Együtt férj feleség hirtelen boldogság házasság
Öt és fél évvel ezelőtt fejest ugrottam a házasság szent kötelékébe. Még annak ellenére is így hívom, hogy nem volt templomi esküvőnk. Maga a ceremónia azonban meseszépre és nagyon meghittre sikeredett. És ez nagyon nagy szó, mert a körülmények tekintetében hatalmas botrányba is fulladhatott volna.

Ugyanis imitt-amott - mondjuk úgy helyenként -, de tényleg "csak érintőlegesen" szembe mentünk a jelenlegi társadalmi elvárásokkal. Kívülről nézve teljesen elvetemült ötletnek tűnt, olyan igazi "ti aztán nem vagytok százasak" életérzésnek. Pedig nem ez volt a célunk. Egyszerűen csak szerettük volna, ha papíron is összetartozunk, mert nekünk ez fontos volt. Na, de nem szaporítom tovább a szót, hanem helyette elárulom, hogy miért is kapott sokkot a szűkebb és tágabb környezetünk egyaránt.

1. A puding próbája az evés

Párosok esetében ez nyilvánvalóan az összeköltözést takarja. Hát nekünk ez nem jött össze. Jó, azért nem kell azt képzelni, hogy a házasság előtt nem láttuk egymást reggel morcosan, kócosan, jól összegyűrve. Azonban az tagadhatatlan tény, hogy nem éltünk együtt életvitelszerűen. Ez volt az 5 fő bűnünk egyike.

Forrás: iStockphoto/Oneinchpunch

2. Feneketeken a tojáshéj

Ezzel nem lehetett vitatkozni. Rohadtul igaza volt mindenkinek, aki emiatt tört pálcát a fejünk felett. Azt hiszem, ha egyszer egy "szép" napon a 20 éves fiam, avagy a 22 éves lányom azzal állna elém, hogy házasságra adja a fejét, akkor én is padlót fognék. Egy cseppet sem lepődtünk meg a szülők reakcióján, hiszen éppen csak, hogy túl voltunk az érettségin. Teljesen jogos volt a kiakadás. Azonban - sajnos vagy nem sajnos - ebben a korban ezt a döntést már nem vétózhatják meg a szülők.

3. Hirtelen felindulásból elkövetett előjegyzés

Tehát gyorsan házasodtunk, amilyen hamar csak lehetett. Kitaláltuk, és bementünk a kerületi hivatalba. Elmondtuk, hogy mit szeretnénk, és a lehető legközelebbi hétvégére kitűztük az időpontot.

Forrás: Getty Images/Aldo Murillo

4. Nincs is semmitek

Bevallom, ez volt az egyik érv, amin már akkor is csak nevetni tudtam. Majd lazán visszakérdeztem: "És???" Ezt az állapotot miben befolyásolja a kapcsolatunk hivatalossá tétele? Ezt az érvet azóta sem értem, de ha valaki tudja rá a választ, akkor rögvest világosítson fel!

5. Még nem is éltetek

Miért, a házasságunkkal megjövendöljük a halálunkat? Persze tudtam, hogy mire céloznak. Ezzel csak az a baj, hogy soha nem értettem vele egyet. Azért szakítsunk, hogy pár évig még bontogassuk a szárnyainkat, és nehogy harminc vagy negyven évesen üssön be a krach? Sajnos el kell keserítenem mindenkit, aki ezzel a naiv gondolatmenettel áltatja magát: semmi garancia nincs rá, hogy ha valaki "kiélte" magát, akkor évek múlva majd nem fog bekattanni.

+1

Az utolsó pontban viszont szeretném elárulni, hogy nem lett igazuk a károgóknak. Azt egy percig nem állítom, hogy nem voltak súrlódások, ajtócsapkodások, de még napokig tartó duzzogás is megesett. De azt hiszem, az sokat elárul, hogy még a legnagyobb csetepaté után is mindketten besettenkedünk a közös takaró alá, mert egymás szuszogása nélkül nem megy az elalvás. :-)

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.