Kidobtam a tükröket a lakásból és "csoda" történt!

Indulás előtt ruhában aztán percekig méregetem magam, rögzítve, hogy hol nem jó, mi nem áll jól, vagy mi nem szép. Átöltözés következik, jó, ha csak kétszer. Megy ez addig, míg fel nem húzom magam, és ott nem hagyom az egészet a francba, "Nézegesse magát, aki gyönyörű!" és egyéb hasonló mérgelődések közepette.

De mitől ez a szörnyű szokás, miért nem látjuk a szépet, ha a tükörről van szó?

Nem csoda, ha el vagyunk kenődve a tükörkép látványától. Hiszen már nemcsak a modellek, de a színészek, az írók, a bloggerek és a szomszéd lányok is makulátlanok, kifogástalan alakkal, porcelán felületű, de napbarnított bőrrel. Legalábbis a Facebook és az Insta szerint... És ha még a medencéből kijövet is formázott hullámok köszönnek ránk minden nyári, strandolós képről, nem nehéz szarul érezni magunkat.

Sokan a tükörbe nézve inkább csak elégedetlenkedünk. Ritkán hallunk olyan felkiáltást a szomszédos öltözőfülkéből a ruhaboltban, hogy "Istenem, de jól nézek ki!" Ezért eldöntöttem, hogy kipróbálok valamit. Leszedtem a tükröket az egész lakásban. A bejárati ajtó elől, a folyosóról és a fürdőszobából is.

Ijesztő volt. Olyan lett a ház, mintha eltűntek volna belőle a lakók. Mintha szellemek járnának benne, akiknek nincsen tükörképük. Akarva-akaratlanul, a megszokás úgy hozta, hogy oda- oda néztem, arra a helyre, ahol korábban a tükör volt. Napokig jártam így a lakásban. Nyomasztó volt. És arra eszméltem, hogy elkezdtem hiányozni magamnak. A magam tökéletlenségeivel együtt. Hiányzott az a tükörből visszaköszönő kép, amiben korábban csak a hibákat kerestem.

Ahogy jártam a lakásban, észrevettem, hogy néha még 1-2 bárgyú, nevetséges, de őszinte mosolyt is dobtam magamnak. Hihetetlen, hogy korábban csak a rosszat és a hibát kerestem benne. Másnap reggeltől új szokást vezettem be. Minden nap keresek valamit, ami aznap a kedvencem a tükörképemben. Semmibe nem kerül, de rengeteget ad.

Makra Flóra Emese

Nyitókép: iStockphoto