szex pornó Molnár Csanád tinilány fiatalok Intimitás tinédzser
Mivel utazásaim jelentős részét busszal szoktam megejteni, így elég sokszor előfordul, hogy akaratlanul is hallom az utastársaim beszélgetéseit. Egy ilyen alkalommal olyan mondatok jutottak a fülembe, amiken nagyon meglepődtem.

Először nem tudtam, hogy hány éves a két lány, akik mögöttem utaztak, de még így is tátott szájjal hallgattam őket. Egyikük épp azzal dicsekedett, hogy micsoda remek kalandja volt szombat este. Megismerkedett egy klubban egy nála tizenöt évvel idősebb férfival, aki koncert után felvitte a lakására - és persze nem azért, hogy megmutassa a bélyeggyűjteményét...

Azt is elmesélte, hogy bemelegítésnek pornót néztek, ami ma már - az internetnek és az okostelefonoknak "hála" - mindenki számára elérhető, kortól függetlenül. Pedig - ahogy mondta - a szülei nagyon ellenzik az ilyen filmeket...

Ezután részletesen beszámolt a barátnőjének arról, hogy a pasi milyen jó volt az ágyban, és hogy mindenféle figurát és fogást kipróbáltak, amit a szexjelenetekben láttak. Előbb szálltak le, mint én, így lopva meg tudtam nézni őket, és leesett az állam: maximum 16-17 éves fruskák voltak, de persze annyi vakolattal az arcukon, hogy egy fél házat be lehetne vele teríteni.

Nem tagadom, kissé kiakadtam a hallottakon. Nem értem ugyanis, miért kell egy ennyire fiatal és éretlen tinilányoknak ilyen kalandokba bocsátkoznia. Sajnos az a szabadosság, ami jellemző a mai világra, sok hátránnyal jár. Sok fiatal az interneten talált szexvideókból próbálja megtanulni, hogy mit kell csinálnia az ágyban.

Pedig a szex egy olyan társasjáték, amit nem pornóoldalakról kell elsajátítani, hiszen azok elferdítik, meghazudtolják a valóságot. Az ilyen szexjelenetek többnyire olyan távol vannak az igazi szeretkezéstől, mint Makó Jeruzsálemtől.

Forrás: Shutterstock

Nem az a baj, hogy a fiatalok túl korán hozzájutnak a pornóhoz, hanem az, hogy az abban látottakat tartják normálisnak. Elvárják, hogy olyan legyen a szexuális életük, mint azokban a filmekben, amikben csak a teljesítményre koncentrálnak. Mert hát miről is szól egy pornófilm?

Semmi másról, csak az aktusról. Nincs sem elő-, sem utójáték, nincs benne semmi meghittség. A férfiak szexgépek, akik sokszor nem egy, hanem több nővel is együtt vannak, a nők pedig csak eszközök, hús-vér szexbabák, akikkel szinte bármit meg lehet tenni. A színvonal pedig nem üti meg az üzekedő állatok szintjét sem, akik csak az ösztöneikre hallgatnak és tudattalanul cselekszenek...

Természetesen nem azt mondom, hogy a pornó egy betiltandó és bűnös műfaj. A baj ott kezdődik, ha az ott látottakat tekintjük normálisnak. A buszon utazó két tinilány még semmit sem tud az életről. Szinte a fenekükön van a tojáshéj, mégis olyan tárgyilagossággal beszéltek két ember legintimebb egyesüléséről, mintha csak az lett volna a téma, hogy kinek hány tanítási órája volt tegnap.

Honnan fogják megtanulni, hogy a jó szex nem a pornónál kezdődik? Hogy nem akkor lesz valaki igazi férfi vagy nő, ha minél több és minél keményebb szexcsatát vív számára idegen emberekkel?

A szexre is igaz, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos. Ehhez a felismeréshez a pornó nem segít hozzá, hiszen abban minden van, csak minőség nincs... Persze nem lehet megtiltani a tiniknek, hogy ilyen filmeket nézzenek - mi is megtettük tizenévesen. Ám meg kéne tanítani őket arra, hogy ne mindenáron az ott látottakat akarják megvalósítani.

A mai fiatalokra túl sok olyan információ árad - és főként túl korán! -, amikkel nem tudnak mit kezdeni. Nekünk, felnőtteknek kell segítenünk abban, hogy eligazodjanak a szexualitás nagy útvesztőjében, és amikor odajutnak, ne szimpla "pornóban", hanem felemelő szexben legyen részük.

Szerinted baj, ha egy tinédzser pornófilmet néz?

Tizenegy éves kislányok babázás helyett pornósat játszanak...http://www.she.hu/nofilter/20170526-kislanyok-kamaszok-porno-szex-szexualitas-felvilagositas-analis-szex.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.