párkapcsolat Blondie hobbi eljegyzés
A hobbi eljegyzés, mint olyan, nem definiált fogalom, de igenis valós jelenség. Azon elkeseredett, már-már görcsösen kapaszkodó férfiak művelik ezt, akik rettegnek az egyedülléttől. Valamint attól, hogy magányosan, egymaguk fognak megráncosodni, és sármjukkal együtt lesznek elföldelve.

Ezért minden, kicsit is komolyra forduló kapcsolatukban eljegyzik az aktuális barátnőjüket. Szóval, a macskás öregasszony férfi megfelelői is lehetnének, hiszen felületességük miatt általában végül mégis egyedül maradnak.

Végy egy naiv, szeretetéhes nőt...

Valahogy így kezdődik a dolog - már ha tudatosan csinálja. Te pedig mindebből csak annyit érzékelsz, hogy pont olyan a kapcsolat, ahogy azt a mesék alapján elképzelted: jól öltözött, kifinomult, a tenyerén hordoz, az egész egy álom a pasival. Fél év után már-már pedzegeti, hogy megérett a családalapításra, ekkor végleg leszáll a rózsaszín, az agyadat teljesen beborító köd.

Forrás: Shutterstock

Szikrapattanások

Teljes az összkép: csillagszóró, szivárvány, csillámpor, mesés együttlétek, komoly érzelmi töltés. Ezeket mind megkapod tőle, talán még jobban, mint máskor, mástól. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne őszinte, de könnyen lehet, hogy egy bárkibe beleszerelmesedő Casanováról van szó. Aki egyszerre akarja letudni a kötelező, társadalmilag előírt köröket, és közben boldog és szabad lenni.

Egy menyasszony félelmei az esküvővel kapcsolatbanhttp://www.she.hu/herself/20171122-eskuvo-menyasszony-para-felelmek-nyiri-zsuzsi.htmlLufi pasik - ha túl szép, hogy igaz legyen, akkor nem is azhttp://www.she.hu/herself/20170516-szerelem-parkapcsolat-ferfi-no-remeny-hitegetes-kapcsolat-hoditas-pofaraeses.html

Egy gyűrű mind fölött

Legnagyobb ismérve, hogy igazán meg tudja teremteni a hangulatot, elvégre rutinos benne. A balatoni kirucc helyett meglepetésből az autóval egészen Horvátországig mentek, és az ő unszolására véletlenül pont fehér ruhát veszel fel, amikor a parton sétáltok. Aztán ahogy az meg van írva: térdelés a homokban, örömkönny, az unikornis pedig ezennel gazdára talált. Úsztok a boldogságban, azt gondolod, sikerült megváltoztatnod őt. Na, persze!

Forrás: Shutterstock

Valami gyanús

Próbálkozik, de mégsem tud lenyugodni melletted. Mintha két életet élne. Mintha többet beszélne telefonon az elmúlt időben - tőled távol. Aztán rájössz, hogy tényleg két életet él. Jó, valljuk be: beleolvasol az üzeneteibe. Hideg zuhany: azt taglalja valakinek, hogy ez a sokadik eljegyzése 5 év alatt.

Ja, hogy ez csak ennyi?

Kiderül, hogy hobbi eljegyző kedvesed továbbra is más nőkkel beszél, más nőket fűzöget, de kellesz neki, mert egyedül azért nem akar aludni: kispárnára és lelki szemetesládára van szüksége. A látszatot - ami persze nem annak indul - nem tudja sokáig leplezni. Persze ez függ a partnertől is, de sok lány idővel átlát a szitán, hogy ez nem róla, hanem a pasi félelméről szól. Ő csupán egy eszköz, és sosem fognak eljutni a "boldogan élnek, amíg meg nem haltak" részhez...

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.