interjú apa Csuja Imre szingli Tékasztorik viszony lánya
Csuja Imre nemrég megkapta a fél halálos dózist a mai szingli nőkből: elvállalta "Fater" szerepét Bihari Viki "Tékasztorik" névre keresztelt blogjának megfilmesítése során.

A kétballábas szingli és az apukája közti közvetlen viszony felkeltette Csuja Imre érdeklődését, ezért vállalta el Viki felkérését. Ennek köszönhetően a forgatás alatt bepillantást nyerhetett a párkereső egyedülálló nők lelkivilágába.

Mert egy összetartó családban a szülőkre is hatással van, ha a felnőtt lány hosszú évek óta nem talál olyan a férfit, akivel saját családot alapíthatna. Sőt néha egyenesen a családban kell keresni a sok szerelmi csalódás okát!

Csuja Imre szerint is.

Forrás: Gráf Pictures/Belléncs Erika-Tékasztorik forgatás

Lányos apa létére is csak bátorítani tudja azokat a nőket, akiknek szerelmi élete "családi terror"áldozatául esett, hogy szálljanak szembe az ilyen "barom" apákkal.

Ez persze nem azt jelenti, hogy kenyértörésre kell vinni a dolgot a családdal, a szülők minden apró negatív megjegyzése miatt. A zsarnokoskodástnem szabad összetéveszteni azzal, ha egy apa kritikát fogalmaz meg az udvarlóval szemben. Hiszen az teljesen normális. Sőt.

Néha kifejezetten hasznos is lehet. Pláne, ha az ember lánya - az agyát éppen elborító rózsaszín ködtől - nem vesz tudomást a pasi nyilvánvaló és súlyos hiányosságairól.

Azt azonban Imre is hangsúlyozza, hogy ez a fajta kritika az udvarlóval szemben, nem fordulhat át abba, hogy az apák ráerőszakolják akaratukat a lánygyerekre. Ha a lány letette voksát az antipatikus férfi mellett, akkor azt el kell fogadni, és kész.

Forrás:Gráf Pictures/Belléncs Erika-Tékasztorik forgatás

Az a szomorú, hogy amennyire egy zsarnokoskodó apa hátráltatja a lánya párkeresését, annyira tehetetlen az a támogató szülő, aki bármit megtenne, hogy végre szerelmesnek és boldognak lássa felnőtt gyerekét.

Apuci kicsi szingli lánya

Persze Imre nem "Faterként" találkozott először a szingli jelenséggel:

És ez a tendencia bizony nem csak a szülők zsarnokoskodására vezethető vissza. Sőt!

Egy férfinak eleve nem könnyű megközelíteni egy magasan képzett nőt - pláne, ha még szép is. Azt a párat pedig, akik veszik a bátorságot, hogy odalépjenek hozzájuk, még el is zavarják. Mivel nem ütik meg a jó magasra állított mércét, könnyen azon kaphatják magukat, hogy "itt vagyok 32 évesen, építettem magamnak karriert, most már szeretnék gyereket, na de nincs hová, kivel".

Forrás: Arnold Balázs - Tékasztorik forgatás

A helyzetet tovább rontja ilyenkor, hogy a pasi kínálat is szűkül az évek múlásával, - legalábbis sok szingli nő erre panaszkodik. Ha nem a 18 éves korosztályból szeretne mazsolázni, akkor bizony szembesülnie kell a ténnyel, hogy a szabad pasik már majdnem mind túl vannak egy befuccsolt házasságon és egy gyötrelmes váláson, - ennek minden lelki hozadékával együtt. Ezzel pedig egyre távolabb kerül a „ketten belelovagalunk a naplementébe" álomkép a párkereső nőktől...

Csuja Imre ennek ellenére egyáltalán nem borúlátó a mai 30-as, 40-es generáció családalapítási kilátásai kapcsán:

Nyitókép: Arnold Balázs- Tékasztorik forgatás

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.