A piacos bácsival alkudozol, de a szarvasbélszín aranyáron belefér?!

Figyelni a szembejövő arcokat, esetleg kitalálni egy-egy ember élettörténetét. Most viszont ezt a sajátos kis játékot megszakította két fiatal, huszonéves lány. Első ránézésre jól szituáltak voltak, nem tűntek ittasnak vagy ilyesmi, csupán kissé sápadtnak és fáradtnak véltem őket.

Amikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy nagyjából 1200 forintot tettem a lányok kezébe. Az első gondolatom az volt, hogy basszus, ez még nekem is jól jött volna. Egyedül vagyok, kicsit sem magas fizetéssel, albérlet, kaja és a többi. Aztán bevillant a mosolyuk, ami valahogy őszintének tűnt. Végül egy szokatlan jó érzéssel - és a tervezettnél pár száz forinttal olcsóbb vacsorával - zártam a napot. A hónap végére persze nem haltam éhen, és legalább rajtuk is segítettem. Vagy mégsem...

Nyilvánvaló, hogy nem oldottam meg azt a fajta spirált, ami ahhoz vezetett, hogy egy idegentől kellett pénzt kérniük ennivalóra. Mi van akkor, ha nem is kiflire költötték, hanem mondjuk, alkoholra vagy esetleg drogokra? Ezeket tőlem is megkérdezték, de nem tudtam mást felelni, mint hogy nem érdekel. Valószínűleg önző vagyok. Ők ketten csak egy jó ok voltak arra, hogy elsősorban talán magamnak szerezzek örömet azzal, hogy hasznos ember lehettem mások számára egy röpke pillanatig.

Sokkal többször segíthetnénk, mint ahányszor tesszük!

Ilyen alkalmak persze számtalanszor előfordulnak mindannyiunk életében, de mindig egyenként mérlegeljük őket – legtöbbször az első benyomásból származó szimpátia alapján. És ezzel nincs is semmi baj, hiszen senkitől sem elvárható, hogy minden szembejövő embernek adakozzon. Pláne, hogy sokan visszaélnek ezzel, és munkakeresés helyett inkább mások jóindulatára hagyatkoznak.

Eszembe jutott erről egy történet, ami talán nem is igaz, de mindenképpen elgondolkodtató. Egy idős bácsiról szól, aki tojást árult az utcán. Odalépett hozzá egy feltűnően jól szituált nő, majd alkudozni kezdett az árat illetően. Az öreg végül engedett a nyomásnak, mert tudta: ha ez a nő nem veszi meg a portékáját, talán más sem fogja, márpedig neki erre a pénzre nagy szüksége van.

A vásárló ezt követően bepattant a méregdrága autójába, és egy puccos étterembe ment ebédelni. Étkezés után óriási jattot hagyott az étteremben - hiszen így szokás, ez jó fényt vet rá. És itt van a kutya elásva: egy kiszolgáltatott vagy rászorulóbb emberrel szemben zokszó nélkül alkudozni kezdünk, máshol pedig - talán a saját jóhírünk védelmében - természetesnek vesszük, hogy többet adunk a minimumnál. Pedig ha csak egy kicsivel átgondoltabban léteznénk, már azzal is sokat segíthetnénk másoknak.

Persze ezektől az apróságoktól nem leszünk hősök, de egy-egy apró világot éppen megválthatunk velük; és ha jól csináljuk, akkor magunknak és másoknak is örömet szerezhetünk, aminél nem igazán van jobb párosítás. Adakozni bármilyen formában nemes gesztus, de ha magad miatt csinálod, akkor tudsz csak visszakapni abból a kisebb-nagyobb boldogságtöredékből, amit mindezzel elérsz.

Sipos Atti

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock