Iszonyatos erő rejlik a közösségi futásban

Szinte soha nem terveztem el, hogy merre és mennyit futok. Azt akartam, hogy az életemnek - amiben egyébként rengeteg a kontroll, és számos elvárásnak kell megfelelnem - legyen egy olyan területe, ami tényleg, igazán, ízig-vérig szabad. És a szabadság íze mámorító volt. Pont ezért zsigerből utasítottam vissza minden közös - ne adj isten közösségi - futás gondolatát.

Mi tagadás, nem volt rossz - élveztem a közös melegítést, a zenét, jó fej emberekkel találkoztam, mindenhol mosolygós arcok, szurkolók fogadtak. Teljesen le voltam nyűgözve. Sőt, érezhetően jobban ment a futás, mint magányos farkas módjára.

De azért konokul kitartottam az elvem mellett: "Már pedig én csakis egyedül szeretek futni!" Így jó időre szkippeltem a közös futásokat. Aztán egyszer csak jött a hír, hogy szerkesztőségileg menni kellene a Tihanyi Félmaratonra. Na, ez akkora bulinak tűnt, hogy: "Nem hagyhatom ki!" felkiáltással lelkesen rábólintottam. Na, nem a félmarcsira, mert én annyit még soha nem futottam. És úgy gondoltam, nekem nem is menne - ezért gyorsan lebeszéltem magam. Elég lesz nekem egy tízes. Azt legalább elfogadható idővel le tudom futni.

Aztán a dolgok kicsit máshogy alakultak. Elrajtoltunk, és valami becsípődött. Elkezdtem élvezni, hogy nem vagyok egyedül, hogy mindenkinek van egy kedves szava. Sőt, az iramfutók szerint simán meglehet a 21 km is. És valamilyen kavarodás folytán a rajtszámomon is ez a táv díszelgett - gondoltam ez talán valami jel lehet, és akkor csak meg kellene próbálni. És annyira jól sikerült ez a megpróbálás, hogy végig is mentem.

Már ott, a versenyen megfogalmazódott bennem, hogy szembemegyek a komfortzónámmal, és belekóstolok a futóklubok nyújtotta örömökbe. Nem is kellett sokat várnom (magamtól lehet, hogy soha nem léptem volna meg), és érkezett egy levél: heti futás az Adidas futóklubban.

Persze a belső démonaim egyből megszólaltak:

1. Ismeretlen emberek

Tele lesz egy csomó ismeretlen arccal, akik ráadásul biztosan sokkal jobban futnak, mint én.

2. Nem fogom bírni a tempót

Biztosan nagyon gyorsan fognak futni, én pedig nem bírom majd. Szúrni kezd az oldalam, és szégyen szemre kulloghatok utánuk.

3. Ócska a ruhám

Tipikus csajos felvetés: nincs egy göncöm, amit felvegyek.

Valami rejtélyes módon sikerült leküzdenem a dögöket, és a valóságban egészen más kép fogadott.

Úgy is mondhatnám, hogy kitárult egy új dimenzió:

1. Ismeretlen, de jó fej emberek

Tényleg. De miért is ne lennének azok? Hiszen szeretnek futni. Tiszta hülye vagyok!

2. Tökre bírtam a tempót

Sőt, mivel tudtam, hogy nem fogunk vészesen sokat futni, és mert jó adag versenyszellem is szorult belém, ezért magamhoz képest übergyorsan szaladtam.

3. Divatbemutató helyett edzés

Rá se hederített senki, hogy miben van a másik. És egyáltalán nem én voltam az egyetlen, akinek agyontaposott volt a csukája.

Viszont a szervezők jóvoltából még cipőt is próbálgathattam, sőt, szakszerű kiképzés kaptam arról is, hogy milyen lábbeli a nekem legmegfelelőbb. Szóval, ha a hét mindennapján nem is, de szerdánként tutira csapatban futok.

Nyitókép: iStockphoto