szerelem idill every day love valóság Kuti Timi baki
Egyszer én is voltam nagyon szerelmes. Egyszer pedig nagyon szerettem volna az lenni. És bizony nagyon sokszor voltam túl fiatal még ehhez a komoly érzéshez.

Hiszen minden szerelem más és más. Mindegyik különleges a maga módján. Van, amelyik azért, mert első látásra született, és van, amelyik azért, mert kiállt már hosszú éveket. De egyvalami közös ezekben a szerelmekben. Mégpedig az apró pillanatok.

Ezeket az szerelemmorzsákat örökítette meg Nidhi Chananin címmel készített képsorozatában, melyet a BoredPanda kapott fel nemrég. Szóval, most következzenek pillanatképek arról a bizonyos rózsaszín felhős megtébolyulásról, amit mindannyian ismerünk. És amit persze sosem értettünk. De talán jobb is így...

Viszont mindenkit megnyugtatnék: én is tisztában vagyok azzal, hogy a valóságban ezek a romantikus pillanatok kb. 5 másodpercig tartanak - mert egyből beüt Murphy és az ő törvényei. De így talán jobban meg is becsüljük azt az 5 másodpercnyi tömény, negédes idillt. ;)

1. Egyet a papának, egyet a mamának...

Ez a filmekben olyan romantikus. Mint anno Susi meg a Tekergő. Csak arra figyelj, hogy nehogy spagettire essen a választás!

Forrás: mymodernmet.com

De tényleg. Főleg, amikor kínodban próbálod romantikusan felszippantani a paradicsomszósztól tocsogó tésztadarabot, ami a végén, mint egy zabolátlan kígyó csap szemen. Ráadásul nálunk minden ilyen próbálkozásnál garantált volt egy gyors mosás.

2. Egy fáradt és hosszú nap után a nyakába ugrani!

Ki ne vágyna erre? Ahogy nyílik a kapu, vagy megszólal a kapucsengő, akkor éppen nemisolyanidegesítő a dallama, és te felveszed a rajt pozíciót. Semmi másra nem koncentrálsz, csak arra, hogy a karjaidat a megfelelő pillanatban lasszóként fond majd megfáradt nyaka köré, hogy újszülött csimpánzbébi módjára csünghess végre rajta.

Forrás: mymodernmet.com

Pár másodperces matatást követően a kulcs végre a zárban. Egy gyors popórisza, és a lábad már rugaszkodik is a föld béklyójától. Már csak két méter választ el a képen látható idilli jelenettől. Másfél. És egy kis víztócsa, ami megmaradt a délutáni takarításból... Semmi baj, ennél jobban senki nem éreztette még vele, hogy a világ a lábai előtt hever.

3. A közösen készített ételnek édesebb az íze?

Ja, persze. De csak és kizárólag azért, mert még a konyhakőről is kapott egy kis fűszert. De mint tudjuk, a másik feled teli hasának morajlásánál szebb muzsikát nem is kívánhat egyetlen szerelmes szív sem.

Forrás: mymodernmet.com

Kivéve, ha egy egész csirkéről van szó. Akkor az egy kemény küzdelem. Főleg, ha a kegyetlen tortúra után egy tenyérnyi vágódeszkán állsz neki a hagyma szeletelésének. Aminek az asztal egyik szélén ráadásul lelóg az egyik vége...

+ 1. Egymás karjaiban megpihenni

Nincs is annál endorfindúsabb jelenet, mint amikor izomtól duzzadó karjainak ölelésében, a mellkasán megpihentetheted a külvilágtól felzaklatott lelkedet. Lassan átveszed minden lélegzetvételének nyugtató ütemét, hogy aztán egy boldog mosollyal a képeden merülhess el az álmok földjén.

Forrás: mymodernmet.com

Ott vidáman, vadvirágokat tépkedve szökdécselsz, amikor is beleesel a gödörbe. És persze az álom okozta nagy riadalomból egy ordast is simán lepipáló horkantással repülsz vissza a valóságba, hogy konstatáld: a rét melletti tavacska valójában a saját szád kreálmánya. Az ő mellkasán.

Régen voltam szerelmes, de arra mégis tisztán emlékszem, hogy az az 5 másodperc mindent megér...

Nyitókép: mymodernmet.com

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.