kokain Schobert Norbert jelenség cukor update vegyjel
Van a fejemben egy kép. Vagy inkább látomás! Előre elnézést kérek érte! Porcukros rétest ettem, az meg egyes vélemények szerint majdnem olyan, mintha felszívtam volna egy csík kokaint a kedvesem farpofái közül!

Valamikor majd a nagyon távoli jövőben - amikor majd a múlt ködös homálya fedi a 21. századi történéseket -, a történészek az internet maradványaiból próbálják meg puzzle módjára kirakni:

Biztosan felhúzzák majd a szemöldöküket, ha megtalálják a sok mémet Magdi anyusról! És nyilván születnek majd felvetések, hogy ez a kor nőideálját megtestesítő ábrázolás lehet... Vagy esetleg egy vallási tárgy, aminek viselése megvéd a gonosztól?

Forrás: Getty Images/gradyreese

Ki tudja?

Talán pont úgy fognak vaktában tapogatózni, ahogy mi is csak sejtjük: hogyan épültek a piramisok, vagy miképpen rakhatták össze Stonehenge köveit?

Persze az is lehet, hogy a Barátok Közt túlél minden világégést, és a történelem nagy tudorainak nem kell majd sokat töprengenie ezen a témán. Elég lesz, ha visszanézik a korábbi hetvenmillió részt.

Van ugyanakkor a mai kor világában valaki - egy másik szappanopera szereplő -, akinek megítélése miatt a jövő nemzedékeinek tudósai minden reggel fejfájással ébrednek majd... És azt sem tartom kizártnak, hogy jelentőségét a kor kiemelkedő nagyjai egymás fejbevágásával vitatják majd meg - alkoholos befolyásoltság alatt. Fogalmam nincs, hogy mit kezd majd a tudósok felszentelt rendje Schobert Norbival! Ahogy az egész Update dolog is egy megfejthetetlen szerveződés benyomását kelti majd. Szerintem nagy fejtörés lesz azt eldönteni, hogy akkor ez most mi is volt?

Fotó: Origo

Egy módszer? Egy cég? Egy egyház? És Norbi maga ki volt? Látnok? A jövő elhízásmentességének egyetlen garanciája? Fitnesz edző? Táplálkozási reformer? Cégvezető? Vagy egy Update nevű egyház saját maga által felszentelt pápája?

Szerintem ez utóbbi győz majd!

Ő lesz az ember, aki taposta a zsírt, égette a kalóriákat és ételeivel emberek ezreinek életét tette csodaszámba menően jobbá. Mindeközben megmaradt szerény srácnak, egyszerű vezetőnek.

És a baszom nagy villa meg a hatalmas kocsiarzenál csak a jól megérdemelt siker egy mellékes velejárója volt! Amit ő tulajdonképpen nem is akart - és elviselnie is csak szilárd akarattal sikerült...

Hogy is volt ez?

Ez tényleg egy egyház, ahol a hívek erre szakosodott boltokban, új manna vásárlásának formájában róják le a tizedet? Hiszen a hosszú élet titkának birtoklása, a megvilágosodás és a nem hívők lenézése, gyalázása más egyházaknak is szükségszerű - ámbár rossz - kísérő jelensége volt a történelem hosszú során.

Szerintem állnak majd a tudósok fejvakarva, hümmögnek, ami a tudósoknak már ebben a mi korunkban is egy nemzetközi jelzésük arra, hogy "Akkor ezt most a fasz tudja...". Érdeklődni fognak és tovább kutatnak.

Aztán valami élelmes youtube adatelemző rátalál arra, amikor az Update pápa kisgatyában tornázik - nem sokkal később pedig már egy hatalmas autóból osztja az észt. Elveszi a tanítványát, aki saját maga is brand lesz, és jobban képviseli a vallási dogmákat, mint Krisztus anyja a sajátjáét...

Itt a kutató fejet hajt, elcsodálkozik és summázza:

De megtalálják majd a facebookon kinyilatkoztatott igék sokaságát is!

Olvassák a citrommal lúgosítást - aminél nagyobb baromságot talán még élő ember le nem írt soha! Aztán a celebeket hol védő, hol támadó beszédeket, amik erősen reklámgyanúsak.

Végül eljutnak a pontra, amikor Norbi "képletesen" lejáratja magát, amikor is a cukrot és kokaint hasonló "vegyjelűnek" nevezi. És emellett az állítása mellett akkor is kardoskodik, amikor híveinek egy szűk csoportja kémia tanárra gyűjt neki...

Forrás: Origo

Ennél a pontnál szerintem a történész felteszi magának a kérdést:

A kutató ezt nem ebből a cikkből fogja megtudni. Erre a kérdésre ugyanis sok társával együtt a cikk írója sem találta meg a választ. Pedig egy korban él a mesterrel, látja a sikersztorit. Látja a rengeteg észt, amire nincsen felkészülve még a világ nagy része!

Látja, hogy néhányan azért kételkednek ebben az emberben, de látja a magabiztosságot is, ami lenyűgöző! És azt is, hogy aki viszont hittel követi ezt a fantasztikus, romantikával és lovagiassággal tűzdelt életutat, az úgy néz erre mesebeli szegény ember legkisebb fiára, ahogy hindu kígyóbűvölőre a csuklyás kobra...

Bár őszintén szólva ezt a cikk írója nem érti. És nem is keresi a válaszokat a jelenségre. Meghagyja ezt azoknak a tudósoknak, akiknek e kérdés megválaszolásánál éppen jobb dolga nem akad... Természetesen majd egy nagyon-nagyon távoli jövőben!

Nyitókép: Origo

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.