A nők elleni erőszakról, férfiszemmel

Mi vagyunk a politikusok, aki a hazug ellenfelének köntörfalazás nélkül arcába vágja az igazságot. Tévedhetetlen diagnózist állítunk fel cinikus orvos képében, Keresztapaként rágjuk a szivart, vagy épp állatira nyomozunk. Ezek a karakterek mind mi vagyunk..

Olykor gyerekesen viselkedünk, néha léhák vagyunk, esetenként megbízhatatlanok, de egy valamivel egyetlen férfi sem tud azonosulni, akiben egy cseppnyi jó érzés is lakozik.

Kéretlenül ontja ránk a sajtó a tömény erőszakot: robbantásokról, gyilkosságokról értesülünk nap mint nap, sőt, óráról órára. Mindannyiszor, ha hírportálra kattintunk, TV-t kapcsolunk vagy a dugóban rádiót hallgatunk, ezeket a dolgokat tolják az arcunkba.

Annyi ilyen van, hogy már-már immunisak vagyunk az efféle információkra, megszoktuk őket: ha nem a közvetlen környezetünkben történik, alig van hír értéke.

Aztán jön ez:

Hogy mi??? El sem akartam hinni, amit olvasok.

Ők azok, akik odasietnek ahonnan mások menekülnek, rájuk bízzuk a saját, sőt a szeretteink életét is. Ők vigyáznak ránk, ők hajolnak le hozzánk a porba, ha elesettek vagyunk. Ezért összeegyeztethetetlen számomra az 'erőszak' és a 'mentős' szavak egyetlen mondatban.
Ilyen nincs, nem lehet. Még a mai világban sem!

Borzasztó! Kiszolgáltatott helyzetben lévő, védekezésre képtelen, kiskorú lánnyal szemben elkövetni ilyesmit, több mint aljas, több, mint amit egy ember értékrendjével össze lehet egyeztetni.

És igen, mi férfiak, teljes megvetésünkkel gondolunk az ilyen elkövetőkre, szerintem, teljes joggal.

Én azért valahol remélem, hogy ez egy tévedés, egy rosszízű álom, amiből hamarosan felébredünk és kiderül, hogy csak egy rossz áprilisi tréfa volt így november elején...

Sok ezer becsületes, áldozatkész mentős félhet a két gaztevő hibája miatt, ha rossz környékre hívják őket. Akkoris, ha ők segítő szándékkal mennek oda...

De tényleg. Mégis hova tart ez a világ...?

Nyitókép: iStockphoto