öltözködés évszakelmélet színek Laczkó Ágnes típusok
Annak idején sóvárogva néztem Kate Hudsont abban a gyönyörű, sárga a ruhában a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmben. Felkerekedtem, és addig mentem, míg nem találtam egy sárga ruhát. Majd meg kellett állapítanom: na, EZ nem az én színem!

Nincs nő, aki ne járt volna így már legalább egyszer. Ez pedig azért van, mert nem elég, hogy passzol hozzád a fazon, a "saját színeinddel" is harmonizálnia kell a ruháidnak.

Ebben segítenek az évszaktípusok. Az évszakelmélet nem unatkozó stylistok legújabb kedvenc szava, hanem komoly segítséget jelenthet neked is. Ez az a színcsoportosítás, ami alapján érdemes egy tükör előtt kipróbálni, hogyan is viselkedik az arcod a különböző színek párosításánál. Gondolj csak bele, mennyi időt megspórolhatsz vásárlás közben, ha eleve fel sem próbálod a színeket, amik tuti, hogy rosszul fognak állni!

Forrás: iStockphoto
Az évszakelmélet nem mai keletű, a svájci festő és művészetpedagógus, Johannes Itten fejéből pattant ki. Egyik óráján azt a feladatot adta a diákjainak, hogy fessenek harmonikus színsorozatot. A tanárt viszont meglepetésként érte, hogy az egyes diákok más-mást látnak harmonikusnak. Viszont felfedezte, hogy a megfestett színkombinációk megegyeznek az évszakok színeivel, innen jött az évszakelmélet elnevezés.

Te tudod, melyik típusba tartozol?

A tavasz típusú nők haja általában aranyló szőke, világosbarna vagy vörös. Szemük színe igen változatos, melegséget sugárzó zöld, aranybarna. Bőrszínüket pedig általában barackos árnyalat jellemzi. Nekik a világos tónusú, üde és tiszta színek állnak jól.

Arra, hogy te a nyár típusba tartozol, onnan jöhetsz rá, hogy a hajad hamvas szőke vagy hamvas barna, és a szemed színe sem túl erőteljes - mondjuk szürkészöld vagy szürkéskék, esetleg világos mogyoró. És a bőröd is hűvös, rózsás alapszínű. Te főleg hideg, világos és pasztell árnyalatokban fogsz tündökölni.

Az ősz típusba a vörös, vörösesbarna és aranybarna hajú nők tartoznak. Szemszínük a mélykéktől, az olajzöldön át az arany barnáig terjedhet. Arcbőrüket pedig világos, de mégis mély tónus jellemzi.
Az ő színeik a mély és sötét, tompa, arany tónusú árnyalatok.

És a végére maradt a tél típus, akiknek a haja barna, fekete, ritkán hamvasszőke. Szemszínük feltűnő, mély barna vagy hűvös kék is lehet. Bőrük hideg kékes alapszínű vagy hűvös olíva árnyalatú. A tél királynői a sötét, hideg és élénk színekben pompáznak igazán!

Bonyolítsuk tovább!

Itt még azt gondolhatnánk, hogy nem is olyan bonyolult a színek csoportokba rendelése évszakok alapján, de a négy fő típus további altípusokra is osztható. Ezekre azért van szükség, mert rendkívül ritka eset, amikor valakit egyértelműen be lehetne sorolni a 4 fő típus közé. Ezen színtípusok jellegzetessége teszi még egyedibbé az egyes évszakok közé tartozó személyeket.

A 6 színtípus: meleg, hideg, lágy, tiszta, sötét, világos.

Emma Stone Forrás: AFPforum/ iStockphoto

Natalie Portman Forrás: AFPforum/ iStockphoto

Eva Longoria Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Sandra Bullock Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Jessica Alba Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Monica Bellucci Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Kate Hudson Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Cameron Diaz Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Nicole Kidman Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Katy Perry Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Jessica Biel Forrás: AFPforum/ iStockphoto
Cate Blanchett Forrás: AFPforum/ iStockphoto

Típusmeghatározásra fel! ;)

Öltözz úgy, mint a vérbeli olasz nők!http://www.she.hu/stilusszunet/20170810-olasz-nok-stilus-ruhak-oltozkodes.htmlVálassz fürdőruhát az úti célod szerint!http://www.she.hu/stilusszunet/20170726-utazas-nyar-strand-furdoruha-cipo-bikini-stilus.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.