Mit jelent nőnek lenni a 21. században?

Egy legenda szerint, amikor egy róka eléri az ötvenedik évét, asszonnyá válik, ha betölti a százat, akkor fiatal lánnyá alakul, ha pedig eléri az ezredik évét, égi róka lesz, aki a természet összes titkát ismeri.

Elgondolkodtam: vajon mi, huszonegyedik századi nők, akik összességében túl vagyunk már jóval az ezredik éven, vajon mennyit ismerünk a titkokból? Mit kezdünk a tudásunkkal, és azzal, hogy gyakorlatilag mára szinte az összes férfi szerepet is kipróbáltuk? Így akár tényleg birtokunkban lehetne a titok.

Megrettenünk, ha azt mondják, rajtunk múlik minden? Örömmel öleljük körbe a világot a nőiségünkkel, vagy inkább rettenetesen fáradtak vagyunk? Hol az erő, a fékezhetetlen ősi nőiség? Régen a nők egymásra utalva az egyik pillanatban bábaasszonyok, a másikban füvesasszonyok voltak. Vajon mi az új tudás helyette?

Muszáj foglalkoznunk ezzel, mert a huszonegyedik század mindenképpen újraírja a nőt. És újraírja a férfit. Újraírja mindazt, amit családról, kapcsolatokról gondolunk. Helyüket nem találó gyerekek, boldogtalan nők és férfiak bolyonganak a meg nem nevezhető kötelékekben.

Miközben az ember természetes vágya, hogy családban, szeretetben éljen, nem tudja, hogy ezt hogyan kell csinálni. A válások, a válásokból fakadó elkülönülések még inkább csavarnak egyet rajtunk, hiszen erre végképp nincsenek generációk óta a sejtjeinkben működő mintáink.

A "te gyereked, az én gyerekem, a mi gyerekünk" összetettségének kérdései, a mindenféle bonyolult gazdasági viszonyok, az emberi értékekben elbizonytalanodó, helyüket és életük értelmét kereső nők és férfiak, akik házastársak és legtöbbször már apák és anyák, amikor újra házasságot kötnek, mind-mind válaszokat keresnek.

Ez jelentheti azt is talán, hogy lehet ez az új tudásunk. Ha furcsa is erre így gondolni. Amilyen természetességgel voltunk annak idején mindenféle női tudás birtoklói, és amilyen természetességgel léteztünk a nőiségünkben, és voltunk alapjai valamilyen módon a családoknak, most valószínűleg ugyanezt kell tennünk, csak teljesen másképp.

Forrás: Shutterstock

Talán ez az egész férfi-női dolog még mindig mérhetetlen teherként cipeli magával a kezdeteket. Azokat a kezdeteket, amikor a nőt és ezzel az élet egyik alaplényegét, a befogadást eredendően rossznak, bűnösnek, károsnak, félelmetesnek találták.

Valószínűleg egy adott ponton annyira szenvedtünk ettől, hogy valamilyen szempontból mi magunk is megtagadtuk a lényegünket. Álegyenlőséget kaptunk, mert nem tudtuk, hogy igazából mit szeretnénk. Ki akartunk törni valamiből, de fogalmunk sem volt, hová szeretnénk megérkezni.

Mert bár találtunk utakat, és ha ki is tágult a világunk, és hozzáférhetővé vált rengeteg, addig elképzelhetetlen mennyiségű információ és tudás, akkor sem feltétlenül látszik az egyéni női életekben a valódi változás. És most bajban vagyunk, mert nem tudjuk, hogy mindaz, amire a legmélyebben vágyunk - a szerelem, a gyerek, a család, a bensőséges viszony az anyánkkal, a béke az apánkkal - hogyan teremthető meg. Hogyan élhetnénk úgy, hogy ez ne feladat legyen, hanem a lényeg.

Tanulnánk, de azt mondjuk, nincs kitől. Tanítanánk, de nem hiszünk igazán benne, hogy van valódi átadnivalónk. Talán a legnehezebb terepet kaptuk mi, mai nők, mai emberek. Talán épp az újfajta családi kapcsolódások az emberségünk valódi próbái, a legegyértelműbb gyakorlóterepek.

Döntsünk úgy, hogy képesek vagyunk megérteni az évszázadokat, melyek itt élnek bennünk, és a ráismeréseink segítségével, új évszázadokat tudunk írni! Csak most másképp. Olyan huszonegyedik századi módon. Örüljünk annak, hogy mi találhatjuk ki, hogy ez mit jelent!

Bali Edina Zsanna

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?