Nem tudtam neked elmondani, mit tett velem az apám...

"Ahogy már számtalanszor, aznap éjszaka is átosontam a szüleim hálószobájába. Nem volt egy álomházasság az övék, ezt már gyerekként is tudtam, de két alkoholista esetében ebben sajnos nincs is semmi meglepő.

Ám a sok rossz mellett annyiban talán szerencsés voltam, hogy bár apa rendszeresen ivott, anya csak időszakosan nyúlt a pohár után - igaz, ezek az időszakok egyre gyakrabban követték egymást. Ennek ellenére, főleg a tiszta időszakokban, imádtam az édesanyámat, ilyenkor mindig közel akartam lenni hozzá. Hozzábújni, hízelegni, megölelni, érezni a teste melegét, érezni a biztonságot, a törődést. Egyszóval mindent, amire egy 10 éves lánynak szüksége van" - emlékszik vissza Bogi egyre fátyolosabb tekintettel.

"Így volt ez aznap este is. A kedvenc lila színű pizsim volt rajtam. Bombaként vetődtem apa és anya közé, a szokott módon közelebb anyához. És ahogy az mindig is történt, az esti film közben mély álomba zuhantam. Ez akkor viszonylag könnyen ment, mert béke volt, napok óta nem hallatszott a borosüvegek csatája.

Azonban éjszaka egy szokatlan, nem várt simogatásra ébredtem. Apu érdes kezét éreztem magamon. Simogatott. Mindenhol, főleg a pizsamanadrágom alatt." Ezt kimondva könnyek szöknek Bogi szemébe, de bátran folytatja tovább.

"Félálomban ugyan, de ösztönösen a hasamra fordultam, bízva abban, hogy nem lesz folytatás. Még közelebb bújtam anyához, hátha felébresztem. De ő nem ébredt fel, a simogatás pedig folytatódott. Valójában nem tudom, mennyi idő telhetett el, nekem mindenesetre óráknak tűntek. Nagyon szerettem volna, de anya nem ébredt fel, nekem pedig nem jött ki hang a számon. És végre vége lett. Végre reggel lett.

Sosem beszéltünk róla. Apu talán nem is emlékezett rá, biztosan összekevert anyuval. Álmos volt, és nem vette észre, hogy én vagyok mellette, nem pedig a felesége. Vagy csak részeg volt. De ez volt az utolsó alkalom, hogy bugyi nélkül, csak úgy pizsiben aludtam. Mintha a bugyi bármitől is megvédene..." - zárja le az emlékeket Bogi könnyes cinikussággal.

"Az elmúlt években, a kapcsolataim során ez az egész nem jött elő - azt hittem, ez már így is marad, és sikerült elég mélyre elzárni a történteket. Sokat dolgoztam rajta, sokat fejlődtem. Persze még bőven van hová, ahogy a mellékelt ábra is mutatja" - majd a már megszokott cinikus tekintettel végignéz magán.

Forrás: Shutterstock

"Kb. három hónapja valamiért újra ezzel álmodtam, arra az érintésre riadtam fel. Egész éjszaka fent voltam, és ismét a vajon 'apu tudta-e' és a 'biztosan jól emlékszem-e' kezdetű kérdéseken járt az eszem.

Szerencsére Ábel békésen aludt mellettem, ő nem ébredt fel. Akkor éjszaka talán kicsit horkolt is, de kivételesen nem keltettem fel, nem piszkáltam miatta" - mosolyog Bogi. "Csak néztem, és csendben vigyáztam az álmát. Szerettem, ha ott volt, megnyugtatott, biztonságot adott. Ahogy ezt egy igazi férfi teszi, még álmában is" - teszi hozzá, ismét könnyes tekintettel.

"Nehéz megmagyarázni, de valamiért Ábelt mindig is jobb embernek tartottam magamnál, sokkal... sokkal tisztábbnak. Ezen az estén döntöttem el, hogy elmesélem neki ezt egészet. Ő volt az első, akinek valamiért el akartam mondani. Nem tudom, miért, de akartam, hogy tudja.

Persze, napról napra, minél jobban mondani akartam, annál inkább egy hang sem jött ki a torkomon. Minél közelebb akartam kerülni hozzá, annál távolabb löktem magamtól. És nem kellett ehhez semmi más, csak egy-két régi emlék - ezek elindítottak a lejtőn, a többit egyedül csináltam. Akaratlanul ugyan, de egyre többször utasítottam el a közeledését, az ölelését, a csókjait - aztán ő az enyémeket.

Az együttélést lassacskán felváltotta az egymás mellett élés. Nekem napról napra egyre csak nőtt a bűntudatom, az álom pedig csak kísértett tovább, nem hagyott nyugodni. A ragyogó, színes énemből néhány hét alatt szürkét csinált a múltam. A szürke én pedig feketére festette a környezetemet. Felvettem a régi, általam is utált szokásaimat, a gyűlölt szótlan stílust.

Szép lassan minden megváltozott. Én is, ő is.Ábel elment, én pedig ott maradtam kettesben, hangtalanul a történetemmel..."

Bogi történetét B. Barbi jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?