A dilemma kereszttüzében: Maradjak vagy menjek?

Csak meredve bámulok ki a vonat ablakán. Csak telnek a megszokott, szürke, monoton hétköznapok. Ugyanazok a helyek, ugyanazok az emberek és ugyanaz a környezet. Évek alatt szinte semmi nem változott. 

Én pedig valahogyan azt érzem, hogy ugyanott tartok, mint régen. Ugyanott lakom, a kisvárosban, ahol felnőttem. Ugyanazon a gazzal benőtt peronon várom a vonatot és ugyanazon a pályaudvaron szállok le nap, mint nap. Sokszor kacérkodok a gondolattal, hogy lehetne ez máshogy is. Pedig sokat utaztam és tapasztaltam, de valahogy mindig ugyanott kötöttem ki. Nem változtattam, mert így talán kényelmesebb volt. Minden szempontból. Közel maradtam a szeretteimhez és a félig széteső családomhoz is. Nem okoztam fájdalmat anyukámnak, hiszen a leghosszabb idő három hónap volt, amikor külföldön éltem.  

És igen, ilyenkor az ember vagy megijed és inkább elhessegeti a gondolatot vagy belevág, viszont akkor emögött egy jól felépített tervnek kell lennie. Hiszen, nem egyszerű döntés. Lehetnek nehézségeknek, elakadások, rögössé válhat az út. Persze, ha előttünk ezt az utat kijárta már valaki, az más. Akkor tanulhatunk mások hibájából és könnyebb úgy révbe érni, ha ezeket már nem követjük el újra. 

Minden biztosat feladni a bizonytalanért nagyon nehéz. Nem tudhatjuk, hogy hova megyünk, milyen nehézségekkel kell megküzdenünk és azt sem, hogy milyen környezetben. Külföldön mindig csak bevándorlók leszünk, sosem lehetünk egyenértékűek az ott élőkkel. Éppen ezért elnyomhatnak, hátrányosabb helyzetből indulhatunk egy munkakeresés során és azt a komfortot se tudhatjuk legtöbb esetben magunkénak, amit itthon megszoktunk. Jó esetben, egy albérletben lakhatunk a város szélén, ezt tudjuk csak megtenni.  

Eleinte még nincs senki, akihez szólhatnánk, hiszen akár mennyire is jól beszéljük az adott nyelvet, idegen környezetben leszünk. A barátaink, családunk, a megszokott életünk távol lesz tőlünk. Ami egykor olyan unalmas volt, az ilyen helyzetben a mindent jelenti. De nézzük akkor a másik oldalt is. Ha maradunk, sosem tudunk kitörni a szürkeségből. Sosem tudjuk meg, hogy mennyi lehetőségről, mennyi kalandról kell lemondanunk. Az életünket változtatja meg egy ilyen lépés. Lehet, hogy sokkal boldogabbak leszünk és megtaláljuk idővel a közegünket. Ami itthon probléma volt, az lehetséges, hogy ott szertefoszlik. Egyszer élünk, talán ilyenkor ezt lehetne mondani. 

Nyitókép: Shutterstock