Holtomiglan-holtodiglan. Szentség vagy álszentség?

Van-e létjogosultsága a mai felgyorsult világunkban, olyan elavult társadalmi intézményeknek, mint a házasság? Ez csupán egy teljesen felesleges papírdarab lenne? Hiszen érzelem nem jár az igen mellé. Ha pedig eleve megvan a szerelem, akkor az mindenféle ceremónia nelkül is van - nem? Esetleg ez a hetedik szentség, ami törvényessé teszi férfi és nő között a szexuális együttlétet, sőt szentesíti azt és két felebarátból családot teremt?

Néhány évszázada ez nem volt kérdés, mind a társadalmi elvárások, mind a gazdasági érdekek és az általánosan elfogadott normák miatt házasodni kellett - muszájból, akár érzelmek nélkül is. Többnyire érzelmek nélkül. Ma már hála Istennek nincs így. Ma már szabadon posztolhatóak a gyönyörű esküvői képek, boldogság és lájk-mámort okozva ezzel a közösségi oldalakon a barátoknak - akik amúgy az utcán nem köszönnének rád.

Ma már nem kényszer házasodni és együtt megöregedni sem. Néhány hónap, esetleg pár év múlva lekerülnek az esküvői képek és helyüket átveszik a pozitív lélekerősítő üzenetek és a kurvaanyázások végtelen permutációi. Ilyenkor az ember meglepődik. Meglepődik... No nem annyira, mint amikor a sekrestyében rajtakapja a ministránst, hogy remek 17. századi orosz festők ikonjai előtt fennkölt arccal maszturbál - de azért eléggé...

Kínos látni mennyire sérülékeny egy ilyen kapcsolat. Mennyire törékeny egy ilyen tökéletesnek tűnő boldogság...

Én - mint élő példája annak, hogy az ember mindenféle házasság nélkül is képes a teljes boldogtalanságra -, kívülállóként úgy gondolom, ezek a rosszul végiggondolt és még rosszabbul kivitelezett házasságok teszik nevetségessé az egész intézményt. Azt az intézményt, ami régen olyan szent és sérthetetlen volt, hogy csak a halál bonthatta fel.

Forrás: Getty Images/123ducu

 

Mégis rendre újra és újra felbukkannak próbálkozó fiatalok, akik úgy gondolják nekik sikerülni fog, ők majd megmutatják a világnak... A mindentudó szkeptikusok persze cinikusan hümmögnek, és az esküvőn huncut módon becsempészik a vőlegény zakójába egy válóperes ügyvéd névjegykartyáját. És amikor rájukcáfol az ifjú pár egy hosszú, kiegyensúlyozott kapcsolattal, értelmesen-okosan együtt leélt évekkel, akkor csak állnak értetlenül mint Bálám szamara. Vannak tehát példák és ellenpéldák. Ettől vált a hazásság, az élet olyan színfoltjává, mint a magyar gasztronómiának a pacal. Vannak, akiket fegyverrel sem lehetne rákényszeríteni, vannak óriási rajongók és vannak azok, akik ugyan megkóstolták, de többé nem kérnek belőle.

Egyszer talán brit tudósok még ennél is mélyebb összefüggést mutatnak ki, és bebizonyítják, hogy a pacalt rendszeresen fogyasztók között jóval ritkább a válás - ezzel örökre feloldva a hosszú házassag titkának rejtélyét.

De hogy létezik-e örök hűség, sírig tartó szerelem?

 Nyilván igen, bár az elsővel még sohasem találkoztam, de koala mackóval se, pedig állítólag az is létezik, csak eléggé ritka. A sírig tartó szerelemre magam is láttam példát: egymással élő és haló idős embereket, akik napok alatt követték egymást - romantikussá téve a cseppet sem romantikus, annál inkább retteget halált. Bár az én véleményem nem mérvadó. Nekem, mint falusi gyereknek, fontos a házasság - így neveltek, ez az értékrendem része és ezt kinőni már nem fogom. Mégsem nősültem meg sosem.

Még egészen kicsi koromban megfogadtam, hogy csak azt a nőt veszem el akit igazán, szívből szeretek, akinek még a rigolyáit is bírom. Nem mondom, hogy nem volt ilyen, de akkor még túlbuzgott bennem a vadászösztön - vagy ha őt kérdeznénk "nem bírtam a farkammal"...

Ám így, sok évvel később azt mondom, hiba volt. Járt volna neki egy nap, ami csak róla szól, amikor szép ruhába öltöztetik, amikor ragyoghat az oltár előtt, amikor igazi hittel kimondjuk egymásnak: Akarlak amíg a halál el nem választ.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?