Ha nem fekete a profilképed, nem is gyászolsz!

Fekete szalagos profilkép, gyertyaláng a borítóképen, idézet az idővonalon. "Mély fájdalommal..." kezdetű mondatok facebook-szerte. Öt éve még ciki volt, ma már kötelező.

Alig pár éve egy ismerősöm facebook posztban búcsúzott a nagypapájától. És egyből jöttek a támadások - nyíltan és a háta mögött -, hogy mennyire képmutató dolog ez. Hisz' az igazi fájdalmat nem kürtöli világgá az ember!

Én már akkor se értettem egyet a sárdobálással. A gyász és a veszteségfeldolgozás összetett folyamat, amit mindenki máshogy él meg. Van, aki egy temetésen hangosan zokog. Más rezzenéstelen arccal áll szerelme koporsója mellett. És van olyan is, akire rátör a röhögőgörcs, és mindenről eszébe jut egy poén. És bizony mind a három reakciót a fájdalom szüli.

A gyász pokoli érzés, ami az ember legbelsőbb mivoltát kezdi el pusztítani. És ez az a részünk, ami azzá tesz minket, akik vagyunk: a lelkünk.

Forrás: iStockphoto/Todor Tsvetkov

A lelket pedig nem lehet "szabályozni" vagy keretek közé szorítani. Így gyógyítani sem lehet "illemszabályok" szerint. Mindenkinek a saját módján kell feldolgoznia a gyászt! Akkor is, ha ez mások szerint nem "helyénvaló".

Ha valakinek az segít megérteni a megérthetetlent, hogy három napig ki se mozdul vagy épp ellenkezőleg! Elmegy bulizni a pesti éjszakába: Hát tegyen úgy!

Ha pedig a közösség felé fordulva akarja kiírni vagy kiposztolni magából, hát ne akadályozzuk meg benne ítélkezéssel!

Modern hagyományok

Sőt, nagyon is helyes, ha valaki a "közösségben" kívánja megélni a gyászt. Bár egyre többen idegenkednek a halálhoz kapcsolódó rituáléktól (temetés, tor, virrasztás, gyászviselet), nem szerencsés, hogy a mai világban már mindent "magunkban" kell elintéznünk.


Az érzéseket ki kell fejezni! És ha más lehetőség nincs, akkor legalább rituálék, szimbolikus tettek által. Például egy gyertya meggyújtásával vagy épp egy facebook poszttal.

A barátnőm gyász posztja óta eltelt pár év, és nagyot fordult a világ. Egyenesen a ló egyik oldaláról a másikra...

Forrás: iStockphoto/Martin Dimitrov

Ma már az az érzéketlen, aki egy kisebb (családtag elvesztése) vagy nagyobb közösséget (nemzeti tragédia) érő veszteség esetén nem változtatja meg a profilképét feketére. Médiumok, hírességek és politikusok pedig egyenesen lájkvadászatra használják mások halálát.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy hiszek a közösségi feldolgozás terápiás jellegében. Akkor is, ha az épp az online felületen zajlik. De van, akinek a lelkéből egyszerűen más fakad.

Forrás: Stockphoto/digitalskillet

Én is kaptam pár pont-pont-ponttal végződő mondatot és szemforgatást azért, mert a közösségi médiában nem volt nyoma annak, hogy megérintett a veronai buszbaleset. Lehet, hogy szelfiznem kellett volna a gyertyával, amit értük gyújtottam. Vagy "élőznöm" arról, ahogy elmondok értük egy imát.

Mert, ami nincs facebookon, az meg se történt!

És ez alól az se kivétel, ha egy nagyon érzékeny témáról van szó...

Most is csak azért írom le ezeket a sorokat, hogy védelmére keljek azoknak, akik most vagy bármikor máskor "a maguk módján akarnak" gyászolni. Akkor is joguk van hozzá, ha őket személyesen éri veszteség, és akkor is ha a nagyobb közösséget, amiben élnek.

Ha már a sors kegyetlen, legalább mi ne legyünk egymással azok! És ne bántsuk azokat, akik éppen egy hatalmas fájdalommal birkóznak! Akkor se, ha ha szerintünk más lenne a "helyénvaló".

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?