Tetőtéri szoba ajándék nagymamával kiadó!

Nincs is annál jobb, mint a 20-as éveinket barátokkal, a szülőktől távol, egy szép albérletben tölteni.

Hát persze... Hó végén pedig, miután már ott hagytad a főbérlő tenyerében azt a 60-70 ezer Ft-ot, elkezdhetsz gondolkodni, hogy inkább sajtos kiflit ebédelj, vagy futja még egy hot dogra.
Ez természetesen csak sarkítás, az érem egyik oldala. Kellő öniróniával pedig nevetni is lehet a helyzeten! Én három albérletet fogyasztottam el, ezek alapján szeretnék segíteni a főbérlőknek, hogyan kell egy hirdetést őszintén feladni.

1. Újpesti panelszoba papírvékony falakkal kiadó

Kiadó Újpest-Központban egy tágas, napfényes szoba, csodás kilátással a tízemeletes panelrengetegre. A lakás kétszobás, a másik szobában a főbérlő (szerény személyem) lakik. Munkám sajnos nincs, ezért egész nap a nyakadon fogok lógni, és az esti műszakod után, mikor mindenkit a pokolba kívánsz, én idióta kérdésekkel foglak szórakoztatni.

Forrás: iStockphoto/Antonioguillem

A nappalok teljesen eseménytelenül telnek, éjjel viszont számodra ismeretlen nyelven imádkozom egy ősi sumér istenséghez. Ezért már örülni fogsz, amikor csak a heves szeretkezéseim hangjait hallgatod - legalább abban a tudatban alhatsz el, hogy nem foglak rituálisan feláldozni.

Az utca csak mérsékelten veszélyes, elég, ha jól tudsz bokszolni. A közeli metróaluljáróban itt a legnagyobb az egy négyzetméterre eső hajléktalanok száma. De Pista bácsit biztos meg fogod szeretni, reggel hatkor alternatív zenére táncol a metró kijáratánál... Egymilliós a nézettsége a YouTube-on!

2. Tetőtéri szoba ajándék nagymamával

Az Óperenciás-tengeren is túl, Rákospalotán a legtávolabbi utcában kiadó egy tetőtéri lyuk. A volt családi házunkban a kisfiunk (aki legalább jól néz ki), a nagymamája és egy hozzád hasonló csóró csaj és a pasija lakik. A lány majd átkot szór rád, valahányszor köszönsz a barátjának, gyűlölni fog, ha mosolyogsz, a nagymama pedig váratlan helyzetekben fog felbukkanni virágot locsolni.

Forrás: iStockphoto/Izabela Habur

A szoba (részben) bútorozott. Oda, ahol felszakadt a szőnyeg, tettünk egy szekrényt Mária Terézia korából, a többit lomtalanításkor szedték össze a nagyszülők a két világháború közti időszakból. A legközelebbi buszmegálló valószínűleg a szomszéd kerületben van, sajnos még nekünk sem sikerült megtalálnunk.

3. Szobának álcázott rom kiadó

A 8. kerületben (a National Geographic most forgat ott egy sorozatot No-go zone címmel) kiadó a város leglelakottabb szobája. A falakból itt-ott darabkák hiányoznak, a rövid, kemény ágyról térdtől lefelé lelóg majd a lábad. Sajna nagyobb nem fért be. A lakás egy igazi túlélőtábor: ha kikerülted a semmiből előbukkanó százlábúkat, akkor még vár rád az extrém zuhany.

Forrás: Getty Images/Izabela Habur/Izusek

Csak nyáron van meleg víz, télen pedig imádni fogod a jeges fürdőt! A szoba gázfűtéses, a kazán úgy pattog, mintha egy csapat rossz gyerek teljes erőből ütné kalapáccsal.

A lakásban még egy fiú és egy lány lakik. A srác egy igazi egyszemélyes szórakoztatóközpont! Ha hajnali kettő után épp nem gitározik vagy énekel, akkor maximum hangerőn néz gameplay videókat. És úgy vihog, hogy még a legprofibb főgonoszok is csak csendben tanulmányoznák ördögi kacaját. Ha pedig elmegy az áram, internet híján magával beszélget...

Külön pozitívum, hogy a lakás csukott szemmel is megtalálható, csak kövesd a fűszagot!

SHE

Mivel az okos ember más kárán tanul, remélem, sikerült egy-két szemet felnyitnom, és kétszer is meggondoljátok, kikkel érdemes összeköltözni. Az albérlet úgyis tartogat majd egy-két meglepetést.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?