párkeresés flörtölés Greta May kezdeményezés ismerkedés
100 évvel ezelőtt íratlan szabály volt, hogy egy lánynak nem illik kezdeményeznie. Egykori nőtársaink legfeljebb lopott, huncut pillantásokkal biztathatták a félénkebb jelentkezőket.

Szerencséjük volt: a bálok, mulatságok valamennyi társadalmi rétegen belül megkönnyítették az ismerkedést. Ha egy fiú többször felkért egy lányt táncolni, az felért egy vallomással. Ha a lány minden alkalommal igent mondott, az szintén. Innen már egyszerű volt a folytatás. A fiú odament a lány kísérőjéhez, engedélyt kért, hogy meglátogathassa, majd kezdődhetett - mostani szóval - az "együttjárás". A mai korhoz képest minden átláthatóbb és egyértelműbb játékszabályok szerint zajlott.

Büszkeség és balítélet film Forrás: Collection Christophel/ Working Title Films/Studiocanal

Jelenleg azonban modern világban élünk. A szerepek összekavarodtak, a szabályok egyénenként változók. A női kezdeményezés hívei azt tanácsolják, légy merész, hiszen magabiztosságot és vagányságot sugall, ha csajként te teszed meg az első lépést. Valahogy úgy, ahogy Nina Simone énekli I Put a Spell on You című dalában:

"Megbabonázlak, mert az enyém vagy."

Szóval, mutasd meg a bátor, démonikus oldalad, és a férfi megsemmisülve hagyja magát leigázni! Ha azonban ezt a verziót választod, sose felejtsd el, hogy döntéseddel vállalod az esetleges visszautasítás kockázatát! Érdemes előtte átgondolni, képes vagy-e érett és erős nőként fogadni, ha netán nemet mond a kiválasztottad.

Forrás: Shutterstock
A Doktor House sztárja, a szép és népszerű Olivia Wilde nem volt ijedős. Mivel jelenlegi vőlegénye fél éves ismeretség után sem kért tőle randit, végül a színésznő megunta a várakozást. Egy barátjával elküldte a férfinak a telefonszámát. "Ez itt Olivia száma. Használd!" - hangzott el az egyértelmű felszólítás.

A kezdeményezést ellenző tábor szerint viszont ez illúzióromboló, épp ezért nem célravezető elvenni a férfitól, amit mindennél jobban élvez: a vadászat izgalmát. Szerintük minden férfi szeretné érezni, hogy ki kell tennie magáért ahhoz, hogy elnyerje választottja figyelmét. Így fennáll a veszély, hogy - még ha él is a lehetőséggel - idővel unalmasnak találja a szitut, a lelkes leányzót pedig könnyen megkaphatónak könyveli el.

De akkor kezdeményezz, vagy ne?

Szerintem a legjobb, ha nem hallgatsz senkire. Egyedül arra a hangra, ami belülről diktál. Akkor sem érdemes kétségbe esni, ha nem tudsz dönteni. Még mindig ott a köztes megoldás, ami a nőknek évezredek óta rendelkezésére áll. Finom és okos módon érd el, hogy álmaid férfija felfigyeljen rád! Ezután pedig hagyd meg számára a kezdeményezés dicsőségét és izgalmát!

Az udvarlás már luxus elvárásnak számíthttp://www.she.hu/herself/20170914-udvarlas-parkereses-ferfiak-viselkedes-csaszar-zsanett.htmlTöketlen férfiak, túl tökös csajokhttp://www.she.hu/herself/20161107-toketlen-ferfiak-tokos-csajok-nemi-szerepek-parkapcsolat.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.