Ne csak március 8-án vedd észre, hogy nő vagyok!

Lányként jöttem a világra. És sokáig harsogta a környezetem, hogy ez nagy szerencse, mert koraszülöttként így sokkal nagyobb esélyem volt a túlélésre - állítólag a lányok jóval szívósabbak. Plusz, ha kettesben voltunk, anyukám mindig hozzátette, hogy szükségem is lesz rá.

Azt mondjuk kíváncsian vártam, hogy vajon miért lesz szükségem arra, hogy szívós legyek. És mondjuk a bátyámnak miért nem mondogatnak ilyeneket? Évekig nem kaptam rá választ. Nem is értettem: miért tesznek köztünk ilyen szempontból különbséget? Az rendben van, hogy ő fiú, én meg lány vagyok. Nyilván jobban bír cipekedni, de én meg többet csacsogok. Jól is volt ez így. Kellemesen kiegészítettük egymást. A fára mászásban pedig minden áldott nap győzött a jobb.

Viszont volt egy nap az évben, ami furcsa kettősséget keltett bennem: nőnapként emlegették. Nem értettem, hogy mit takarhat. Csak azt láttam, hogy úton-útfélen virágot osztogatnak azon a bizonyos napon a hölgyeknek. És ha nagyon jó fejek akartak lenni, akkor az édesanyja kezét szorongató kislány is kapott.

Forrás: /iStockphoto/mediaphotos

Lelkesen fogadtam az amúgy nem éppen életerős tulipánokat, jácintokat, vagy ami éppen jutott. Anyukám meg inkább mogorván. Bár többnyire állandósult jelzője volt a virágoknak, hogy hervadtak, ez mégse lehetett elegendő indok arra, hogy az amúgy kenyérre kenhető anyukám szinte fanyalogva fogadja a kedves gesztust.

Sőt, ha közelebbi ismerőstől, szomszédtól érkezett az apró figyelmesség, akkor gyorsan hozzátette: "Puszit nem adok, mert meg vagyok fázva." Ezen a napon valahogy mindig megtalálta valami kósza baci...

Teljes káosz élt bennem ezzel az ünneppel kapcsolatban, semmit sem értettem. Aztán valahogy ez a téma sokáig nem jött elő. Egészen addig, amikor egyszer meghallottam, ahogy kiselőadást tartott az egyik szomszédasszonyának, aki valami női buliba akarta elcipelni a nőnap alkalmából.

Édesanyám igencsak kemény hangnemben kifejtette, hogy semmi értelmét nem látja a március 8-i ünneplésnek. Főleg azért, mert soha nem értett egyet azzal, hogy úgy kívánják őt - és még sok millió nőtársát - megtisztelni, hogy boldog, boldogtalan feljogosítja magát arra, hogy ölelgesse és puszilgassa némi aszott gaz fejében.

Forrás: Getty Images/praetorianphoto

Furcsa volt ilyen intenzív kifakadást hallgatni az amúgy békés, háztartásbeli anyukámtól. De most valami elszakadt benne.Végezetül még hozzátette: neki bőven elég, ha kinyitják előtte az ajtót, segítenek cipelni a csomagját, vagy éppenséggel elismerik a munkáját, ami évtizedek óta a családjáról való gondoskodást jelenti. Számára nem jelent kiváltságot nőnek lenni. Neki ez egy létállapot, amit kapott. De ha már így alakult, akkor igyekszik helytállni a szerepben, - ha úgy tetszik, kiteljesedni. Tetszett ez a lendület, de egy kicsit túlzásnak is tartottam.

Mit kell ebből ekkora ügyet csinálni!? Nem túlzás ez?

Amikor lenyugodtak a kedélyek, kérdőre is vontam - persze csak kedvesen. Anyukám pedig nemes egyszerűséggel csak ennyit felelt: "Majd rájössz.". És bevallom, részben tényleg rájöttem. A középiskolában még kifejezetten élveztem, hogy nőnapon a legtöbb férfi tanárnál nem feleltünk, a fiúktól pedig virágot kaptunk - amit mondjuk többnyire az osztályfőnök intézett, aki persze maga is a női nemet erősítette.

De aztán amikor elkezdtem dolgozni, egyre kevésbé tetszett az, ami ezen a napon történik. Nem tetszett, hogy az a kiszállító, aki az év 364 napján simán elmegy mellettem, miközben cipekedem, valahogy nőnapon mégiscsak észreveszi, hogy amúgy én nő lennék. És persze aztán elvárja, hogy mosolyogva és természetesen puszilkodva viszonozzam a "szívélyes ajándékát".

Forrás: iStockphoto/lofilolo/Lolostock

És ez csak egy példa a sok közül, amiért nem vagyok hajlandó csendben, alázatosan fejet hajtani az ünnep dicsfénye előtt. Nem, köszönöm. Nem kérek sem a nőnapból, sem a férfinapból és a nemek közti egyenlőségből sem! Viszont a - szerintem alanyi jogon járó - tiszteletből kérnék mindenkinek egy feneketlen kosárral. Végszóként pedig, ahogyan a szerkesztőségünkben is oly' sokszor elhangzik: akinek nem inge, ne vegye magára!

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?