Ha jól érzed magad az önzetlenségtől, önző vagy!

Csodálatos lény az ember. Egyszerre jellemzik nemes tulajdonságok és hitvány jellemvonások. És hol az egyik, hol a másik veszi át az irányítást tetteink felett. Az egyik legrejtélyesebb tulajdonságunk pedig a nagylelkűségünk.

A jószívűségre nem kötelez bennünket semmilyen törvény, mégis nap, mint nap látjuk, tapasztaljuk és cselekedjük. Olykor pénzt, néha csak időt és energiát vagy egyszerűen csak kedvességet ajándékozunk másoknak, de úgy, hogy nem várunk cserébe semmit.

De tényleg nem várunk érte semmit?

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megkérjelek téged, kedves Olvasó, hogy addig ne borulj ki, amíg nem értél a cikk végére!

Az a fránya evolúciós pszichológia

Tudtad, hogy evolúciós szempontból egyáltalán nem éri meg önzetlenül viselkednünk? A kutatóknak komoly fejtörést okoz megfejteni a rejtvényt: hogyan lehetséges az, hogy a nagylelkű viselkedés nem szelektálódott ki a viselkedés repertoárunkból, miközben az jelentősen csökkenti az egyén túlélési esélyeit?

Forrás: Shutterstock

Az evolúciós pszichológia szerint ezt az ellentétet csakis egyféleképpen lehet feloldani. Mégpedig azzal, hogy fellebbenti a fátylat, és megmutatja a meztelen valóságot: a nemes lelkű emberek valójában kicsit sem olyan nagyszerűek, mint gondolnád. Ugyanis ez a tudományterület tényként kezeli, hogy a segítség következtében elszenvedett veszteségeinket (pl.: pénz, idő, energia) valami azért mégiscsak kárpótolja majd. Méghozzá busásan. És mi erre ösztönösen számítunk is.

Öt báránybőrbe bújt farkas?

1. Amikor ápolod a beteg gyereked, önző vagy!

Most mit csodálkozol? Te nem tudtad, hogy amikor a lázas beteg gyereked mellett virrasztasz éjjelente, akkor csak a közös génjeitek életben tartása motivál?

2. Amikor a kollégád segítségére sietsz egy határidős projektben, önző vagy!

A nyereséged most sem a Nobel-békedíj, hanem, hogy valamikor majd viszonozzák a szívességet. Hasonló helyzetekben szimplán gazdasági, befektetés-megtérülés számításokat végzel. A motivációd egyszerű, mint a faék: abban reménykedsz, hogy a segítségnyújtásod a későbbiekben majd nagyobb előnnyel jár számodra, mint amekkora veszteséget okoz most, a jelenben.

3. Amikor adakozol, önző vagy.

Ha vadidegeneknek segítesz, például jótékonykodással, a nyereséged a társadalom túlélése lesz. Ez pedig a te túlélésed záloga is. Ergo ezt sem nevezhetjük igazi önzetlenségnek, bocsi.

4. Ha önkéntes munkát vállalsz, és beteg gyerekekhez jársz mesét felolvasni, nemcsak önző vagy, de még kérkedsz is vele.

Mert az ilyen típusú önzetlenség nyeresége, hogy tekintélyre és elismerésre teszel szert. Azt hirdeted vele, hogy te olyan dolgokat is képes vagy megtenni, amire más nem képes. A fáradozásaiddal valójában pedig csak azt reklámozod a környezetednek, hogy te mennyire jó fej és rendes ember vagy. Ezt az emberek pedig megbecsüléssel és bizalommal jutalmazzák.

Forrás: Shutterstock

5. Ha bárkinek azonnal a segítségére sietsz, nemcsak önző, hanem még szánalmasan szomorú is vagy!

A segítségnyújtás kétségkívül jó érzés. Ezért az evolúciós pszichológia feltételezi, hogy gyakran csak azért vagy önzetlen, hogy a saját jó hangulatodat megőrizd vele. Vagyis a jószívűségeddel pusztán a szorongásodat csökkented, amit a többi ember szenvedésének látványa okoz.

Önző-e az önzetlenség?

Szeretem az evolúciós pszichológiát, mert elegáns válaszokat ad a miértekre. De utálom is, mert minden emberi nagyszerűségünket mechanikus képletekké, algoritmusszerű programokká degradálja. Az önzetlenséget viszont az evolúció szajhájává tenni és megerőszakolni abszurd próbálkozás. Izgalmas gondolatkísérlet a géneket és az evolúciót célszerűséggel és haladással felruházni, de tudománytalan. Mert az evolúciónak nincsen irányultsága: azt a vakvéletlen határozza meg. Gyakran elfelejtik ezt azok, akik természettudományos alapokon szeretnének filozófiai kérdéseket megvitatni.

Nem emberközelibb dolog inkább azt gondolni, hogy a nagylelkűség forrása nem a génjeinkben keresendő, hanem a szabadságban? Képes vagy mérlegelni, és képes vagy a helyes cselekedetet választani, még abban az esetben is, ha az számodra veszteséget okoz.

És akkor mi van, ha a nagylelkűség örömöt is okoz? Na, bumm! De azt ne felejtsük el, hogy ez az öröm a jószívűség értékét kicsit sem homályosítja el. Attól még igenis csodálatos marad, pont, mint az ember maga.

"A szeretet a cél és a nagylelkűség az út." - Spinoza

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?