A százhuszadik "Boldog szülinapot!" üzenet a falamon...

Igen, hívj fel, akár csak 2 percre! Teljesen le fogsz venni a lábamról, ha meghozod ezt az "áldozatot". Könnyen lehet persze, hogy ez azért olyan hatalmas dolog a szememben, mert komoly telefonfóbiám van. Sokszor nem merek felhívni másokat.

Tulajdonképpen egyvalaki szokott felhívni: a nagynéném. Ő az egyetlen, akinél ajándék nélkül is igazán azt érzem, gondolt rám, számítok neki. Még akkor is, ha napokkal később jut csak el odáig, hogy felköszöntsön.

A legkeményebb az volt, mikor egy e-mailt kaptam, ami ennyiből állt:

Tárgy: BSZ

E-mail: Üdv, Z

Elszomorodtam. Elszomorított a világ, hogy csak ennyire futja az időnkből. Nem gondoltam, hogy nem szeret Z, hisz tudom, az anyukájának is ugyanezt az üzenetet dobja. Rohanunk, s emiatt sokszor nem futja minőségi szeretet nyilvánításra. Nem volt kétségem afelől, hogy kedves vagyok Z-nek, csak az nem volt fontos neki, hogy ennél több időt és energiát tegyen a köszöntésembe!

Megértem, nekem sincs sokszor energiám. Pedig tudom, ahányan vagyunk, annyiféleképpen várjuk el, hogy szeressenek minket!

Én egyetlen egy BUÉK üzenetet sem küldtem, pedig rengeteg embert szeretek, és rengeteget gondolok rájuk. Sőt, tovább megyek: annak ellenére is szeretem őket, ha épp egy hónapig nem gondoltam rájuk. Attól még fontosak, csak épp abban az időszakban nem érintkezünk. Van olyan kedves barátom, akivel 2 évig nem beszélünk, s mikor újra találkozunk, ugyanott folytatjuk.

Nem akartam BUÉK üzeneteket küldeni, mert engem idegesítenek az ilyen egyszavas levelek. Beszélgetni akar? Állok elébe! De egy ugráló kutyusos matrica nekem nem érinti meg a szívem.

Persze, ha valakiről tudnám, hogy neki fontosak ezek az üzenetek, küldenék, de ezeket sajnos nem szoktuk tudni. Nem tudjuk, kinek, mi esne igazán jól.

Akkor arról az összes többi kommentelő értesítést kapott volna, s morogtak volna, hogy unalmas a beszélgetés. Szerintem nem szokás ilyeneket megköszönni a facebook-on, őt viszont bántotta, hogy nem tettem. Sajnálom, fogalmam sem volt róla. Ezért ne gondolja, hogy nem fontos, vagy nem vagyok hálás! Hányszor vagyunk úgy, hogy nem mondjuk ki, amit érzünk.

Én mindenesetre tudom, mi esik jól nekem. Számomra nem az a lényeg, hogy üzenetben vagy a falamra kitéve kaptam köszöntést. Nekem a személyesség azt jelenti, hogy valami olyat küld, amiről feltételezi, értékelni fogom: felelevenít egy közös emléket, rám jellemző képet keres, például amiben a kedvenc színészem kíván boldog szülinapot, készít magáról egy fotót, ilyesmi.

Legjobban viszont a személyes találkozást vagy élőszót igénylő köszöntéseket szeretem. Lehet ez egy nagy ölelés reggel az irodában vagy egy kedves üzenet az asztalomon. Egy közösen elköltött ebéd vagy kávé, egy megunt pulcsi, amiről azt gondoltad, nekem tetszeni fog. Egy origami virág vagy egy félperces hangüzenet a facebook-on. Én ezeknek örülök legjobban.

Schnierer Kati

Nyitókép: iStockphoto