harc fehérnemű bugyi rendrakás szanálás Szabó Mariann
A fehérneműs fiók szanálása mindig az utolsók között szerepel a tennivalók listáján. Egyrészt, mert amíg egy alig viselt pulóvert vagy nadrágot jó szívvel elajándékozunk, addig a fehérneműket ugye értelemszerűen nem adjuk tovább már senkinek. Másfelől meg ráér, azt úgysem látja rajtam kívül senki.

Mindig megfogadom, hogy rendben tartom a fiókot: a bal oldalán sorakoznak majd a bugyik, középen a melltartók, jobb oldalon pedig a zoknik. A fiókban a zoknik mögött egy kisebb dobozban lapulnak a harisnyák, amiknek már a gondolatától is viszketek. De néha muszáj viselni, szóval addig látni sem akarom őket, jó nekik ott hátul, ne húzzuk fel egymást nap mint nap!

Na, ez az állapot így három napig életképes, miután 4-5 adag kimosott ruhát szortírozok és hajtogatok a helyére a család minden tagja számára, a saját fehérneműmet már csak beöntöm a kosár aljából a fiókomba. Emiatt hamar elszabadul a pokol, és minél többet túrok a mélyére, annál nagyobb valószínűséggel kerülnek felülre a téli vastag zoknik, a fél pár árvák, és még a rettegett harisnyás doboz is kiborul, a látványától pedig rövidesen én is! Nincs mese, a fehérneműs fiók rendért kiált!

Kipakolok belőle mindent az ágyra, hozok egy szemeteszsákot, és kezdődhet a móka:

A fél pár zoknik teljesen átvették az uralmat, ez tiszta sor. Menjetek szépen egy kupacba, nyugi, mire végzünk, mindenki megtalálja az igazit! Hát ez meg mi? Ki tette ide? Jaj, tudom, tavaly vettem. Nem is hordtam. Pedig milyen szép kis szett! Hamar fel is próbálom, este meglepem vele a férjemet. Bakker, ez rám sem jön, úgy festek benne, mint egy kötözött sonka. Tűnés a szemem elől, irány a zsák! Vagy... lehet, hogy bele kéne fogyni? Nem, nem! Csak pöffeszkedik itt, hogy vegyél fel, ha bírsz! Undok egy dög: zsák!

Forrás: Shutterstock

Bugyi, bugyi, bugyi...

Kopott bugyi: zsák!

Műszálas bugyi: zsák!

Szép, de sosem fogom hordani bugyi: zsák!

Alakformáló, gyilkos bugyi: zsák!

Bevágós bugyi: zsák!

Vadiúj címkés bugyi (ejnye, de trehány vagyok): mosás!

Bugyik készen! Mindjárt szellősebb a fiók bal fele!

Melltartók: fehér, fekete, testszínű, rózsaszín, sötétkék, keresztpántos, sport fazon...

Kikandikál a merevítő: zsák!

Hurkás tőle a hátam: zsák!

A pántja menetet vág a vállamba: zsák!

A szuszt is kiszorítja belőlem: zsák!

Nyomorgat a hónaljamnál: zsák!

Na, milyen jó már így, a francnak se kell annyi melltartó!

Zoknik: fekete, fehér, színes, téli, nyári, hosszú, boka.

Lyukas zokni: zsák!

Kinyúlt szárú: zsák!

Valaha fehér volt: zsák!

Burlington mintás (ezt minek vettem meg?): zsák!

Fél párak: sorakozó! Pároztatás következik! Sajnálom, akinek nem jutott pár, azoknak: zsák! Tudom, nem ezt ígértem, de ez van, az élet kegyetlen.

Hát ezzel meg is volnánk! Fiók becsuk, zsák összeköt, mehet a kukába. Vaaaagy... nem, ne vidd le a pincébe, nem kell már semmire, engedd el!

Milyen könnyen csukódik a fiók, most, hogy nem ömlenek ki belőle a fél pár zoknik, mint a döglött halak! Te jó ég, alig van fehérneműm, sürgősen vennem kell néhány új darabot...

Te rendet tartasz a fehérneműs fiókodban?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.