Szégyen és protokoll

Hatalmas nyárfák lengedeznek a kertben, és hullajtják azt a fehér vattaszerűséget, amitől az augusztusi nyári napsütésbe némi havas életérzés vegyül. Pont, mint ahogy én is érzem magam.

Egyszerre folyik rólam az izzadság, és dermedt jéggé a lelkem, de már nem sírok. Nem is értem, hogy apadhattak el a könnyeim. Hiszen az anyám a másik szobában holtan fekszik. A hullaszállítókat várom. Egyedül vagyok a lakásban, és próbálom összerakni a mozaikkockákat. Hogyan tud az élet egyetlen nap alatt ilyen fordulatot venni? Tegnap még a bátyám negyvenedig születésnapját ünnepeltük, ma meg eltávozott az anyám. Összeszorul a torkom, de nem jönnek a könnyek. Miért nem? Miért nem üvöltök?

Forrás: Shutterstock

Nézem az asztalra letett boros poharat. Töltöttem magamnak egy pohárkával. Tegnapról maradt. Nem szoktam inni, mert félek tőle. Még most sem kortyoltam bele. Bevillannak pillanatok, amikor anyámat láttam részegen. Igen, részegen. Nem spiccesen vagy becsípve, hanem magán kívül, az alkoholtól kifordulva önmagából. Istenem, mekkora tabu is volt ez a családban. Mindenki úgy tett, mintha nem tudna róla. Mentségére szolgáljon, hogy végül leszokott - büszke is voltam rá, de mindig rettegtem tőle, hogy mikor kezdődik újra. Mikor kell újra belenéznem az üveges tekintetébe, mikor kell újra kimosdatnom a saját hányásából. Rájövök, hogy nem kell nekem a bor. Nem kell a függőség. Megfogadtam, hogy nem lépek a nyomdokaiba.

Próbálom kideríteni, hogy mi okozhatja a tompaságot. Lassan dereng, hogy a halál beálltát megállapító doki belém nyomott egy injekciót, valószínűleg lórúgásnyi nyugtatóval. Tiltakoztam, de azt mondta, hogy ez a protokoll. Azt mondta, jobb lesz. "Ugyan, mi? - kérdeztem - Visszaadja az anyámat?" Feleletet nem kaptam, csak egy simítást. Jólesett, mint bármilyen emberi szó, hiszen kurvára egyedül voltam. A család még tegnap éjjel szétszéledt, és ahogy az lenni szokott, rám maradt minden, már megszokhattam volna...

"Rohadt meleg van." - állapítom meg újra. A nevelőapám fut be legelőször. Évek óta nem sokat beszéltünk, és fogalmam sincs, hogy hozzám szól-e majd. Belép a szobába, láthatóan sírt. Nem a halott feleségéhez megy, hanem hozzám lép, és megölel. Annyira váratlan, szokatlan és valószínűtlen, hogy megmerevedik a testem. Talán még soha nem is ölelt meg. Pedig vágytam volna a szeretetére, ha már a saját apámtól nem kaptam meg. De a nevelőapám csak a húgomat, a saját lányát imádta. Valami biztosan megmozdult bennem, mert újra jönnek a könnyek. Aztán bemegy anyámhoz. Tétova. Megsimítja az arcát. Borzalmasan néz ki a test. Felpuffadt az arca, és megmerevedett a bőre. Órák óta hallott.

Nem tudom, hogy percek vagy órák esnek ki, de megérkeznek a hullaszállítók. Zsákkal a kezükben. Elképesztően morbid. Annyi végtisztessége sincs az embernek, hogy egy rohadt koporsóba tegyék?! Belehúzzák egy kibaszott zsákba, mint valami kimúlt állatot. Protokoll, mondják. Ismét helyben vagyunk. "Protokoll!!!" Nem emberség, empátia vagy együttérzés, hanem protokoll. Legalább nem mindegyik ezt a nyavalyás protokoll szót használná. Miért nem azt mondják, hogy előírás??? Rohadjon meg mind! Mondták, hogy kimehetek. Én látni akartam, azt akartam, hogy beleégjen a retinámba. A kép, ahogy a 64 éves anyámat, a 4 gyereket szült nőt, a keserves életutat bejárt asszonyt, aki a saját ágyában halt meg, belehúzzák egy fekete zsákba. És ezt nekem el kell tűrnöm, mert bazdmeg ez a protokoll!

Forrás: Shutterstock

Az meg nem protokoll, hanem íratlan szabály, hogy csendben tűrsz. Nem hisztizel, nem borulsz ki, és nem kezdesz el torkod szakadtából üvölteni. Még akkor sem, ha történetesen kettészakít a fájdalom. Nem kell a dráma. A halál tabu, az alkoholizmus tabu, a másság, a fájdalom, a szenvedés, a kín tabu. És addig marad tabu, ameddig hagyjuk. Addig fogják szemeteszsákban elhurcolni a szeretett hozzátartozó testét, ameddig nem emelünk szót ellene. A hallgatás beleegyezés.

Anyám alkoholizmusáról soha nem beszéltem még, de elhallgattam apám játékfüggőségét is. Most is végtelen szégyen, ahogy visszaolvasom a sorokat. Most megtört a jég. Hogy miért pont most? Mert most jöttem ki a Spektrum Tabukról tabuk nélkül című sorozatának előzetesének a sajtóvetítéséről. Ennyi is elég volt, hogy rádöbbentsen, hogy nincs család, ahol ne lenne tabu, ne lennének ki nem beszélt fájdalmak. Most itt a lehetőség feltépni a sebeket és tisztára mosni a szennyest.

SHE

Nyitókép:Shutterstock

    Ezt olvastad már?