Nekünk csak annyi jutott, hogy szeretők lehessünk...

Bűnös, tiltott szimbiózisba olvadunk össze néhány lopott óra erejéig. Nevedet halkan ejtem ki, nem hallhatja senki, hogy szólítalak - csak a nappali fény, ami beoson a lehúzott redőny rácsain át az olcsó szálloda ablakán.

Fürkészem az arcod, míg mellettem fekszel. Mi fogott meg benned? Talán másnak értéktelen mindaz, amit az én belső szemem meglátott benned. Te mutattad meg nekem, hogy létezhet olyan ember, akitől mindazt örömmel vagyok képes elfogadni,amit eddig félelemből távol tartottam magamtól. Akinek adni akarok, akinek a hatására újra képes vagyok érezni.

Nyolcadik csoda lehetsz nekem az élet nevű édes-keserű társasjátékban. Mert a vágy nem néz kapcsolati státuszt, nem bírál, nem tesz mérlegre. Ám betölt egyfajta űrt, amelyet nem tudunk nevesíteni mindaddig, míg meg nem tapasztaljuk a maga valójában azt, ami kitöltheti.

Forrás: Shutterstock

Köszönöm, hogy akkor sem szórod tele a szőnyeget hamisan vöröslő rózsaszirmokkal, mikor vársz rám. Csak nyugalmad árad felém, ez csendesíti a szívem szapora verését. A hallgatásod is beszédes, úgy simogat, mint a lágy jazz hangjai a dobhártyámat. Ami félresepri a nyughatatlan kíváncsiságot, a válaszért toporgó tudni akarást. Nem akarok tudni. Csak itt akarok lenni, melegedni a belőled áradó biztonságban.

Kértem a karod, de nem adod. A kisujjad nyújtod, és ezt oly módon, hogy nagyobb értéket képvisel, mintha bárki más örökös ölelésében léteznék. Ahogy szólsz hozzám, nem behízelgő, hanem emberi a hangod. Megtanítasz várni. Nem lángolni, hanem finoman kigyúlni, nem rohanni, hanem apró lépésekkel haladni. Megmutatod sebezhetőségedet és hibáidat. Mindezt olyan méltósággal, amelyben a bocsánatkérés nem elvesz, hanem ad az emberi büszkeséghez. És azt is elhiteted velem, hogy nem kell görcsösen kapaszkodnom: hiszen csak az zuhanhat le, aki nem tud szárnyalni. Segítesz homályba burkolni, falon kívül hagyni régi veszteségeket, csalódásokat. Kisimítod fájdalmam görbéjét. Elfogadtatod, hogy két szó néha többet ér, mint egy egész regény. És nekünk csak ennyi jutott egymásból az élet rohanó lapjai között: egy-egy lopott szó, egy-egy lopott óra.

Forrás: Shutterstock

Ebben a játékban nincs kényszer, hogy hatost dobjunk. A születéstől halálunkig szóló
sakkjátszmában mi nem egymással szemben állunk, és nem vágyunk a királynő és király
szerepre. Csupán egymás szemébe nézve közeledünk egymáshoz a félreeső bástya tövében, míg odakint tart a csata. S hogy meddig tart? Nem számoljuk. Csak megéljük a jelent, mert van a világban egy gombostűfejnyi hely, ahol elfér ez a kis burok, kettőnknek.

Ha elbotlom, felemelsz. Megtanítasz kérni és befogadni, és én már nem félek a kiszolgáltatottságtól sem. Mert már nem didereg a lelkem, olvad a jég... és talán a hit is erősebb lesz, hogy két egészből lehet EGYség. Mert nincs bizonytalanság, csak statikus állandóság. Csak nyugalom a tudattól, hogy létezel.

A válladra hajtom a fejem.... és tudom, hogy "a nélküled napokon, majd emlékedbe kapaszkodva kúszom át." Agyamba festem az arcod. Mert ott kell, hogy legyél bent akkor is, ha felemeled a fejed a párnáról, és kilépsz a nélkülem világba.

Lehel Diána

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?