A kacatgyűjtés és Zsófi. No, meg Zsófi férje...

Nem tudom, ki hogy van vele, de én fizikailag képtelen vagyok elmenni az Ikeába vagy egy vásárba anélkül, hogy meg ne venném a századik teljesen használhatatlan svéd gyertyatartót vagy a kézi készítésű, kis semmire nem jó üvegcsét. Nem megy, és kész.

Vannak olyan bigyógyűjtők, akik legalább társuknak egy normális embert választottak. Aki néha azért ott van, amikor elkapja az embert a gépszíj, és kellő nyugalommal figyelmezteti a párját:

Életem, minek nekünk az ötvenedik kutyás bögre?

Persze én hozzámentem amég nálam is nagyobb kacatbolond férjemhez, aki nemhogy nem fog vissza, de még fel is hívja a figyelmemet arra a kis gyertyára, amit a múltkor vasakarattal ugyan, de ott bírtam hagyni. Másodszorra már nem ment... Köszi, Drágám!

A svéd bútorbolt már eleve veszett ügy, de eddig a vásárokon némileg biztonságban voltam. Indulás előtt mindig annyi készpénzt raktam a tárcámba, amit még nyugodt lelkiismerettel nélkülözni tudtam. Igen ám, de az árusok is haladnak a korral, így amikor legutóbb a karácsonyi vásárra tévedtünk, túljártak az eszünkön.

Forrás: iStockphoto/

Belefutottam abba a kis virágos festménybe, amit mindig is akartam. Szerencsére nem volt nálunk annyi pénz, így fájó szívvel ugyan, de letettem róla. Én igen, de a férjem nem, és azonnal megkérdezte: lehet-e kártyával fizetni. Lehetett. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: a kép jött, az önuralmam utolsó morzsája ment. Azóta boldog tulajdonosa vagyok egy képnek, amely a lakásban valamelyik fiók mélyén várja, hogy egyszer, valamikor kiakasszam. De legalább nincs egyedül: a sok-sok hasonló kép, bigyótartó és kis csetresz elszórakoztatja!

Forrás: Getty Images/Anchiy

Ugyanilyen rosszul kezelem, ha egy régi tárgyat kell lecserélni. Pár hete végre vettünk két bőröndöt, a régi elhasználtak helyett. Boldogan vittük haza a család vadiúj tagjait, és csomagoltuk ki őket a nappali közepén. És itt elő is jött a következő probléma: hova fogjuk rakni őket? Egy normális ember számára a válasz nyilvánvaló: azok helyére, amiket kiselejtezünk. Nos, ahogy azt már említettem, mi nem ebbe a kategóriába tartozunk. Nettó egy órás gondolkodás után, amikor is minden lehetséges opciót átbeszéltünk kétszer, rájöttünk, hogy a 45 nm-es lakásban csak egy választásunk van: a régiek helyére. "De mi van, ha kelleni fognak még?" Hangzott el nem egyszer. Ám meglepő módon győzött a józan ész, és a kopott bőröndök a méltó búcsúztatás után elfoglalták helyüket a kukában.

Egyszer majd akkor is lesz egy szép, nagy lakásom, ahol minden kis képemet meg díszüvegcsémet kirakhatom az őket megillető helyre. Addig pedig megpróbálom a már meglévő kollekciót kulturált keretek közt bővíteni!

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?