Egy évig nem szexeltünk, mert anya lettem...

Megszületett a lányunk, én anya lettem. Az anyaság minden szépségével és nehézségével együtt. A hangulatommal játszó hormonokkal, a lötyögő bőrrel a hasamon, a fájó cicijeimmel, a rajtam maradt zsírpárnákkal és a mindezeket felülíró boldogsággal.

Te is apa lettél, de neked ez kezdetben csak egy idegen érzés volt. Már ott padlót fogtál, mikor rádöbbentél, hogy a szexi csajodból kismamaként egy pocakos, pingvinjárásban közlekedő gazdatest lett. Aztán akkor is, amikor szülés után szembesültél azzal, hogy az általad imádott ciciken nulla-huszonnégyben lóg egy baba, és a mindig kedves nődből egy karikás szemű zombi lett.

Anya lettem, és nem tudtam haragudni rád, hogy te is anyaként nézel rám. Nem is tettem semmit azért, hogy másnak láss. Rájöttem, hogy hiába öltözöm szexisen, hiába a fodrász, a körmös, hiába minden próbálkozás, ha mélyen a zsigereimben az anyaság minden bennem szunnyadó nőiességet felülír. Beletörődtem.

Egy évig nem szeretkeztünk.

Az első hónapokban még örültem is, hogy szextől mentes az életünk. Fáradt és kimerült voltam az állandó éjszakázástól. Leharcoltnak éreztem magam kívül-belül. Képtelen voltam elfogadni a testem változásait. Az úszógumit a hasamon, a cellulitiszt a combomon, és bár a szoptatás alatt a mellem szép feszes lett, szoptatás után már nem is hasonlított régi önmagára.

Ahogy te nem láttad bennem a nőt, úgy én sem láttam benned a férfit. Apa lettél. Messzire kerültek tőlem azok az érzések, amik akkor voltak bennem, mikor még nem volt más gondolatom, csak, hogy szerelmeskedhessek veled.

Hónapokig nem szexeltünk, de még féltékeny sem voltam. Sehol egy cirkusz, egy kiborulás. Nem volt időm és energiám féltékenynek lenni. Nem volt időm és energiám gondolkozni. Csak tettem a dolgom, és valamifajta ősi bölcsességgel hallgattam.

Forrás: Shutterstock

Te is hallgattál. Nem hibáztattál, nem dobálóztál sárral, nem kértél számon. Nem fenyegetőztél azzal, hogy elhagysz, mert már nem foglalkozom veled, mert már minden gondolatom csak a gyerek körül forog. Nem mondtad, hogy kiveszett belőlem a tűz, a szenvedély - hogy nem is figyelek rád, elhanyagollak, mellékvágányra raktalak...

Aztán egy nap a barátainkkal töltöttük az estét. Ott álltál a társaság közepén csillogó szemmel, és csak meséltél, meséltél... Nem is hallottam, miről beszélsz. Csak a testedet néztem. Az izmos karod, a széles vállad, az arcod, a mosolyod. Boldognak tűntél...

És én akkor újra éreztem a tüzet. Tudtam: aznap éjjel megint nő leszek. Szenvedélyesen fogok szeretkezni veled, mert akkor és ott, ismét mindent elsöprő vággyal birtokolni akartalak.

Túléltük. Sok barátunk nem adott volna értünk akkoriban egy garast sem. De mi túléltük. Talán azért, mert egymásnak vagyunk teremtve. Talán... De lehet, hogy azért, mert jól csináltuk. Azóta sem kérdeztem meg tőled, hogy megcsaltál-e abban az időben. Valószínűleg igen. Nem akarom tudni. Jó így nekem. Még az is lehet, hogy egyszer megbeszéljük.

Mondjuk, majd mikor megöregszünk, és egymás kezét fogva, egy padon ülve a parkban, az őszi naplementét nézve visszaemlékszünk az életünkre. Arra, hogy mindig újra tudtuk kezdeni, mert mindig szerettük egymásban a férfit és a nőt, még ha néha a hétköznapok, a problémák, az új helyzetek próbára is tették a hitünk, a szerelmünk.

László Milla

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?