Edit vagyok, kólafüggő. Ne ítélj el!

Az egészséges életmód divat. Mindenki tudja, hogy mit kell enni, inni és mozogni ahhoz, hogy ennek az elvárásnak megfeleljen.

Ezerszer hallott szöveg: "Szoktam futni." Ez valójában azt jelenti, hogy idén kétszer elment már, és legalább még ötször eszébe jutott, hogy menni kellene. A legtöbb ember életében ez az "egészség": a szándék, hogy úgy éljen.

Én is úgy nőttem fel, hogy mindig azt hallgattam, hogy legalább három liter folyadékot - lehetőleg vizet - meg kell inni egy nap. Erre mindig odafigyeltem, és húsz évig ittam is. Legtöbbször jólesett, na de néha?! Szinte pisztollyal kellett kényszeríteni, hogy megigyam az egészség eme íztelen forrását. De nagyon jól tudtam, hogy miket nem szabad inni - akkor sem, ha kívánom: a cukros löttyöket. Kerültem is őket. Azonban egyik nap valami megváltozott.

Forrás: /iStockphoto/Iakov Filimonov

Munka előtt mindig beszaladok a boltba venni valami könnyűt ebédre. Ahogyan ténferegtem a sorok között - biztosan más is van így, amikor fogalma sincs, hogy mit is szeretne enni, csak azt tudja valami finomat, és csak megy, megy sorról sorra - egyszer csak megláttam. A sok éves egészséges élet(re törekvés) azonban leállított. Csak nem fogok kólát inni?! Tönkreteszi a gyomrot, a fogakat, megöli az agysejteket! Na! Menj csak tovább!

Még hallgattam magamra. Otthagytam. De sejtettem, hogy elvesztem. Bevillantak a reklámok: "Haverok, buli, mikulás, szabadság, csúcs ez az érzés!" Nem! Nem dőlök be! Nem leszek reklámidióta! Mentem tovább, vissza se néztem. Jó nagy a bolt, több sorral odébb szaladtam. De nem tudtam elfeledni! Visszatértem hozzá. És legalább annyiban a józanabbik énem győzött, hogy Zero kólát vettem. Becsempésztem a munkahelyemre, mert persze ott is mindenki egészségtudatosan él, és ekkora bűnt soha nem követne el. Vagy mégis?

És elindultam lefelé a lejtőn: nemzetközi kólaszakértő lettem. Amerre járok a világban, megkóstolom, hogy ott milyen a Coke. Érdekes, hogy különböző. Ittam kazah, albán és azeri kólát is - csak az idén.Legalább 4 évig Zero kólát ittam, idén tavasztól Light-ot. A mennyiséget le sem merem írni, hogy mennyit, mert imádom.

Forrás: iStockphoto/Nednapa

A közelmúltban úgy alakult az életem, hogy huszonnégy órán keresztül nem tudtam kólát inni. Ezt úgy hidaltam át, hogy gyorsan, elbúcsúzásként megittam másfél litert, hogy megmaradjon az íze. Alig vártam, hogy elteljen az a nap, amikor nem vehettem magamhoz a drágám. A következő szabad pillanatomban az autómból elővarázsolódott egy üveggel, és magamba fogadtam. Mert a kocsimban is van. Kis üveggel a pohártartóban, nagy üveggel az anyósülés előtt, és legalább kettő a csomagtartóban. Nem lehetek felkészületlen! Szeretem, ha van az ágyam és az íróasztalom mellett is.

És nem, még nem fulladtam bele.

Amikor láttam, hogy Dunaharasztiban épül egy óriási raktárbázis, tudtam, hogy ott kell lennem. Mindenhol, 12 méter magasságig kóla! Vagy másképpen: öt focipályányi területen. Ameddig a szem ellát! És innen szállítják 25 országba, szerte a világba.

Most akkor ebből két dolog következik:

  • Egy: ezekre a helyekre nem utazom, mert ugyanolyan a kólájuk, mint nekünk, itthon.
  • Kettő: ezekre a helyekre utazom, mert ugyanolyan a kólájuk, mint nekünk, itthon.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?