Imádok korán kelni. De frankón!

A gimnáziumi éveimből tisztán emlékszem még arra, hogy délelőtt 11-ig bírtam fetrengeni. Aztán az egyetem alatt az éjjel és nappal közötti határ eléggé összemosódott. És csak amikor elkezdtem dolgozni, akkor tudtam először igazán belőni, hogy hogyan is viszonyulok én a korán keléshez. Akkoriban úgy gondoltam, hogy "Én aztán biztos, hogy nem bírok korán kelni!" Még ha 9-re kellett is beérnem (ami azért fényévekkel jobb, mintha nyolckor vagy ne adj' Isten annál is korábban kellett volna kezdenem), akkor is minden nap elaludtam.

Aztán rémülten felriadtam, hogy már csak öt percem maradt elkészülni. Majd kaja nélkül, összekapkodott ruhákban, kócosan és ápolatlanul estem be melózni. A hátamról folyt a víz, és mindig megfogadtam, hogy holnaptól más lesz. De kézzel fogható változás egészen addig nem történt, amíg ki nem akadtam amiatt, hogy mennyire nem vagyok igényes magamra. Amikor a megtaláltam hajamban az előző este beletapadt müzlit, akkor egy komoly elhatározás született meg bennem a jövőre nézve. Tarthatatlanná vált, hogy mindig elkésem, ráadásul olyan állapotban érkezem meg, mint egy kóbor macska.

A változtatás viszont fájdalmasabb volt, mint hittem. Kérdezz meg bárkit, aki nem korán kelő típus, hogy mennyi esélyt adna az "átszoktatásnak"! Nem sokat. Én legalábbis úgy éreztem, mintha egy tű fokán akarnám átpréselni kényelmes önmagam egy másik világba. Amiről mindenki ódákat zeng: ahol van idő reggelizni, kávézni, szépen felöltözni, de még lehet, hogy sminkelni és fogat mosni is.

Több, mint 3 hónapig szólt az ébresztő 6:20-kor, mire beszoktam az új rendszerbe - mint gyerekek a bölcsibe. Szörnyű volt. Kezdetben csak 40 percig bámultam kifelé a fejemből, és semmi erőm nem volt belefogni az áhított készülődésbe. De mára már igazi imádója lettem. És azoknak, akik hasonló merényleten törik a fejüket, leírom a korán kelés általam tapasztalt előnyeit. Aztán, hogy realisták maradjunk, a hátrányait is.

Az idő kincs

És ha korán kelsz, tényleg sokkal több időd jut mindenre. Ez a szemforgatásra ösztönző közhely matematikailag alátámasztható. Én mikor későn keltem, akkor is aludtam már este tízkor. Szóval, a nyeremény idő esetemben minimum napi nettó százhúsz perc. De nem hazudok: ezt az időt ugyanúgy el lehet baszni hülyeségekre.

Összeszedettebben indul a nap

Felkészülten, mert rápihenhettél, magaddal lehettél egy kicsit. Így estére sokkal kevésbé lesz bűntudatod, ha nem marad egy perced sem énidőre.

Könnyen hozzászokik a szervezet

Ezt megnyugtatásnak szánom - viszont sajnos ez a hétvégékre is igaz. Engem nem zavar, 10 éve is imádtam a tévében a reggeli meséket, és végre újra ébren vagyok, amikor ezek mennek.

Energizáló hatású

Főleg, ha a reggeli első kávéval is vársz legalább negyven percet. Eddigre ugyanis a mellékvese hormonja szépen és természetesen felébreszt. Mehet is az éhgyomros edzés!

A napfelkelte látványát nem sorolom ide

Persze az is csodálatos lehet, de télen, ha hajnali hatkor kelsz, a koromsötétben ez nem fog vigasztalni. De a kelő város, a melletted ébredező párod, a kora reggeli ölelések, a közös családi reggeli viszont igen. Mert ez jelent mindent. Az élet maga, a körforgás legeleje.

Nyitókép: Shutterstock