Nyílt levél a Z generációhoz!

Kedves Z generáció, vagy millenniumiak, vagy akárhogy is hívunk benneteket mi, negyvenesek, ötvenesek!

Gondolom, éppen elég erkölcsi kioktatást hallgattok a szüleitektől.

Ezeknek a lényege a következő: önzők vagytok, ingyen laktok és zabáltok a mamahotelben, még harmincévesen is a szüleitek nyakán fogtok élősködni, a jogaitokkal baromira tisztában vagytok, bezzeg a kötelességeitekről szó sem esik, egyfolytában csak a Facebookon lógtok, mobilfüggők vagytok, nem tudtok egymással kommunikálni, és ha lemerül az aksi, egyből összeomlik az egész világotok satöbbi, satöbbi.

Persze én is éppen eleget hallgattam annak idején, hogy hosszú hajú huligánok vagyunk. Meg ez a sok gazember csak veri azt a dobot, mint az ősemberek, és hogy ez nem zene, hanem zaj, meg hogy az ilyenből soha nem lesz senki. Elegem is volt belőle. Így aztán elhatároztam, hogy megpróbálom röviden összefoglalni, mi is a lényege ennek a mai konfliktusnak, hogy mire gondolnak az öregek, amikor titeket csesztetnek.

Forrás: iStockphoto/Mark Bowden

Hogy valaki higgadtan is megfogalmazza!

Kimondva vagy kimondatlanul, ti is arra vágytok, mint bármelyik generáció fiatalkorában: arra, hogy felnőttként kezeljenek titeket. Lassan elmúlik, vagy már el is múlt az az idő, amikor engedélyt kellett kérnetek, hogy tíz után érhessetek haza. Jogsi, nagykorúság, piavásárlás, büntethetőség, szavazati jog meg a többi. Jogilag semmi különbség nincs köztetek és a szüleitek között, de valahogy mégis minden marad a régiben. Ráadásul azt veszitek észre, hogy ők nem látják az idők változását. Még mindig azon nyavalyognak, hogy nem segítetek otthon eleget, hogy kupleráj van a szobátokban, hogy ne igyatok, hogy vigyázzatok a droggal, és azzal a rengeteg idegesítő aggodalmaskodással jönnek, aminek szerintetek már lejárt a szavatossága. Elvégre ti is felnőttek vagytok, tudjátok, mi kell nektek, és tudtok vigyázni magatokra.

És akkor most nézzük meg a dolog másik oldalát.

Hogy néz ki ez az egész az ő szemszögükből?

A szüleitek azt tapasztalják, hogy mostanában sokkal nehezebb felelősséget vállalni értetek, mint kicsi korotokban. Akkor az volt a probléma, hogy leestetek a mászókáról, vagy hogy beszólt a tanító néni, mert szemtelenek voltatok.

Forrás: iStockphoto/Josh_Hodge

Ma az, hogy hogyan fogtok érettségizni, mentek-e egyetemre, partidrogot csempész-e valaki az italotokba, megkéselnek-e valamelyik szórakozóhelyen, kaptok-e nemi betegséget, ráadásul egyfolytában azon aggódnak, hogy ember lesz-e belőletek.

Ugyanakkor nap mint nap szembesülnek azzal, hogy ti sem mindig álltok felelős felnőttek módjára az élethez. Amikor vitatkozniuk kell veletek a takarításon, a hólapátoláson, rendcsináláson, akkor egy nagyon fontos alapkérdésről van szó. Arról, hogy vajon ti is valódi részei vagytok-e a családnak. Aki ugyanis egyenrangú, felnőtt családtag, annak egészen pontosan ugyanolyan jogai és kötelességei vannak, mint a többi felelős, felnőtt családtagnak.

Önálló döntéseket hoz, nem tűri, hogy beleszóljanak a dolgaiba, élvezi a függetlenség érzését, ugyanakkor a magáénak érzi ezt a közösséget, munkát fektet bele, és a lehetőségeihez mérten pénzt is áldoz rá. A felnőtt nem úgy segít, mint a gyerekek a szüleiknek, hanem eleve része a folyamatoknak. Nem szívességet tesz, ha megkérik valamire, sőt, nem is kell megkérni, hanem önállóan, alapbeállításként teszi a dolgát. Akkor is, ha ez kellemetlenségekkel jár. A pénzt nem zsebpénznek keresi, hanem a családra költi, és az ideje jelentős részét zokszó nélkül – na jó, néha zokszóval – a kötelességeire áldozza.

A mai szülők ebben a csapdában vergődnek. Sokszor azt látják, hogy ti természetesnek veszitek az eltartott családtag státuszát, aki otthon lakik, de áldozatot nem vállal, ugyanakkor nyilvánvalónak tekintitek a jogaitok tiszteletben tartását, és elvárjátok, hogy teljes jogú felnőttként kezeljenek titeket. És ilyenkor jönnek azok a bizonyos szövegek a mamahotelről. Ilyenkor küldözgetnek a szüleitek – persze Facebookon – olyan körleveleket, hogy kedves fiatalok, ha nem tetszik a szüleitek nyavalygása, akkor menjetek el dolgozni, keressetek pénzt, fizessétek a rezsit és a nyaralást, tartsatok fenn egy lakást meg egy kocsit, és máris önállóak lehettek.

Forrás: iStockphoto/Skynesher

Az, hogy ők ilyen hevesen tudnak reagálni, nem véletlen. Az emberiség egyik alapvető ösztöne nyilvánul meg bennük. Bármilyen hagyományos közösség nagyon szigorúan elvárja a tagjaitól, hogy a saját erőfeszítéseikkel is járuljanak hozzá a csoport fennmaradásához.

Nem volt, és ma sincs az a horda, törzs, nemzetség vagy falu, amelyik jól viselné a potyázást. A család pedig a létező legősibb, leghagyományosabb közösségi forma. A tagok idegesek lesznek, ha azt látják, hogy valaki erőforrásokat – ételt, italt, pénzt, energiát, időt – vesz ki a rendszerből, de ő maga nem tesz bele semmit. Ez van, nincs mit tenni.

A megoldás szerintem rendkívül egyszerű. Fogjátok fel úgy, hogy egy szorosan összetartó, önfenntartó közösség részei vagytok. A család – ha nem is tökéletes – az a rendszer, amelyikben a mindennapjaitokat élitek. Van költségvetése, van időgazdálkodása. Vannak erőforrásai és válságai. Vannak bevételei, kiadásai, és minél több családtag vesz részt a rendszer működtetésében, annál erősebbek vagytok. Amint kinőtök a gyerekkorból, egyre több időtöket és energiátokat emészti föl a tagság, egyre kevesebb időtök és lehetőségetek marad a szórakozásra, cserébe viszont egyre magabiztosabban érezhetitek a felnőtti lét áldozatai mellett az áldásait is. Beleszervesedtek a való világba, aminek – ezt garantálom – nagyon komoly örömei vannak a mindennapokban.

Úgyhogy azt javaslom, fogjátok ki a szelet a szüleitek vitorlájából. Vessétek bele magatokat a család életébe, a felnőtti létbe. Törődjetek bele, hogy a gyerekkornak lassan vége szakad. Áldozzátok be a gyermeki előjogokat a felnőtti előjogokért cserébe, és arassátok le a babérokat.

Legyetek a szüleitek egyenrangú partnerei, így megélhetitek mindazt, ami miatt megéri felnőttnek lenni.

Mártonffy András

 Nyitókép: Getty Images

    Ezt olvastad már?