Drámafüggők, hisztikirálynők, nektek meg mi bajotok?

Valljuk be, a józan paraszti ész és a logika minden szabálya alapján az embereknek irtózniuk kellene a tragédiáktól és a drámai élethelyzetektől. De komolyan. Ki akarna szörnyű dolgokról olvasni, sírni egy filmen vagy látni egy balesetet? Az a helyzet, hogy elég sokan.

Most gondolj vissza az utolsó balesetre, amit láttál! Már zajlik a helyszínelés, esetleg már a mentők is kiérkeztek, no de rajtuk kívül még hány ember áll ott csorgó nyállal, azt várva, hogy mi fog történni? Ugye? Tömegek. És nagy részük egyáltalán nem azért van ott, hogy segítsen. Egyszerűen csak szereti a drámát. De oké, elfogadom, ha neked ez túl szélsőséges példa, és te sosem vedlenél át katasztrófaturistába.  

Forrás: iStockphoto/Corepics Vof

De akkor is ott vannak még a sírós, tragikus képek tömkelegei, amiket könnyekig meghatódva bambulsz az idővonaladon. No, és a szívdobogtató, álleldobós történetekkel mi van? Ne is tagadd, hogy parabolára nyílt fülekkel hallgatod őket!

Még abban is egészem biztos vagyok, hogy az ismeretségi körödben van legalább egy olyan ember, aki imád drámázni. Aki egy földön hagyott papír zsebkendő miatt is úgy kikel magából, mintha Ferenc Ferdinánd meggyilkolását látta volna.

De miért? Mi az oka annak, hogy így vonzódunk a negatív történésekhez? Lássuk, mit mond a pszichológia!

Figyelemelterelés

Erre talán már te is gondoltál. Hiszen a saját nyomorodon mi segíthetne könnyebben, mint egy jól irányzott elterelés? Gondolj csak bele: rettenetesen nehéz elvonatkoztatni, amikor azon rágod magad, hogy kész lesz-e a projekted határidőre vagy, hogy miként közöld a pároddal, hogy összetörted az autót. Na, ilyenkor segít rajtad a dráma.

Forrás: Getty Images/laflor

Ilyenkor ordítasz rá a kollégádra, csak mert túl hangosan telefonált, és ilyenkor érdekel még a megszokottnál is jobban, hogy Afrikában terrorista csoportok gyerekkatonákat képeznek ki. Mert az eltereléstől várod a segítséget.

A dráma megbízható barát

Bármennyire is szomorú tény, de rengeteg ember van, aki ebben nőtt fel: állandó veszekedés, feszkó, állandó nehézségek és sírás. Ezeknek az embereknek pedig egy idő után megszokottá vált ez az érzés. Amit megszokunk, azt pedig nagyon nehéz elengedni. Éppen ezért hiába is javul felnőttkorukra az élethelyzetük, mégsem tudják elengedni a drámát. Ők azok, akik mikroszkóppal nézik az ezüstkanalat, és akkor boldogok, ha találnak rajta valamit.

Forrás: Getty Images/BraunS

Ők azok, akik mindig a legrosszabb kimenetelre készülnek, mert amikor éppen minden jó, az nekik egy idegen, ismeretlen és ezért ijesztő helyzet, amit nem tudnak kezelni. Ők a drámakirályok és drámakirálynők.

Addikció

Veszekedés, kiabálás, sírás. Ugye milyen erős érzéseket vált ki belőled? És pontosan ilyen erős választ ad erre a hormonháztartásod. A dopamin - ami egy kiadós tányérdobálástól keletkezik -, simán okozhat függőséget. És amíg a legtöbb ember a hálószobában éli ki ezt a függőségét, vagy elmegy bungee jumpingozni, bizony nagy számmal akadnak olyanok, akik a drámától várják a dopamin keltette érzés utáni vágyuk kielégítését. Ezek az emberek szinte igénylik a veszekedést, mert ettől nyugszanak meg.

"A félelem tovább tart, mint a szeretet."

Habár a dráma építő hatással is lehet a személyiségünkre - sőt, kifejezetten hasznos az empátiánk edzésében -, ha túl sokat van jelen az életünkben, kárt okozhat. A negatív dolgok sokkal mélyebben beleégnek az emlékezetünkbe, éppen ezért könnyen elnyomhatják a szép emlékeket. Ebből pedig az következhet, hogy egy törött szemüvegen keresztül látod majd a világot.

Szóval összességében: szabad drámázni, de ne ess túlzásba! :)

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?