éreznek, adott esetben szenvednek, mint mi, emberek.

Erről mindig az az ősi vicc jut eszembe, amikor az állatorvos elmegy az orvoshoz, aki azzal kezdi a vizsgálatot, hogy megkérdezi, mije fáj az állatorvosnak. Ő pedig keserűen csak annyit mond: "Így könnyű..." És ez így is van. Nekünk könnyű dolgunk van: egyszerűen kimondjuk, ha valami fáj, ha valami bánt, ha rosszul bánnak velünk. Ám akikhez közel állnak az állatok, azok jól tudják: a maguk módján ők is kommunikálnak velünk, ehhez viszont sok odafigyelésre van szükség.

Erre az állatok nem képesek, ám ettől még éppen úgy megérdemlik a szeretetet, a tiszteletet, mint mi. Többek között ezért jött létre 1931-ben az állatok világnapja Olaszországban. A cél eredeileg a vadon élő állatok pusztulásának megállítása volt, később bővítették a kört, ma pedig már általában az állatokra hívjuk fel a figyelmet ezen a napon.

Forrás: Shutterstock

Assisi Szent Ferenchez kötődik a figyelemfelhívás - nem véletlenül, hiszen ő az állatok védőszentje. Az eredeti dátum október negyedike volt, mert ekkor van Ferenc névnap, illetve ekkor van Szent Ferenc halálának évfordulója is. A világnapot később október első vasárnapjára módosították, hogy minél több embert érhessenek el a kapcsolódó programok.

A legenda szerint Szent Ferenc értett az állatok nyelvén, sőt, beszélgetett is velük. Persze valószínűleg ez nem teljesen igaz, viszon életének és munkájának üzenete így is örökérvényű. Azt hirdette, hogy szeretetben kell élnünk a környezetünkkel, mindennel, ami körbevesz bennünket. Aki szeretettel viszonyul a környezetéhez, annak sokkal teljesebb, békésebb az élete. Akár elfogadjuk, hogy mi magunk is az állatvilág tagjai vagyunk, akár nem, a szeretet jelentőségéről nem feledkezhetünk meg.

Az állatok világnapjának üzenete általános érvényű: ha minden nehézség ellenére nyitott szívvel viszonyulunk mindenhez és mindenkihez, ami körbevesz bennünket, akkor teljesebb, békésebb életet élhetünk, a problémáink is könnyebben megoldódnak.

Az állatok példát is mutatnak mindannyiunknak: csak akkor élnek az erőszak eszközével, ha veszélybe kerül a túlélésük. Minden más esetben szeretettel viszonyulnak egymáshoz, összetartanak, és csak annyit vesznek el a környezetükből, amennyit feltétlenül szükséges - sosem pusztítják a természetet feleslegesen.

Ne csak ezen a napon figyeljünk oda az állatokra, az év egészében bánjunk velük jól, ha nincs lehetőségünk állatokat tartani, akár csak néhány ezer forintos adományokkal segítsünk állatvédő szervezeteket!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.